„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Öntudatos iszlám, önfeladó Európa?
Itt Európában az a baj, hogy ha szétrohad a keresztény társadalom, az iszlám társadalom fog megerősödni benne – jósolja a Magyarországi Református Egyház mértékadó folyóiratában Németh Pál lelkész, iszlámkutató.
Az időszerű társadalmi kérdésekkel foglalkozó Confessio legfrissebb, első negyedévi számában a szakember azt nyilatkozza: intő jel számunkra, hogy Nyugat- Európában szinte teljesen eltűnt az egyház, miközben az iszlám töretlenül erősödik.
Nálunk jobb a helyzet, de a kommunista diktatúra örökségeként tart még a keresztény vallással szembeni elidegenedés. Eközben a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságok egy évtized alatt „reiszlamizálódtak”, ami az iszlám erős regenerációs képességéről árulkodik.
A terjedelmes interjú alapvető gondolata, hogy a jelen európai (és benne a magyarországi) kereszténységnél sokkal öntudatosabb iszlám bevándorlási terepein missziós magatartást tanúsít. Vonzását az jelentheti, hogy úgymond evidenciákban gondolkodik. – az iszlámban elképzelhetetlen, hogy bevezessék azt az őrültséget, amit genderideológiának hívnak, és nálunk terveznek – állapítja meg Németh Pál.
Eszmefuttatása szerint az európai ember erkölcsisége borzalmasnak tűnik a keleti ember számára. Úgy látja, hogy ha az önfeladás és a gazdasági szempontú bevándoroltatás miatt - a nem asszimilálódó – iszlám egyszer többségbe kerül, a mi liberálisainknak többé nem lesz szavuk, mert az ő világukban nincs liberalizmus.
Az iszlámkutató arra buzdít a Confessióban, hogy ejtsük a kritikátlanul liberális mércét.
Hozzáteszi: „Csak rajtam múlik, hogy az iskolában levesszük-e a keresztet vagy nem. Az ő fejükben meg sem fordul, hogy a Mohamed-monogramot eltávolítsák a mozlim iskolákból, ahova egyébként keresztény gyerek be se teheti a lábát”
Szerinte azért is vonzó az iszlám, mert az ember tartósan csak emberi módon tud élni. Márpedig – szögezi le Németh Pál - az iszlám emberi módot kínál; nem keresztyénit, de emberit.
Forrás: Magyar Nemzet / Confessio