"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Ketten hármasban
Házaspáros elvonulás lelkipásztoroknak
Idén újra megrendezzük a Ketten hármasban elnevezésű lelki elvonulásunkat, melyet lelkipásztorok és házastársaik részére terveztünk. Ez a program azt kívánja szolgálni, hogy mint házastárs megoszthassuk egymással hitünk harcait, küzdelmeit, reményeit és örömeit.
A szolgálatok forgatagában nehéz együtt úgy elcsendesedni, hogy érdemi módon találkozhassunk a házastársunkban lakó Istennel is. Jó reménységgel vagyunk arra nézve, hogy ez a két nap segítségül szolgálhat abban, hogy növekedjünk és a házastársak egymás hite által közelebb kerüljenek Istenhez. Bízunk benne, hogy ez fordítva is igaz lehet: Isten közelségében a házaspárok egymáshoz is közelebb kerülhetnek. Szeretettel hívunk benneteket erre a reményeink szerint gazdag áldást tartogató útra! (A program tartalma ugyanaz, mint tavaly.)
Csoportvezetők: Szőke Etelka, Szőke Attila lelkipásztorok és Kovács Endre teológus
Helyszín: Gálosfa Vendégház, 7473 Gálosfa, Zöldfa utca 20.
Elhelyezés kétágyas, fürdőszobás szobákban
Időpont: 2025. október 10-11. péntek 14 órától, szombat 15 óráig
Kérjük, hogy a jelentkezők végig legyenek jelen.
A programot az MRE Gyökössy Intézete szervezi és támogatja, a résztvevők által fizetendő regisztrációs díj: 15 000 Ft/pár. Szükség esetén támogatás igényelhető.
Jelentkezési határidő: 2025. szeptember 19.
A programot a meghittség megőrzésének érdekében minimum 5 maximum 7 pár részvételével valósítjuk meg.
A jelentkezéseket a beérkezések sorrendjében fogadjuk, azonban a létszámkorlát miatt csak akkor tekinthető véglegesnek a jelentkezés, ha arról a megerősítő válaszlevél is megérkezik.
A jelentkezéseket az alábbi űrlapon várjuk, a jelentkezéssel egyidőben kérjük a regisztrációs díj befizetését is.
Számlaszám: Magyarországi Református Egyház Gyökössy Endre Intézete 10701094-74603523-51100005
Közleménybe kérjük beírni a következőket: Ketten hármasban (résztvevők nevei)
Lemondás esetén a befizetett összeget csak szeptember 30-ig áll módunkban visszafizetni. Kérdéseikkel forduljanak bizalommal Szőke Etelkához (szokeeta@gmail.com).