"Az isteni teljesség felé haladva semmi nem történt és nem is történhet velünk, amit ne lehetne jóvá tenni."
Philip Yancey
Krisztus-arcok református intézményeinkben
A gyülekezet viszi a hátán az általa fenntartott intézményt, vagy fordítva? Érezték-e már lelkészek értelmetlennek az ottani szolgálatot? Az intézmények missziós lehetőségeiről osztották meg tapasztalataikat a január 27-i anyaországi és felvidéki lelkésztalálkozó egyik csoportbeszélgetésének résztvevői.
Felelősség, adminisztráció, hatalom, közösség, kihívás, munkahely – egyházi intézményekben szolgáló református lelkipásztorok osztották meg, mi jut először eszükbe, ha az intézményfenntartásra gondolnak. Oktatási és szociális területen szolgálók, intézményi és intézményt fenntartó gyülekezeti lelkészek közül csaknem százan érdeklődtek az „Intézményem van – missziós lehetőségek” csoportbeszélgetés iránt a Groupama Arénában tartott január 27-i anyaországi és felvidéki lelkésztalálkozón.
Csillogó szemek
A szolgálat örömeiről először Hajdúné Tóth Lívia lovasberényi lelkipásztor mesélt – az egyházközséghez két általános iskola és egy óvoda tartozik. A lelkész elmondta: boldogan veti bele magát az aktuális feladatokba egy-egy nehéz ébredés után is, és nagyra értékeli a belé vetett bizalmat – legyen szó gyerekekről, szülőkről vagy munkatársakról. „Hálás vagyok, hogy megosztják velem életük apró örömeit és nehézségeit, és hogy ebben az élethelyzetben kísérhetem őket” – mondta.
Nagy Zsoltné, a biharkeresztesi Gondviselés Háza Református Idősek Otthona vezetője a heti munkatársi áhítatokat emelte ki. „Nagyszerű élmény, amikor látom valaki szemében, hogy megérkezett a lelkéhez a mondanivalóm.”
Gere Gábor csákvári lelkész gyülekezete egy bölcsődét és egy idősek otthonát tart fenn a településen, szerinte
egy református intézmény óriási lehetőség arra, hogy az emberek Krisztussal találkozzanak
– legyen szó kliensekről, vagy a feladatellátást felügyelő állami szervek képviselőiről.
Szabó Elődné Melinda tatai iskolalelkész, a műhely moderátora megosztotta: míg néhány éve sokan már az elején otthagyták a tanári csendesnapokat, sőt voltak, akik hátat fordítottak egy csoportfoglalkozásnak, addig ma a kollektíva nem csak részt vesz a hitéleti alkalmakon, de
„csillogó szemmel jeleznek vissza nekem arról, hogy mit visznek magukkal.”
Krisztust képviselve
A beszélgetés egyik alappillére volt annak meghatározása, hogy mit nevezünk intézményi missziónak.
„Egy oktatási intézményben gyakran megállunk a hittanóráknál, miközben az ott zajló élet jóval több embert érint. A misszió célja, hogy minden szintre bevigyük Krisztust”
– fogalmazott az iskolalelkész. Szavait megerősítette Hajdúné Tóth Lívia is: „Ahogy belépünk a kapun, az első perctől Jézust képviseljük. Teljesen mindegy, hogy egy hittanórán, egy szülői fogadóórán futunk össze, de akár a boltban is találkozhatunk.
Én Krisztust képviselem a beszédemmel, Krisztust képviselem az öltözködésemmel, Krisztus jó illatát viszem ebbe a világba, bárhová megyek.”
Nagy Zsoltné azzal árnyalta a képet, hogy aki egyházi intézménnyel találkozik, nem biztos, hogy őket akarta választani, vagy Istennel szeretne találkozni.
„A bentlakásos szociális intézményben egy hozzátartozóval Isten szeretetét kell megéreztetnünk. Egy munkatársnál először az lehet a missziói cél, hogy a szenvedő emberekben a szenvedő Krisztust lássa. Az ellátottakat pedig – ha idősekről van szó – nem csak a sírgödörig, hanem az üdvösség és az örök élet felé kell kísérnünk.”
Hajdúné Tóth Lívia az eltérő háttérből és más indíttatásból intézménybe érkezőkkel kapcsolatban sikerként könyvelte el, hogy eddig náluk senki sem kért az iskolában etikaoktatást, a diákok közül mindenki református vagy katolikus hittanra jár. „Krisztust képviselem akkor, hogyha róla beszélek, de akkor is, hogyha csak egyszerűen jelen vagyok, ölelek, szeretek, megjelenek, vagy pedig csak egyszerűen csöndesen ott ülök és megszólíthatóvá válok” – vélekedett.
Szabó Elődné Melinda szerint a történelemben soha ennyi vallásos háttérrel nem rendelkező ember nem került az egyházi intézmények látókörébe, ami nemcsak lehetőség, de hatalmas felelősség is. „Ha valaki bejön hozzánk és semmit sem kap, továbbra is közömbös marad. Ha negatív kép alakul ki benne az egyházról, akkor valószínűleg soha nem lehet megszólítani. Ezért fontos, hogy a krisztusi lelkületet képviseljem, és hogy az adott intézmény mögött ott legyen egy gyülekezet is.”
A gyülekezet viszi a hátán az intézményt, vagy fordítva?
Gere Gábor maga is megtapasztalta az általa vezetett intézmények – sok helyen ma is meglévő – „gyülekezet-fenntartó és -eltartó szerepét”, azonban reméli, hogy az intézmények egyre gyakrabban lesznek kapuk a gyülekezet felé.
Hajdúné Tóth Lívia szerint az ideális állapotot az jelenti, ha egy erős gyülekezet dönt az intézményfenntartás mellett. Nagy öröm, ha egy intézményben megszólíthatók lesznek a gyerekek, a szülők, a családok, akik akár később gyülekezeti taggá válnak.
„Az intézményben zajló lelki munka nem kizárólag a lelkész feladata, a gyülekezetnek kell mögötte állnia, együtt vállalunk részt annak működéséből. Persze mindannyiunknak az a célja, hogy akit megszólítunk, az gyülekezeti taggá váljon, de erre lehet, hogy nem abban az életkorban, vagy azon a településen kerül sor.”
Ezt a véleményt erősítette Szabó Elődné Melinda is, aki iskolalelkészként nagy erőfeszítéseket tesz azért, hogy megtért diákjainak közösséget ajánljon.
„Örömteli, ha az intézmény és a gyülekezet szimbiózisban él egymással, a gyülekezet fogadja a fiatalt, mi több, az oda betérő megszólítva érzi magát. Ez az én szolgálatomnak is értelmet ad.”
Szerinte nem kell szembeállítani a gyülekezeti és intézményi lelkészséget, hiszen vállvetve ugyanazért a célért küzdenek mindenütt.
Történetek az emberek mögött
„Mindennap el lehetne válni valamiért!” – idézett Hajdúné Tóth Lívia egy lovasberényi idős nénit arra utalva, hogy a szolgálatnak gyakran vannak nehézségei, de soha nem válik értelmetlenné.
„Előfordul, hogy valamit elrontok, vagy rossz úton járok. Néha elfáradok és nem vagyok eléggé motivált. De tudom, hogy Isten tervében van az, hogy az evangéliumot hirdessük a gyerekeknek.
Ez soha nem veszti értelmét, csak meg kell keresnem hozzá a megfelelő formát, a megfelelő szavakat, a jó alkalmakat, a jó gyakorlatokat, és magamat is fejlesztenem kell ebben.”
A reakciók persze sokfélék lehetnek. Nagy Zsoltné elárulta: nemrég gondolkodóba ejtette egy munkatársa, amikor egy ebédnél kijelentette, ő abban hisz, amit a szemével lát. Gere Gábor úgy fogalmazott, hogy találkozott már bezáródó, sőt, becsapódó ajtókkal, de mindig volt alternatíva, amerre tovább lehetett menni. Szabó Elődné Melinda szerint előfordulhat, hogy értelmetlennek látjuk munkába fektetett energiát, mégis meg kell látnunk az emberek mögötti történeteket, hogy az értelmetlenség együttérzéssé és szeretetté formálódjon.
„Sokszor csodálkozom azon, hogy a diákjaink egyáltalán hogyan tudnak bejönni az órára, azzal a háttérrel, ahonnan kilépnek. Tanítani és fegyelmezni akarunk, gyönyörű jövőt rajzolunk eléjük, különböző versenyekre visszük őket, miközben azon gondolkoznak, hogy elválnak-e a szüleik, öngyilkos lesz-e az édesapjuk, vagy miért szakított velük a szerelmük egy Messenger-üzenetben.”
A csoportbeszélgetés végén az intézmények hatékony működéséhez szükséges feltételekről esett szó. Abban mindenki egyetértett, hogy a megfelelő szakmai munkához elengedhetetlenek az anyagi források, ugyanakkor egy egyházi intézmény működése jóval nagyobb történet része a vállalt és elvárt feladatok teljesítésénél.
Hajdúné Tóth Lívia az imádkozó hátteret tette az első helyre. „Nálunk hetente összeülnek az idős nénik, Bibliát olvasnak, imádkoznak értünk, az intézményekért, az oda járókért, a pedagógusokért. Ez egy olyan alap, ami nélkül semmi sem fog jól működni.”
A lelkipásztor a már korábban is említett erős gyülekezeti háttér mellett a személyi feltételeket emelte ki. „Ha fenntartó lelkészként nem tudsz hátat fordítani és nyugodtan aludni, mert bizalmatlan vagy az igazgatóval vagy a gazdasági szakemberrel szemben, és nem vagytok közös nevezőn, akkor az intézmény nem fog működni.”
Nagy Zsoltné szerint vitán felüli a kimagasló szakmaiság – legyen szó akár oktatási, akár szociális intézményről. A jó intézmény másik két pillérének az emberi és a hitbeli feltételeket tekinti. Szabó Elődné Melinda hozzáfűzte: egy intézmény életében érezhető, ha van lelki gazdája, egy pásztora, függetlenül attól, hogy ki tölti be a fenntartói szerepet.
Fotók: Füle Tamás