A református pedagógusképzésben máig nagy hangsúlyt kap az énekzene-oktatás. A növendékek nem először fakadnak dalra valamilyen nemes célért: télen egy budapesti aluljáróban adtak karácsonyi koncertet, nemrégiben pedig a dunamelléki egyházkerület székházának dísztermében sorakoztak fel a dobogóra. Éppen ez adta a koncert egyedi jellegét, hiszen ezúttal nem a profizmus, hanem az összefogás került előtérbe – és a zene szeretete, amelynek joga azt is megilleti, aki kevesebb talentumot kapott belőle Kodály vagy éppen Isten országában.

„Ahogy Jerikó falai leomlottak a kürt szavára, úgy omlanak le a minket Kárpátaljától elválasztó falak is, hogy bajba jutott testvéreinkhez eljusson a segítség" – fogalmazott köszöntő beszédében Zsengellér József, a Hittudományi Kar dékánja. A tanévzáró jótékonysági koncerten a többi közt egyházzenei darabok, kamarazenei művek, valamint sárközi, matyó, somogyi és erdélyi népdalok – köztük katonadalok és szerelmes dalok – is elhangzottak. A tanítói, óvodapedagógusi, hittanoktatói és lelkészi pályára készülő hallgatók közül néhányan fuvolán, cajonon (ütőhangszer), orgonán, hegedűn és klarinéton is játszottak.

A tanítóképzős és óvodapedagógus hallgatók női kara A muzsika hangja című musicalből adta elő a Dó-Ré-Mí részletet, bemutatva, hogyan is tanulnak szolmizálni a gyerekek.

„A zene kiskoromtól kezdve szerves része az életemnek, hiszen a családunkban is megjelent, műveltük is, amellett zeneiskolába jártam és otthon a gyülekezeti dicsőítésben is részt veszek énekkel, furulyával" – mondta érdeklődésünkre Farkas Veronika, a református tanítóképző elsőéves hallgatója. „Majdnem mindegy, hogy a közös éneklés valamilyen célért történik-e, mert az már önmagában is nagyon jó és sokat ad, de annak külön örültem, hogy nem volt öncélú ez az este, nem rólunk és nem is a zenélésről szólt csupán, hanem segíthettünk másokon. Mélyen érint a kárpátaljaiak helyzete, kicsit furcsa is szembesülni vele, mert nagyon sokszor elfelejtkezem róla, hogy ilyen közel hozzánk ennyien szenvednek komoly szükséget."

„Ma már köztudott, hogy az éneklés nem időkidobás. Kikapcsol, és ennek az az oka, hogy a másik agyféltekét mozgatja meg, mint amit a lexikális tanulás. Hála Istennek, egy református képviselőnek, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár kezdeményezésének köszönhetően újra bevezették a heti két énekórát. Kodály országának szégyenére a rendszerváltás után az egyik első, átszervezésre ítélt tantárgy az ének volt, amelyet a művészeti tárgyak körébe vontak, és gyakorlatilag egy órára csökkentettek. A heti egy énekóra viszont gyakran elmaradt, mert abban a negyvenöt percben vitték orvosi vizsgálatra, fogászatra a gyerekeket, vagy akkor szedtek osztálypénzt"– mondta a Parókia portálnak Hargita Péter karvezető tanár, a főiskola oktatója.

„Amikor elkezdtünk tanítani, olyan diákok tanultak a tanítóképzőbe, akik még heti két-három órában tanultak ének-zenét, mostanra viszont felnőtt az a generáció, akik sajnos heti egy énekóra áldozatai. Ezt a hiányosságot próbáljuk meg pótolni a karon, mert a hiány hiányt szül. Ha valaki nem szereti a matematikát, nem tanulja meg jól tanítani, és akkor a diákjai is utálni fogják a matematikát. Ugyanígy van ez az énekkel is. Aki jól tud énekelni, az továbbadja az éneklés szeretetét, aki nem tud, az nem is szeret, és nem tudja továbbadni sem. A heti két énekóra rendszerét romba lehetett dönteni egy tollvonással húsz év alatt, de fölépíteni ötven év – míg újból felnő egy olyan generáció, akik szívvel-lélekkel tudnak közösségben énekelni. Nincsenek illúzióink ezzel kapcsolatban, de mint reformátusok, feladatunknak tartjuk, hogy ezen munkálkodjunk."

A tanítóképzős diákokból önszerveződően verbuválódott KREdo Kamarakórus a dél-afrikai zulu törzs két dicsőítő énekét is előadta.

A főiskolai hallgatók szemmel láthatóan jól érezték magukat a koncerten, és szívesen együttműködtek tanáraikkal. Hargita Péter szerint bár a főiskolai képzésben abszolút kimeneti követelmények vannak, kollégáival próbálják figyelembe venni az értékelésnél, hogy az ének-zene készségtárgy. „Sokszor nem az elvárásokhoz, hanem önmagukhoz mérjük őket, azt nézzük, mennyit fejlődtek, és ezt érzik a diákok is."

A fiatalokat élményekkel lehet motiválni, ez teszi lehetővé, hogy megszeressék az éneklést – tette hozzá a karvezető. „Van, akinek harmadik vagy negyedik osztályos korában azt mondta az énektanár, hogy te ne énekelj, mert hamis vagy. A fiatalok tele vannak ilyen sérülésekkel, noha emberileg és szakmailag nézve jó tanítók lehetnének, de valaki egyszer beletaposott a lelkükbe. Nekünk, amellett, hogy követelményeket állítunk velük szemben, ezt is gyógyítgatni kell. Ahogy Kodály Zoltán mondta: mindenkit meg lehet tanítani énekelni – a kérdés csak az, hogy mennyi idő alatt."

Az orosz–ukrán háborús konfliktus kirobbanása óta magánemberek, gyülekezetek és a református egyház egésze megmozdult, hogy segítse a kárpátaljai magyarokat, akik nemcsak hozzátartozóikat kénytelenek nélkülözni, de a napi betevőért és a gyógyszerek megvásárlásáért is keményen meg kell küzdeniük. Néhány hónapja a református tanítóképző nagykőrösi karán már tartottak jótékonysági koncertet a rászorulók megsegítésére, ezúttal a budapesti képzési hely hallgatói léptek az adakozók sorába. 102 000 forintot gyűjtöttek, amelyet küldöttségük a későbbiekben személyesen ad majd át a kárpátaljai családoknak.

Jakus Ágnes