Vannak, akik egész életükben arra várnak, hogy végre meglássák a tengert. Maguk elé képzelik a végtelen, csillogó kékséget. Sós, mint a verejték, mint a könny. A tenger gyönyörű, hatalmas és szeszélyes. Nem véletlen, hogy a pogány kultuszok egyik leghatalmasabb istene a tengeri, aki népek sorsát dönthette el. Egész naszádokat zúzhatott porrá, megpecsételve háborúk sorsát. A turisták mind a mai napig csillogó pénzérméket áldoznak Neptunusznak és félelmetes tritonjainak a Trevi-kútnál, hogy még életükben visszajuthassanak az örök városba.

Ehhez képest kiábrándító, hogy a szárazföld felől közeledve a tenger csak egy unalmas, vékony, szürke csík. Közel kell menni hozzá, egészen bele, rá, hogy megismerhető, befogadható legyen, hogy átjárja mindenünket a só, hogy magunk is szinte só legyünk tőle. A dolgok igazi valójukat akkor mutatják csak meg, ha átadjuk magunkat nekik egészen. Ha nyakig belemerülünk a hűvös, sós vízbe, vagy ha hajóútra indulunk rajta, imbolyogva, ismeretlen úti célok felé.

Olaszország belenyúlik a tengerbe. Szicília és Málta szigete csak vízen közelíthető meg. Szigetek, amiket végtelennek tűnő, kristálytiszta víz ölel körül. Évről évre ezreket nyel el a tenger, akik lélekvesztőkön próbálnak eljutni az ismeretlen partokig, akik ráfekszenek mindent hátrahagyva a habokra. De nem csak a menekülők, a hajósok, a halászok is kiszolgáltatottak. A tengernek van ereje akár hatalmas hajókat is porrá zúzni. Nem csodálom, hogy volt istene, és azt sem, hogy Istennek vannak tengerei. Sósak, végtelenek, csodálatosak, tele furcsábbnál furcsább élőlényekkel. Mi nem tudunk benne élni, de szükségünk van rá, hogy közel legyünk hozzá, hogy magába fogadjon, hogy megtartson, és hajótörött életünket is elvigye a túlpartig. Vannak helyek, ahová csak a tengerre szállva lehet eljutni. Vannak helyek, ahová csak Istenen keresztül vezet az út.

A végesség tudata olyan nyomasztó. A megmérhetőség, kiszámolhatóság. Hány liter víz van a világ tengereiben? A tenger nem lehet Isten, hiszen véges, mérhető, de a végtelenről beszél minden zúgása. Magába szívja a bőröm a súlyát, már a szélből. Felmarja a számat, annyira sós, és fenntart. A végtelen ismerői sósak. Ti vagytok a föld sója.


Ötlet: Füle Tamás
Gondolat: Bagdán Zsuzsanna
Kép: Dobó Márta
Zene: Hérincs Dániel
Közreműködtek: Jakus Ágnes és Kálló Karola
Parókia Sajtószolgálat, 2012.