Mind te, mind házadnépe

...ma a házasságnak, a családi életnek nem is egy hetéről, csak egy döntő órájáról fogok szólni. Az a néhány pillanat, amit az Apostolok Cselekedetei igéjéből hallunk, mindent eldönt, és a házasságnak nemcsak heteket, éveket, hanem az örökkévalóság dimenzióját nyitja meg.

2011 a család éve, ezen belül pedig február hónap középső hete a Házasság Hete.

Ezen a héten több egyházi és közéleti program fókuszált a házasságra, annak értékeire, lehetséges túlélési esélyeire.

A Házasság Hete nyitó istentiszteletét Gödöllőn, a református templomban tartották az elmúlt héten állami és egyházi vezetők részvételével.

Az istentiszteletet felvételről közvetítitette a Duna TV.

Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének igehirdetését az alábbiakban adjuk közre.

 

Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket.
Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket.
Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.
Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket. Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek.
Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok.
Pál azonban hangosan rákiáltott: "Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!"
Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé; majd kivezette őket, és ezt kérdezte: "Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?" Ők pedig így válaszoltak:
"Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!"
Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak.
Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt.
Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.

Apostolok Cselekedetei 16, 22-34

Szeretett Gyülekezet! Kedves Testvérek! Néhány héttel ezelőtt, amikor a mai istentisztelet teendőit beszéltük meg, egy papírlapra feljegyeztem, hogy majd Gödöllőn lesz a házasság éve megnyitó istentisztelete, majd néhány nappal ezelőtt rájöttem, hogy rosszul írtam fel, nem a házasság éve van, csak házasság hete van, majd a mai naptól kezdve azt kell mondanom, hogy én ma a házasságnak, a családi életnek nem is egy hetéről, csak egy döntő órájáról fogok szólni, de valóban ez az óra, az a néhány pillanat, amit az Apostolok Cselekedetei igéjéből hallottunk, mindent eldönt, és a házasságnak nemcsak heteket, éveket, hanem az örökkévalóság dimenzióját nyitja meg.

A történetet a református Bibliaolvasó Kalauz ezekre a napokra kijelölt igéje hozza elénk. És jó is, hogy ez a történet van előttünk, hiszen az evangélium terjesztésének olyan eseményét mutatja be, amely bár 2000 évvel ezelőtt történt, érezzük mindannyian: nagyon hasonlít a mi korunkhoz. Arról hallottunk, hogy Pál és Silás, az evangélium hirdetői Filippiben, egy görög városban rágalmak nyomán bíróság elé kerülnek, és a bíróság előzetes letartóztatásba helyezi őket, de minősített letartóztatásba. Tehát a filippi börtönőr a parancsnak engedelmeskedve, Pált és Silást a legbelsőbb börtönbe, a legjobban védett helyre záratja be szigorú vasra, s kalodába zárva őrizteti őket, hogy majd a következő napokban bűnvádi eljárásban bíróság elé állíthassák őket. Mondom még egyszer, őket, akiket ártatlanul vádoltak meg. Pál és Silás a tömlöcben bizonyságot tesz hitéről, s éjféltájban a rabok között imádják, dicsőítik Istent, és énekelnek megváltó Istenüknek. Nyilván ez a börtönigazgatóhoz is eljut, s talán el is intézi a dolgot azzal: na, már megint bevásároltunk néhány fanatikussal, túlbuzgó vallásos emberrel,  akik itt a többi rabot sem hagyják békén... De nincs mód intézkedésre, mert földrengés támad, erős, nagy földrengés, megrendülnek az épület alapjai, elpattannak a bilincsek, a láncok, az ajtók is kinyílnak, minden kifordul a sarkából. Ekkor a börtönigazgató kardot ragad. Tudja, mi a teendője: öngyilkosságot kell elkövetnie, hiszen a rabok nyilvánvalóan meg fognak szökni. A régi világ rendje szerint a rabokért a börtönigazgató tartozott felelősséggel, saját életével, vagyonával, családjával. Vége a világnak, összeomlott minden.

Azért részleteztem hosszasan a történetnek ezt a részét, mert meg kell értenünk, hogy ez a börtönparancsnok mégsem úgy áll előttünk, mint aki csak önmagára nézve hozza meg végzetes döntését. Igen, egyéni dráma is ez. Egy római férfi áll előttünk, aki nem tud elszámolni a hivatásába eső dolgokkal, hisz reggel, ha kivilágosodik, nem szolgálhat azzal a magyarázattal: földrengés történt, megrendültek az alapok, maguktól kinyíltak az ajtók, és eltűntek a foglyok, - ezt senki nem fogja magyarázatul elfogadni. Két héttel ezelőtt földrengés rázta meg Dunántúlt, s nyilván sokan elmentek a biztosítókhoz, hogy megrepedt a fal és ez a földrengés miatt történt, s nyilván sok esetben ezt vitatni fogja a biztosító, majd statikusokat küld ki, és megállapítja, hogy ilyen erejű földrengésnél ez nem történhetett meg. Igen, meghagyom, hogy ez az börtönigazgató drámája is, de egy  adott kornak a drámája is. Abban a korban meghatározó életszemléletként uralkodott az, amit a tudósok sztoicizmusnak neveznek. A sztoicizmus filozófia volt, magatartás, világszemlélet. Szigorú magatartást követelt, és azt is, hogy tragédiák, élet összeomlások esetén nem méltó a sírás-rívás, a panaszkodás - ha összedől is a világ, ha megrendülnek is az alapok, a sztoikus ember nem rendül meg, veszi a kardját, és mosolyogva elbúcsúzik az élettől. A sztoicizmus bizonyos szempontból az öngyilkosság filozófiája volt.  S ez a börtönőr veszi is a kardját, és készül beledőlni, mert megrendült a föld, mert megnyíltak a börtönajtók, mert elszöknek a rabok, akiknek őrzése reá volt bízva, s nem tud magyarázatot adni. S abban a világban sírni-ríni, magyarázatokat keresni nem volt méltó dolog. Nem ereszkedett alá, nem térdelt le, nem alázta meg magát a régi ember, hogy indokokat és magyarázatokat keressen, hanem elvégezte önmaga életét.

De nemcsak egy régi kor szellemiségének a drámáját látjuk itt, hanem közelebb lépve egy család drámáját is. Ennek az embernek van családja. A történet későbbi részéből kiderül, hogy a börtönparancsnok ott él a börtön mellett, ott van a családja, s amikor Pált és Silást kihozza a börtönből, van hol megmosni, elsősegélyben részesíteni őket, kitisztítani sebeiket. Van hova leültetni őket, van család, kiknek körébe meg lehet hívni őket, van egy közösség, akikkel együtt lehet örvendezni. Ennek az embernek van családja, ám itt a drámai órán a család nem számít neki semmit. Nemcsak az életét dobná el, hanem - ahogy manapság szoktuk mondani - kilépne minden emberi viszonylatból, házasságból, családból, életkötelékből. Hányféle földrengés van ma! Kicsi és nagy. És ha nem sztoikus módon (hála Istennek, ez a módja nem nagyon járja, bár azért járja Magyarországon), ha nem is önpusztítással, mégis milyen sokan kilépnek a kötelékek közül. Mert megrengett a föld. Mert oda lett a munkahely. Mert a barátok többet érnek. Mert nem tud valaki nemet mondani az italnak, az élvezeteknek, a szenvedélyeknek, a pénz úrságának, a csábításnak. Bomlanak-romlanak az életek. Mindenki úgy érzi, hogy magáért tesz valamit, s ennyiben teljesen azonos a régi történet sok mai történettel. A filippi börtönőr is sztoikus filozófián nevekedett, s úgy érezte, hogy magáért teszi meg azt, hogy kilép a világból. Ő nem fog magyarázkodni, mert nem tud elszámolni. Ő nem fog senkinek sem könyörögni az életért,  - megteszi a végső mozdulatot önmagáért. Tedd meg magadért - így tanították régen a sztoikusok, hogy kilépsz a világból. És hányan vannak, akik ma megszakítják a családi köteléket, tönkrezúznak mindent - s magukért teszik.  De ez halálos út.

S miközben készülne ez az ember ezt megtenni,  Pál és Silás, akik nyilván pillanatok alatt híresek és hírhedtek lettek ott a börtönben, noha csak néhány órát öltöttek ott, fennszóval kiáltanak: semmi kárt ne tégy magadban, mert itt vagyunk mindnyájan. Senki nem szökött meg a börtönből. Senki nem használta ki az alkalmat, hogy lepattant a bilincs, kinyílott az ajtó. Mindenki ott van. És ekkor ez az ember bemegy a belső börtönbe, fáklyát hozat, így áll az igében: leugrik  hozzájuk - valami mély verem lehetett, ahova Pált és Silást belökték -, leborul előttük, és azt kérdezi: mit kell nekem cselekednem, hogy üdvözüljek? Erről szeretnék lényeges szót szólni.

Hadd fordítsam le, ahogy az ő szájából hangozhatott a szó. Mert az az ige, amit itt szerepel, sokféleképpen fordítható. Mit tegyek, hogy megmeneküljek? Ezt jelenti legáltalánosabban az itt szereplő ige. Mit tegyek, hogy életben maradjak? Mit tegyek, hogy minden úgy maradjon, ahogy volt? Mit tegyek, hogy helyreálljon a rend? A görög ige általános értelmű, s csak a legvégső értelme az, ahogyan a mi bibliafordításunkban szerepel: hogy üdvözüljek? De talán mindannyian értitek az ige lényegét. Amikor az ember megmenekül, amikor az  ember életben marad, amikor az ember meggyógyul, amikor helyreállnak a fölbomlott kötelékek, akkor mindig valamilyen kóstolót kapunk, mindig valamilyen foglalót kapunk,  valamilyen sejtelmünk támad arról: mi az, amit üdvösségnek nevezünk. De Pál apostolék pontosan és jól mondják a kérdésre: higgy az Úr Jézus Krisztusban és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe. Ez Jézus Krisztus evangéliumának a nagy titka. A filippi börtönőr maga körül forog. Magának készíti a kardot, hogy beledőljön. Amikor rájön arra, hogy ott van minden rab, és ez Pál és Silás magatartásának köszönhető, előttük borul le, és azt kérdi: mit tegyek én, hogy én megmaradjak? Mit tegyek én, hogy én üdvözüljek? Mit tegyek én, hogy helyreálljon számomra a régi rend? És Pál így válaszol: higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe.  Mind te, mind a te házad népe. Sosem áll magában Isten előtt az ember, hanem mindig azokkal együtt állunk Isten előtt, akik hozzánk tartoznak.  Szépen ki is fejezi a magyar szó: házunk népe.

Kedves férfi és nőtestvéreim, fiatalok és idősek, házasok és házasodni készülők, házasságban egykor éltek, és esetleg nagy drámákat végigszenvedettek! Egyként hirdetem nektek: én és a házam népe állunk az Úr előtt.  Én és akik hozzám tartoznak. Én és akikkel életszövetségben vagyok. A hitvesem, a férjem, a feleségem, a gyermekeim. Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz nem csak te, hanem mind a te házad népe. Az élet sodrásában, a drámáinkban, az összetörettetéseinkben, amikor tisztességünk, becsületünk, méltóságunk, kenyerünk, egzisztenciánk megy el és van oda, gyakran csak magunkra nézve kérdezünk. Ez a bibliai történet azonban csodálatos módon megtanít bennünket, hogy amikor  üdvözítő Urunk elé odaállunk, Ő mindig mellettünk látja azt, aki hozzánk tartozik.

És ez a házasság lényege. A férfi és a nő eggyé lesznek, így halljuk a teremtéstörténetkor, és így erősíti meg ezt a mi Urunk, Krisztusunk is. Így beszél róla Pál apostol is - ez a felette való nagy titok, hogy a házasságban az egy meg egy az nem kettő, hanem az egy meg egy az egy. Mind te, mind a te házad népe. Mennyi gondot, kérést, panaszt, problémát viszünk mi oda a mi megtartó Urunk elé úgy, hogy: én. Én, én, nekem van bajom, nekem van nyomorúságom, én omlottam össze, nekem nem megy a dolog. S ha igazi, evangéliumi választ hallunk, akkor mindig ezt halljuk: mind te, mind a te házad népe.

Csodálatos továbbá, hogy Pál nem annyit mond ennek a filippi börtönőrnek, hogy higgy..., hanem az Úr Jézus Krisztusban higgy, majd nem szűnik meg ennek az embernek Krisztusról tanítani.  Ő élő hitre jutván kihozza, megmosatja őket, majd megkeresztelkedik háza népével együtt. Ő és az ő háza népe azon órán megkeresztelkedtek, és keresztyénekké lettek. Vendégül látja őket. Így látjuk, valóban nemcsak ő áll ott, nemcsak ő, a házigazda, nemcsak ő, aki örvendezik a Krisztus megismerésének, hanem örvendezett vele egész házanépe. Bevitte őket házába, asztalt terített nekik, és egész házanépével együtt örvendezett, hogy hitt, hogy  hihetett Istennek.  Ma a házasság hetének nyitó istentiszteletén az is el kell mondanunk, hogy mi mindannyian, akik szeretetben és szerelemben elköteleztük magunkat a másiknak - egy férfi egy nőnek, egy nő egy férfinak -, mi, akik házasodtunk, vagyis van házunk népe, mindig úgy állunk a mi Istenünk előtt, mint akik szövetségben állnak, akiknek házuk népe van, mint akik házasok a szó legteljesebb értelmében. És ha Krisztust megismertük, akkor megérjük, hogy a Krisztusba vetett hit mindig hazavezet a miéinkhez. Hadd hirdessem nektek, hogy Krisztus hazavezet a miéinkhez. Hazavezet téged a tiéidhez. Kívánnám tiszta szívemből, hogy ha valaki ma úgy van itt, és úgy hallja az igét, hogy a templomból nem az övéihez vezetne haza az útja, induljon mégis innen a templomból Krisztus evangéliumával, Krisztus szeretetével az övéihez, mert Krisztus a hazavezet bennünket miéinkhez. Visszaajándékoz a mieinknek. Ez a filippi börtönőr nem halt meg. Nem kellett meghalnia, nem kellett öngyilkosságot elkövetnie, nem kellett kilépnie az életszövetségből, és eltűnnie. A Krisztusban való hit visszaadta az övéinek. És örvendezett az ő egész háza népe, hogy ő hitt az Úr Jézus Krisztusban.

Aztán azt is megértettük az igéből, hogy a Krisztusba vetett hit áldások helyévé teszi a családot. Az imént még földrengés volt. Az imént még kétségbeesett kiáltozás töltött be Filippi városában, a börtön közelében egy családot. Most pedig azt halljuk, hogy örvendeznek. Íme, az asztalukhoz oda lehetett ülni. Lám, áldások sarjadnak föl. A Krisztusba vetett hit áldások közösségévé, áldások helyévé teszi a házasságot és a családot. Ugye tudjátok ezt? Ugye tapasztaltátok ezt? Erősítsétek meg Krisztusban való hiteteket!

Végül pedig azt is láttuk, hogy a Krisztusba vetett hit megújítja a házasságot és megújítja a családot. Régen, ahogy hallottuk, a filippi börtönőrt a kor divatos filozófiája ragadta magával. Ha lettek volna bulvárlapok, minden oldalon megírták volna tragédiáját, ha lett volna internet, minden internetes honlapon ez szerepelt volna, ha lett volna facebook, like-olták volna, hogy kilépett a világból, hogy nem vett magára felelősséget a másik emberért, csak magamért. A Krisztus megismerése mindent megváltoztat. Megújít téged, és rajtad keresztül megújítja családodat, megújítja házasságodat, megújítja egész életedet - üdvözít. Ez az ember csak azt kérdezte: mit tegyek, hogy megmeneküljek? Az apostol pedig azt felelte: higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe. Ez Jézus nagy titka. Ezt hirdetem nektek örömmel. Lehet, hogy mi csak megmenekülni akarunk, csak megúszni akarjuk, csak túlélni akarunk egy helyzetet. Aki Krisztust megismeri, evangéliumát elfogadja, Isten irgalmas szeretetét magához öleli, az nemcsak megússza, nemcsak megmenekül, nemcsak túlél valamit, hanem megismeri az üdvösséget, az örök élet titkát. Higgy  mind te, mind a te házad népe az Úr Jézus Krisztusban, üdvözülsz mind te, mind a te házad népe. Ámen

Gödöllő, 2011 február 13.
Házasság hete megnyitó istentiszteletén