„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Karibu! Azaz: Isten hozott!
Hazaérkezett a kenyai missziós kurzus. A négy magyarországi teológia hallgatóiból és lelkészekből álló csapat tizenkét napot töltött Afrikában.
A kurzus egyben kísérlet volt arra is, hogy a négy református egyházkerület (Dunántúl, Dunamellék, Tiszáninnen, Tiszántúl) teológusai hogyan tudnak ismeretlenül együtt munkálkodni és szolgálni egy idegen helyen, idegen kultúrában, idegen nyelven - mondta honlapunknak Bölcsföldi András spirituális, az afrikai út egyik szervezője.
A sok fizikai és lelki élmény még hosszan tartó feldolgozásra vár, de az első jelek szerint az út betöltötte a hivatását.
Afrika különösen zöld és csapadékos arcát mutatta, az ott lakó emberek vendégszeretetében pedig Isten szeretetét élhettük át - tette hozzá Bölcsföldi András.
A csaknem két hét alatt a teológusok szolgáltak a kenyai főváros St. Andrew's gyülekezeti alkalmain. Missziós intézményeket, utcagyerekeket és HIV- pozitív gyerekeket gondozó otthonokat látogattak.
A diákok eltöltöttek négy napot a maszájok között is, ahol a fehérbőrű misszionáriusok soha nem tudtak megtelepedni a mostoha körülmények, a betegségek, fertőzések terjedése miatt.
A St. Andrew's gyülekezet 13 kisebb gyülekezetet plántált már az eddig érintetlen környéken, iskolákkal, kórházakkal.
Egyik legfontosabb célkitűzésük tudást és szakmát adni a felnövekvő generációk kezébe, hogy nagyobb eséllyel kapjanak majd munkát, és könnyebb legyen a megélhetésük.
Az afrikai kalandot a vártnál is izgalmasabbá tette az időjárás. A teológusokat szállító buszt több alkalommal is ki kellett szabadítani a sárból, mivel az esőzések a földutakat vízmosásokká változtatták.
Az esőzések egyébként csak április közepétől szoktak kezdődni, a többévi szárazság után azonban nagy ajándékot jelent ez a helyiek számára, akiket a misszionáriusok nem csak Isten (Mungu, vagy maszájul Gai) szavára, de a földművelésre is tanítgatnak. Érdekes példája ez a holisztikus szemléletű missziónak.
A négy magyarországi teológia tanulóiból és lelkészekből álló csoport köszöni mindazoknak, akik anyagi segítséggel, vagy imáikkal kísérték őket az úton!
Beszámolók utazásunkról:
A remény szava: Tumaini - Szilágyi Krisztina
Szívig érő Afrika - Végh Péter
Hallgasd kenya ritmusát! - Pete Violetta
A kenyai útról hosszabb beszámolót nemcsak a reformatus.hu, illetve
parokia.hu internetes portálokon olvashatnak majd, hanem a Reformátusok
Lapja következő számában is.
Fekete Zsuzsa/Pete Violetta
Kép: Füle Tamás