„Különös, hogy Isten a gyermekei életét sokféleképpen készíti elő. De soha nem az elhívott tesz szívességet azzal, hogy az Úr rendelkezésére áll, hanem számára rendkívüli ajándék az, hogy használja őt az Úr."
Végh Tamás
Örvendek!
A Hajnalszárnya-sorozat első kötetét egyedi megközelítése és szeretetteljes ábrázolásmódja emeli ki a tucatművek unalmas sorából. Világa egyszerre hat frissítően és otthonosan – ez az a kombináció, amelytől igazán jó lesz egy gyerekkönyv.
A könyv az egyik legpraktikusabb karácsonyi ajándék, ez nem vitás. Ugyanakkor az esetek többségében egyúttal az egyik legnehezebben kiválasztható ajándék is. Hiszen milyen szempontok alapján igazodjunk el a bőség zavarában? Még az idei papírhiány ellenére is rengeteg újdonsággal árasztják el a könyvesboltokat a kiadók, ezért vásárló legyen a talpán, aki felkészületlenül fedezné fel a friss kínálatot. A könyvajánlók ilyenkor kincsestérképként mutatják az utat a zsúfolt polcok között, ám ezeknek a térképeknek is leginkább azok láthatják hasznát, akik tudják, kit szeretnének megajándékozni. Hiszen a könyvek ismerete sem pótolhatja emberi kapcsolatainkat.
Gyerekkönyvet választani talán még nehezebb, mint felnőttnek könyvet. A gyerekeket nem lehet szép albumokkal, szakkönyvekkel, életvezetési tanácsokat rejtő kötetekkel „letudni”. Ők kalandra vágynak, izgalmakra, de egyúttal biztonságra és ismerősségre is egyszerre, és ezeket elsősorban jól elmesélt történetektől szeretnék megkapni. A mai gyerekkönyvekről viszont felnőttként még kevesebbet tudunk, mint a saját korosztályunknak szóló újdonságokról. Sem a borítók, sem a fülszövegek nem nyújtanak elegendő támpontot ahhoz, hogy lássuk, miben különböznek egymástól, vagy hogy kellő arányban tartalmaznak-e kalandot, izgalmat, biztonságot és ismerősséget.
A gordiuszi csomó persze elvágható azzal, hogy régi és ismert klasszikust választunk, de ez magában rejti a veszélyét annak, hogy a megajándékozni kívánt gyermek már rendelkezik egy vagy két példánnyal a becses műből. A szülőkkel való konzultáció sokat segíthet ezen helyzetek elkerülésében, már ha a szülő folyamatosan nyomon követi, hogy milyen könyvei vannak csemetéjének, és esetleg még az ízlésével is tisztában van. Sajnos ez sem alapértelmezett állapot manapság. Mielőtt azonban elmerülnénk a gyerekkönyv-választás problémáinak tengerében, ajánlott derűsebb vizekre eveznünk. Például a Sötétség sötét tengerének a peremére, a Hajnalszárnya-sorozat első kötetének helyszínére.
Lewis és Tolkien nyomában járva
Andrew Peterson, az angol nyelvterületeken már népszerűvé vált, négyrészes The Wingfeather Saga (Hajnalszárnya-sorozat) szerzője hazánkban még nem igazán ismert, de talán most, hogy a Harmat Kiadónál megjelent a sorozat első kötete, A sötétség sötét tengerének peremén címmel, remélhetőleg ez is meg fog változni. Peterson előbb lett keresztyén zenészként ismert, mint íróként. A The Rabbit Room nevű szervezetével történeteken, zenén és más művészeteken keresztül szolgálja a közösségépítés ügyét. A Hajnalszárnya-sorozat, akárcsak többi könyve, szépen illeszkedik ebbe a sorba, hiszen mindezek szellemében fogant, spirituális mélységet adva az alkotásnak.
A könyv ifjúsági fantasy, néhányan egyenesen C. S. Lewis Narnia krónikái című történetfolyamához hasonlítják. A párhuzam valahol érthető, hiszen Peterson Lewis nyomdokain haladva a moralitás kérdései köré építi fel fantasztikus világát. A Hajnalszárnya első része azonban egyáltalán nem olyan didaktikus és szembetűnő módon keresztyén, mint a Narnia-könyvek. Szerzője ebből a szempontból sokkal inkább J. R. R. Tolkienra, A Gyűrűk Ura írójára hasonlít, hiszen többnyire kerüli a direkt allegóriát, és csak ritkán él vele. Szintén Tolkienhoz kapcsolja az alkotás és a művészetek teremtést gazdagító mivoltának gondolata. Peterson azonban nem áll meg a nagy elődök mintáinál, hanem valami másról is mesél.
Történetének középpontjában az Igiby család áll: a tizenkét éves Jennár, a tizenegy éves Tink és a nyolcéves Léli édesanyjukkal és anyai nagyapjukkal élnek egy tengerparti falucskában, Glippfalván. Életük eleinte békés és hétköznapi, annak ellenére, hogy a falut, akárcsak a kontinens egészét az agyaraknak nevezett lények hajtották uralmuk alá. Az emberek itt másodrendű, alávetett szolgáknak számítanak, de ha nem keresik a bajt és meghúzzák magukat, viszonylag gondtalan életet élhetnek. Persze, ilyen körülmények között még a kapa bérléséhez és használatához is külön engedély kell, nehogy valaki fegyvernek használja az elnyomók ellen – ehhez a mintanyomtatványokat a könyv függeléke be is mutatja.
Értékek felvállalása
A mű bevezetőiben a mitológiai és történelmi előzményeket csak röviden és tömören foglalja össze, a részletes világépítés inkább a cselekmény kibontakozása közben tárul elénk. Eleinte nem is tűnik túl fontosnak a háttér mélyebb ismerete, hiszen a történet középpontjában a család áll, a családtagok egymáshoz fűződő viszonya, az egymásért vállalt felelősségtudat. Szinte az egész könyv Glippfalván és közvetlen környékén játszódik, így ismeretlen tájak bebarangolása helyett az emberi kapcsolatrendszereket térképezhetjük fel a cselekmény során. És ebben rejlik a történet szíve is, hiszen cseppet sem idealizált karakterekről van szó, mindegyiküknek megvan a maga bájos esendősége.
Peterson megértéssel és szimpátiával tárja elénk a múlt terhét hordozó, titkolózó felnőttek világát, csakúgy, mint a gyerekek kétségbeesett vágyát, hogy megtalálják helyüket és szerepüket az életben. A felnőttek és a gyerekek világa nem mindig talál egymásra, és előfordulnak súrlódások mindkét világon belül is, mégsem kérdőjelezi meg soha senki, még egy pillanatra sem, hogy összetartoznak, hogy szükségük van egymásra. Ezek a stabil értékek ott rejlenek a szereplők szívének a mélyén, és a legváratlanabb helyzetben adnak számukra bátorságot és elszántságot a hőstettek végrehajtására. Nem kiemelkedő képességeknek köszönhetően válnak hőssé, hanem ezen értékek vállalása által.
Az egymás iránt érzett felelősségvállalás mellett van még egy fontos közös vonása az Igiby család tagjainak: mindannyian az Alkotóhoz fohászkodnak imáikban. Így hívják Teremtőjüket, akiről túl sok minden nem derül ki az első könyvből, de mindig megsegíti a szereplőket, ha hozzá fordulnak a bajban. Még ilyenkor sem esik a mű a szájbarágósság hibájába, hiszen a fókusz továbbra is a szereplőkön marad, nem a „deus ex machinán”. Nem ez az egyetlen vallásos motívum a műben, és talán nem is ez a legerősebb. Azonban az ellenség iránt érzett szánalom és együttérzés jelenléte sokkal erőteljesebben tanúskodik az író keresztyén világképéről, mint bármilyen bibliai párhuzam a mitológiai háttérben.
Ismerősen hat
Peterson modern és posztmodern eszköztárral mesél nekünk nagyon is hagyományos és egyetemes értékek fontosságáról. Olykor nem lehet nem észrevenni, hogyan alkalmazza a Harry Potter könyvek receptjét a cselekményépítésben, így Lewis és Tolkien mellé nyugodtan odasorolhatjuk J. K. Rowlingot is mintaadóként. Ez az a történetvezetés és nyelvezet, amely ismerős a gyerekek számára, noha a tempó jóval lassabb, mint Rowling műveiben, és eleinte tolkieni ráérősséggel időzik a szereplők és a helyszín részletes bemutatásánál. A könyv végére azonban a tempó felgyorsul, és a finálé látványos és akciódús, hogy azután ismét nyugodt körülmények között kapjunk választ néhány kérdésre.
A játékos nyelvezet, kreatív névadás egyszerre idézi Rowling és Tolkien leleményességét, és szerencsére a magyar fordítás is remekül sikerült. Szabadi István fordító jól ráérzett arra, hogyan kell a nyelvvel „másodlagos világot teremteni” – ahogy a Harmat Kiadó blogján fogalmazott. Olyan apróságokra is odafigyelt például, hogy a szentjánosbogarakat régi, népies nevükön mécsbogaraknak nevezze, hogy a világépítésben elkerülje az anakronizmust. A humoros és ötletes névadás legékesebb példája azonban magának a világnak a neve: Oerwend, mivel az első ember első mondata ez volt annak idején: „Nohát! Örvendek!” S azóta minden szülőnek ez az első mondata gyermekéhez. Igazi örömhír.
A Hajnalszárnya-sorozat első kötete tehát forradalmi újítást ugyan nem mutat fel az ifjúsági fantasy alzsánerén belül, de egyedi megközelítése és szeretetteljes ábrázolásmódja kiemeli a tucatművek unalmas sorából, és világa egyszerre hat frissítően és otthonosan – ez az a kombináció, amelytől igazán jó lesz egy gyerekkönyv. A Harmat Kiadónál már készül a második rész fordítása Észak vagy halál! címmel, és reméljük, hogy a díjnyertes folytatások egyikére sem kell sokat várnunk. Rajzfilmsorozat is készül a történetből, amelynek képi világa az eddigi ízelítők alapján a könyv gazdag illusztrációit idézi. Elsőnek azonban mindenképpen a könyvet adjuk gyermekünk kezébe, hadd legyen részese a kalandnak!
A könyv megrendelhető a Harmat Kiadó webshopjából, illetve megvásárolható többek között a Bibliás Könyvesboltban (1092 Budapest, Ráday utca 3.) is.
Barna Bálint
Képek: Harmat Kiadó