„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Milyen lehetett az üres sírnál állni?
Mit érzett a katona, aki sorsvetéssel elnyerte Jézus ruháját?
Merre gurulhatott a harminc ezüst, amikor Júdás bedobta a templomba? Mekkora erő kellett elhengeríteni a követ a sírról? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok, érzések kavarognak bennem, mikor olvasom évről-évre, újra és újra a húsvéti történetet a Bibliából. Tud még újat mondani, amit átadhatnánk a gyerekeknek, hogy közelebb kerüljenek a feltámadás erejének nagy TITKÁHOZ?
Erre vállalkoztunk nagyszombaton, amikor a már hagyományos húsvéti klubra hívtuk a gyerekeket, hogy bejárjuk Jézussal együtt az utat a Golgotától az üres sírig.
Hat állomáson át, egy-egy műanyag tojást bontogatva ismerkedhettek a gyerekek az érzésekkel, gondolatokkal, benyomásokkal, amiket Jézus és az Őt kísérő tanítványok, húsvéti szereplők érezhettek, gondolhattak.
Először a KÖTÉL húsba vágó erejét élhették át, amelyből ki kellett szabadulniuk. Aztán a templom körül szétdobált HARMINC EZÜSTÖT kellett megkeresniük, majd a SORSVETÉS izgalmát élhették át, és élvezhette a diadalt az az egy, aki elnyerte a jutalmat. A KERESZT tövénél végiggondolhattuk bűneinket és rászegezhettük a fára. A sír szájáról elhengerítettük a KÖVET, végül ott állhattunk a NYITOTT SÍRNÁL, bámultunk befelé a sötétbe és hallgattuk az angyal szavát: Miért keresitek a holtak között az élőt, nincsen itt, mert feltámadott!
Azt gondolom, hogy azok a gyerekek, akik ezeket a stációkat végigjárták, közelebb kerültek a TITOKHOZ. Egyszer, amikor majd Isten megérinti őket, ezek a benyomások is meg fogják erősíteni Isten Szavát a szívükben.
A tojásfestés és a programot záró nagy közös AGAPÉ szalonna- és virslisütés már csak fokozta az örömöt, amit együtt éltünk át, és ami közösségé formált minket: így, mi ott együtt egy nagy KERESZTYÉN CSALÁD voltunk. Sok mosolyt, nevetést és jókedvet vittek haza a gyerekek a szívükben.
Köszönjük a sáregresi ifisek és a szülők szolgálatát, akik a bázist adták, hogy ez a program megvalósulhasson. EZ ÍGY CSAK VELETEK EGYÜTT JÖHETETT LÉTRE!
Polgárné Szendrák Edit