A kárpátaljai cigánytáborokról szóló tudósítások időről időre feltűnnek az európai nyilvánosságban, és bár sokan állnak rövidebb vagy hosszabb távon az ott élők mellé – misszionáriusok, egyházak, jótékonysági szervezetek –, mégis úgy tűnhet, hogy segítségük csepp a tengerben. Sőt, az idő kereke mintha visszafelé forogna: a nincstelenség, az analfabetizmus, a máról holnapra való élet generációról generációra újratermelődik.

1990 után ébredési hullám söpört végig a magyarajkú a cigányok között Kárpátalján, máig működő roma gyülekezetek alakultak – Nagydobronyban és Szernyén cigány templomok is épültek –, és életek vettek 180 fokos fordulatot, akik vállukra vették közösségeik irányítását. A kisebbségben is kisebbségként élők nagy többsége azonban még mindig a peremen helyezkedik el, tartós támogatás és perspektíva nélkül.

Elhívás
Kovács László néhány évvel a hatvani református gyülekezetben történt megtérése után részt vett egy budapesti missziói konferencián, ahol már érezte a Szentlélek misszióra való hívását. 1992-től kezdve gyakran járt Kárpátalján vállalkozó édesapjával, később pedig már kifejezetten keresztyéni lelkülettel csatlakozott egy holland–magyar misszióhoz. „Főleg nyári időszakban jártam kint külföldi csoportokkal – hollandokkal, svájciakkal, németekkel, angolokkal, írekkel – evangelizálni és segélyszállítmányokat vinni, nagyrészt a beregszászi és munkácsi járásokban. Ahogy telt az idő, egyre inkább magamének éreztem az ukrajnai közeget, 1998-tól pedig teljes időben dolgoztam a missziónál.”

A munkavállalással egy időben megszületett László első fia – akit később még két kisgyermek követett –, így 2000-ben otthagyta a missziót, hogy a családfenntartásra tudjon koncentrálni. „Tizenkilenc évnyi szünet következett a szolgálatomban, noha gyakran gondoltam Kárpátaljára. Ez idő alatt dolgoztam vállalkozóként és alkalmazottként is számtalan területen, felépítettük a házunkat, éltük a mindennapi életünket.” 2009-ben, az újszászi református gyülekezetben tartott imanapon egy cigány férfi azt mondta neki, hogy cigány gyerekek között fogja használni az Úr. A prófécia beteljesedéséig még tíz évet kellett várnia. „A régi holland és magyar barátaim közül ketten évente visszajártak szolgálni Ukrajnába, 2019-ben pedig hívtak, hogy tartsak én is velük egy négynapos útra. Igent mondtam a meghívásra. Kíváncsi voltam, mi történt ott az azt megelőző majd húsz év alatt. Amikor átléptem a határt, úgy éreztem, hazaérkeztem – ez egy egyedi és meghatározó érzés volt akkor –, ezért tudtam, hogy Isten mutatni akar valamit nekem ezen az úton.”

Élet a szeméttelepen
„Beregszász mellett van egy hatalmas szeméttelep – tíz kilométerre a magyar határtól –, ahol én már jártam korábban, de akkor nem hagyott nyomot bennem. Most viszont történt valami, és a négy nap alatt azért nyaggattam társaimat, hogy menjünk vissza a szemétbe. Hazatérve csak az ott, a telepen élők jártak az eszemben. Két hétnyi forgolódás után éreztem, hogy vissza kell mennem, mert Isten eszközként akar ott használni engem. Egy péntek reggel telepakoltam a bőröndöt, és mondtam a családomnak, hogy munka után egyből indulok Ukrajnába. Innentől kezdve kéthetente jártam ki Kárpátaljára, főleg a beregszászi szeméttelepen élőkhöz – ahol jelenleg 40-45-en élnek.”

A hatvani református gyülekezet tagjaelmesélte, hogy a telepen élők fő bevételi forrása a szemétből és a szociális támogatásokból („pulyapénz”) származik. „Alumíniumot, műanyag flakonokat, tollat szednek és rezet égetnek. Rengeteg pénzt, aranyat és különböző értéktárgyakat találnak a szemétben. Ebből vásárolnak élelmet, de a szemétből is isznak, esznek. Sajnos a pénz nagy része italra megy, a maradék az uzsorások feneketlen zsebében landol.”

László eleinte adományokat gyűjtött az embereknek, hiszen mint mondja, „amit nem lát a szem, azért nem dobban a szív.” Az ő szíve is akkor indult fel a segítségnyújtásra, amikor látta az ott élők nyomorúságát. Szerinte azonban ez csapda is lehet, hiszen a nyomorral szembesülve az első, amire gondolunk, hogy itt csak anyagilag lehet segíteni. Amikor látta, hogy a rászorulók be sem üzemelik a kis házak befűtésére adott kályhákat, rosszabb esetben azonnal túladnak rajtuk, tudta, hogy máshonnan kell megközelítenie a munkát. „A segélyezésnek addig nincs értelme, amíg először nem változik meg az emberek szíve és gondolatai. Motiválni kell őket, ez viszont nem megy nyitott Biblia és Isten szeretetének megmutatása nélkül.”

Örömök és tragédiák
Amikor Kovács László 2022-ben az egész februárt kint töltötte, mindennap bibliaórákat tartott a helyieknek, Pál apostol Galatákhoz írt levele és Péter I. levele alapján. „Gyakran hívtam szolgálat- és bizonyságtevőket az alkalmakra: az Amaro Del zenekar tagjait Munkácsról, egy börtönmisszionáriust, de volt, aki élő videós bejelentkezésben volt velünk.

A háború hetében, szerda este hatan voltunk velem együtt a kis imaházunkban: azt mondták nekem: ’Laci, most értettük meg, mi az a megtérés, és hogy mit jelent Krisztust követni’. Ezután a fiúk zokogva, hangosan, a saját szavaikkal kezdtek imádkozni. Hiszem, hogy ezt a Szentlélek munkálta ki bennünk.

Úgy tekintek vissza erre a napra, mint amikor gyülekezet alakult a szeméttelepen.

Minden fáradságot megért, hogy átélhettem ezt a pillanatot.”

A háború kitörésekor az akkor jelen lévő öt férfi közül négyen elmenekültek Ukrajnából, egy fiú pedig bevonult katonának, hogy segíteni tudja a családját. Rá és feleségére László úgy tekint, hogy megértették, mi ottlétének célja. „A hölggyel nagyon sokat imádkoztunk, nagyszerű volt megtapasztalni, ahogyan megoldódik a nyelve – ilyenkor mindig könnyekben tört ki. Amikor nem vagyok ott, hangzó bibliai részleteket és áhítatokat küldök neki. Sem ő, sem a férje nem tud írni-olvasni, de sikerült elérnünk, hogy három év alatt rendezzék hatalmas uzsoraadósságukat – a gyermekek után kapott kevés pénzből, és amit össze lehet szedni vasból, rézből, flakonból. A férfi katonai fizetésből sikerült egy kisebb házat is venniük távolabb a szemétteleptől, ahol már bent van a villany és a gáz, a vizet pedig most akarjuk bevezetni. Ők már nem a szemétben laknak, így az életükben valóra vált a 113. zsoltár. A gyerekeket óvodába és iskolába szeretnék íratni, a családnak van orvosa és minden papírjuk rendben van. Ez az ottani cigányoknál ritkaság. A férj többször az életét kockáztatta ezért, aknára futott, lábon és hátba lőtték, bordája tört, a fronton százak haltak meg mellette, de mindent túlélt. Nagyon hálás vagyok értük Istennek.”

Az évek során László számtalan örömteli pillanatot élt meg, amelyhez mindig vissza tudott nyúlni, ha a szeméttelepen történtek elkeserítették volna. „A legszomorúbb pillanat talán az volt, amikor egy négy hónapos ikerpár egyik tagja éhen halt – pedig az anyának volt teje, és tápszert is kaptak, bár azt a szülők és a nagyobb gyerekek ették meg. Én búcsúztattam az imaházban, ahová az autóm csomagtartójában vittem a kis halott testét a koporsóval.” De előfordult, hogy családi vitákba kellett beavatkoznia, mert a férfi rátámadt a feleségére – egyszer őt is késsel fenyegették meg.

A megbotránkozás köve
Lászlót a nehézségek ellenére bátorította a 113. zsoltár, melyet még szolgálata elkezdéséhez kapott az Úrtól: „Fölemeli a porból a nincstelent, és kiemeli a szemétből a szegényt.” „Az isteni vezetés mellett azért imádkoztam, hogy a feleségem szíve változzon meg: a kilencvenes években kétszer is kint járt velem, de sokkolták a látottak, ezért Ukrajnát szóba sem lehetett hozni előtte tizenkilenc évig. Miután újból elkezdtem kijárni, néhány hét elteltével Isten teljesen megváltoztatta a szívét. Mögém állt és egy szívvel, egy akarattal kezdtük el közös szolgálatunkat.”

Egy közös imaalkalom közben László holland barátjának volt egy látomása, amelyben egy sarokkő szállt le az égből. „Azt mondta nekem, hogy nem tudja, mit jelenthet, de úgy látja, az emberek szemében a cigányság is megbotránkozás kövének számít – így lett Sarokkő a szolgálatunk neve.”

Megnyíltak az iskola kapui
A misszionárius egyik első nagy álma az volt, hogy minőségi oktatást nyújtson a telepen élő gyerekeknek: ezek a fiatalok gyakran születési dokumentumokkal sem rendelkeznek, láthatatlanok az állam számára, amely László szerint nem akar élni az erejével, pedig számukra a tanulás jelentheti az egyetlen utat a kitörésre. „Az írás, olvasás és számolás ismeretének hiánya végigkísérte a korábbi generációkat. 2019-ben azt terveztem, hogy ősztől ott hagyom a civil munkám és teljesen a missziónak szentelem magam, így ott tudok lenni a gyerekek mellett. Egy iskolában külön osztálytermet is kaptunk, de nem tudtam huzamosabb ideig ott maradni a civil munkám miatt, 2020 elején pedig betört a koronavírus. Kilenc hónapig nem tudtam a határon átmenni, azért imádkoztam, hogy átessek a betegségen, hogy a védettséget igazoló kártyával szabadon jöhessek-mehessek a határon.”

El is kapta a koronavírust és enyhe tünetekkel vészelte át. Mialatt otthon volt, kárpátaljai munkatársai rendbe hozták a rendelkezésükre bocsátott osztálytermet, és egy támogatónak hála ki tudtak fizetni egy tanárt, hogy csak a szeméttelepi 7-14 éves gyerekekkel foglalkozzon, szeptember 1-jén pedig mindenki teljes menetfelszerelésben kezdte el a tanulást – bár László szerint helyesebb az élményszerzés kifejezés. „Isten meghallgatta imáinkat és előttünk járt, ajtók nyíltak meg, emberek jelentkeztek a szolgálatra. Én októberben jutottam ki, nagyon lelkesek voltak a gyerekek. Volt, aki jól teljesített, mások kevésbé, több lány pedig teherbe esése miatt morzsolódott le. Egyikük nemcsak, hogy szerette a tanulást, de jól is teljesített és a fiatalabbak hallgattak rá. Sok reményt fűztem hozzá – aztán őt is megszöktették.”

A szülőket meggyőzni nem volt könnyű, László gyakran hallotta őket az iskoláról beszélni, mondván, „Mire az?” Aztán felismerték, hogy azért nem olyan rossz ott a gyerekeknek. „Egy idő után azt mondták rám, hogy én vagyok a telepen a gádzsó bíró. Amikor egy négynapos kirándulásra is elvihettük a kicsiket, éreztem, hogy a bizalmukba fogadtak.”

A történelem közbeszól
A kezdeti lendület azonban a koronavírus több hulláma miatt gyakran megakadt, a kegyelemdöfést a 2022-ben kezdődő orosz–ukrán háború adta meg az iskolának. „Február eleje óta kint voltam, szerettem volna beszoktatni az iskolába egy hatéves fiút egy rendes osztályba. Megengedték, hogy ott üljek vele az órákon, aztán szerdára elértük, hogy nélkülem is boldogult. Kezdett megnyílni, a társai is befogadták. Úgy nézett ki, hétvégére rendben lesz a srác, csütörtökön azonban kitört a háború, és bezárták az iskolát. A történelem így is kettétörhet egy életet.”

László azonban nem adta fel: előző év nyarán sikerült annyi támogatást összegyűjtenie, hogy a szeméttelepen egy kis imaházat építsen fel a helyiek segítségével. „Azt mondtam: ha kell, akkor ott fognak tanulni a gyerekek. Elkülönítettem őket kicsikre és nagyokra, így foglalkoztunk velük. Egy fiúnál elértem, hogy tízes számrendszerben összeadott és kivont, a számokat le tudta írni. Megtanulta a magyar ábécé betűinek nagy részét, azokból pedig szavakat alkotott és kiolvasta őket, gyönyörűen rajzolt. Amikor azonban a két fiam esküvője miatt tavaly néhány hetet itthon töltöttem, visszatérésem után nem tudtam rávenni a tanulásra. Sajnos a tanult tehetetlenség ilyenkor is megmutatkozik..”

Megmenteni egy lelket az örökkévalóságra
László 2019-ben úgy gondolkodott: ha egy ember élete megváltozik és őszintén találkozik a Messiással öt év alatt, az már 100 százalékos sikernek számít. Ma sem látja másként, ezért két éve teljes idejű misszionáriusként minden energiáját abba fekteti, hogy a hányattatott sorsú szeméttelepi közösségből egyre többen fogadják el Jézust megváltójuknak, amiből valódi életváltozás származik.

„Az öt év gyakorlatilag láthatatlan, de generációkban kell gondolkodni, csak így érhetünk el változást. A legfontosabb, hogy az örökkévalóságra megmentsünk egy lelket. És ha húsz évig dolgozol vagy imádkozol, az semmiség az örökkévalósághoz képest.”

Kovács László szolgálata folyamatos érzelmi hullámvasút, ami most kereszteződéshez ért amiatt, hogy végesek a forrásai. Harmadik fiuk is ki fog repülni otthonról, ezért nem szeretné tartósan magára hagyni feleségét. „Mindezek ellenére egyszer sem éreztem azt a nyomást, amit egy világi munkahelyen. Sok mindent megtanultam az elmúlt években, de egyvalamit különösen: az Úrtól kapott iga könnyű és gyönyörűséges. Bármi is lesz a jövőben, ott akarok lenni, ahol az Úr akarja, hogy legyek, és nem ott, ahol én gondolom, hogy jobb lenne nekem.”

Fotók: Kovács László magánarchívum

*

A misszióról szóló aktuális információk megtalálhatóak a Cornerstone - Sarokkő Project Facebook-oldalon, ahol hírlevélre is fel lehet iratkozni.

Ha valaki anyagilag szeretné támogatni a szolgálatot, azt a következő számlaszámokon teheti meg, az „Ukrajna misszió” közlemény beírásával:

Kovács László
MBH bank HUF: 10300002-10688409-49010013
MBH bank Euro: HU90 1030 0002 1068 8409 0001 4889
Wise bank HUF: 12600016-11485427-39175876
Wise bank Euro: BE06 9672 0577 1722
(SWIFT/BIC: TRWIBEB1XXX)