Sok sikertelen ünnep van már a hátunk mögött. Manipulatív, figyelemelterelő aktuálpolitikai szólamok alkalmazzák, húzzák egy kaptafára gyakorta a múltat és jelent. Melyek csak azt érik el, hogy kiüresítik az ünnep értelmét, s eltávolítanak az emlékezés lényegétől, a kiindulási ponttól, a százhatvanhét évvel ezelőtti március idusától. Az üzenettől, ami tartást, távlatot, jövőképet adhatna a jelennek. Az önmagát keresőnek. A múltat és a jelent nem érdemes összekeverni. Előbbire tisztelgően emlékeznünk kell, míg utóbbit elég, ha meg- és túléljük. S majd ítél a jövő. De mindig csak megfelelő távolságból visszatekintve.

Persze a nemzeti ünnep lehet olyan nap is, amelyen egyszerűen csak kötelező szabadnappá silányul a szabadság megélése az emberi lélekben. Egy plusz nap a munkára vagy a pihenésre, kinek-kinek ízlése és habitusa szerint. De lehet akár a globalizmus pirosbetűs ünnepe is, amelyen, ahogy jól megszoktatták már velünk, egész napos angolszász sikerfilm-folyam löttyinti arcon március idusát.

Vajon e modern kor béklyóit néma egykedvűséggel viselő embereiként eszünkbe jut-e az idei ünnepen a Wass Albert-versben (Emlékezés egy régi márciusra) megszólaló kisgyermek kérdése:

„Édesanyám! Mi a szabadság?" Az 1947-ben Bajorerdőn megfogalmazott versbéli válasz erre így szól: „fiam, szabadság az, ha majd hazatérhetünk mindannyian". S vajon mi 2015 tavaszán milyen válaszokat találunk zsugorodó életterünkben, félig-meddig már elherdált Kárpát-medencénkben? Milyen válaszokat talál a mai ünneplő Pesten és Pozsonyban, az éhező Beregszászon és a fogyatkozó Aradon és szerte másutt, ahol akad még magyar emlékező?

Március 15-én szeretném megtalálni a helyem az ünnepi tömegben. Választ kapni a bennem ágaskodó kérdésekre. Múlt, jelen és jövő kínzóan zavaró összefüggéseire.Hátha éppen a múlt hősei igazítanak majd el. Talán az általuk tanúsított márciusi hév, ifjonti lelkesedés bennem is lángra gyújt valamit, ami – úgy tűnik – ma már csak alig-alig pislákol. Talán megtalálom ez ünnepen önmagam és az életem. Talán sok hasonlóan keresgélő emlékező úgy ér haza majd este, hogy megtalálta kérdéseire a választ. Talán majd az emlékező tisztelgés megadja a jövő biztatását és reménységét, akár nagy püspökünk, Ravasz László szavaiba kapaszkodva: „Találja meg önmagát a magyar, és megtalálta, megmentette – jövendőjét." Így legyen.

Fábián Tibor
református lelkipásztor

Fotók:
archív (Nagy Piroska)
archiv (Füle Tamás)