Ha valahol, hát a Ráday Ház dísztermében biztosan nem számítottam rá, hogy egy „Mit ünneplünk karácsonykor?” feliratú cetlit találok a falra ragasztva. A Dunamelléki Református Egyházkerület szívében, teológusokkal és lelkipásztorokkal körülvéve ugyan kinek lehet kérdés, hogy mit ünneplünk karácsonykor? Minket, bennfenteseket miért is kellene erre emlékeztetni? Inkább mi szoktuk másoktól, a körülöttünk élőktől megkérdezni, amolyan tanítói célzattal. Azoktól, akik nem tartoznak közénk, akiknek mi vagyunk a föld sója. Nekünk igazán nincsen szükségünk arra, hogy emlékeztessen bárki is arra, mit ünneplünk. Majd mi lépten-nyomon emlékeztetünk rá másokat, akár akarják, akár nem. Ennek a cetlinek nem mi vagyunk a címzettjei, nem nekünk ragasztották ki. Krisztus Urunk születését ünnepeljük. Lám, ki is mondtuk, most már tovább is léphetnénk ezen a kérdésen... Továbbléphetnénk, ha a karácsony nem arról szólna, hogy újra és újra szembesüljünk ezzel a kérdéssel.

A valódi kérdés ugyanis nem arra irányul, hogy tudjuk-e, általában mit ünneplünk karácsonykor. Tudjuk. Sokkal inkább arra, hogy valójában mit ünneplünk a karácsonyainkon. Minek az ünnepe van a szívünkben, mi körül forognak gondolataink? Tetteink és szavaink vajon tanúskodnak-e arról, miről szól számunkra ez az ünnep? Ünneplünk-e bármit karácsonykor, vagy egyszerűen csak tudjuk, hogy mit kellene ünnepelnünk? Merjük-e megkérdezni magunktól, hogy mit ünneplünk karácsonykor? Meg kell-e kérdeznünk egymástól? Szükségünk van-e arra, hogy kicetlizzük életterünket, meghökkentő kérdésekkel szembesítve magunkat? Egyáltalán nem szégyen, ha mi is nyomtatunk vagy írunk hasonló emlékeztetőket, és kirakjuk azokat a falra, a hűtőre, a tükrünkre, ha beleírjuk a naptárunkba, ha ráragasztjuk a monitorunkra. Az már inkább, ha fel sem tesszük ezeket a kérdéseket, ha kitérünk előlük.

Te (mit) ünnepelsz karácsonykor?