„Amikor lelkésznek hívott el Isten, akkor abban adott megnyugvást számomra, hogy ne a kamaszkori személyes vágyamat valósítsam meg, hogy megváltoztassam a világot. Az a nagy teljesítmény, ha egy kis közösségben segítesz embereknek; az bőven elég a világ megváltoztatásához." Morva Ákos
Két feladat közül mindig a nehezebbet
Balog Zoltán: A valóságismeretem lesz az iránytűm
Keresztyén emberhez az méltó, ha a bajbajutottak felé fordul – a lapunknak adott interjúban ezzel indokolja Balog Zoltán, az előző parlament emberi jogi bizottságának elnöke, hogy elvállalta a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkári posztot.
A Fidesz képviselőjének új feladatköre a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban leginkább – de nem kizárólagosan – a cigányság beilleszkedésével kapcsolatos.
Ez az államtitkárság az elkötelezett civileket is hálózatba kívánja szervezni, hogy jobb legyen a többség és kisebbség együttélése.
Az interjú a Magyar Nemzet 2010. június 21-i számában olvasható.