„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Kémiai baleset a Lónyayban
Kémiai baleset miatt egy ember súlyosan, négyen pedig könnyebben megsérültek csütörtökön a IX. kerületben lévő Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumban - tudta meg az MTI az iskola igazgatójától és a mentőktől.
A tűzoltóság szóvivője azt közölte, hogy az iskolát kiürítették. Gócz Éva, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a karbantartó személyzet tagjai régi edényeket mosogattak a műhelykonyhában, amikor az egyik edénybe beleszáradt nátriumvegyület reakcióba lépett a vízzel, és kisebb robbanás történt.
A baleset miatt kitört a műhely két ablaka, és több alkalmazott megsérült. Mint hozzátette: a baleset olyan helyen történt, ahová nem juthatnak el a gyermekek, mert még a folyosóját sem közelíthetik meg, így az iskolában lévő diákokat nem veszélyeztette a robbanás.
Tamási Andrea, a mentők sajtóügyeletese azt közölte, hogy egy ember súlyosan, négy pedig könnyebben megsérült, közülük egy ember a helyszínen maradt, a többieket kórházba szállították. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője azt mondta az MTI-nek, hogy az iskolát kiürítették, mert a lefolyóba került nátrium és ammónia továbbra is robbanásveszélyes. Arra az időre, amíg a szakemberek eltávolítják az anyagokat, az 562 tanuló és tanár nem tartózkodhat az épületben - tette hozzá.
A sérültekről a szóvivő azt közölte, hogy három embert az üvegszilánkok vágtak meg, egy ember pedig a vegyi anyagoktól kapott mérgezést, őt a toxikológiára szállították.
Forrás: MTI
Fotók: Székelyhidi Balázs