"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Párbeszéd a mesterséges intelligenciáról
Az MI kapcsán felmerülő minden emberi törtetésre, bizonytalanságra és félelemre az az evangélium válasza, hogy Jézus Krisztus valódi szeretettel és megváltó erővel fordul hozzánk – vallja új könyvében Békefi Bálint.
Mi sem mutatja jobban, mennyire központi szerepet játszik napjainkban a mesterséges intelligencia (MI) kérdésköre, mint az, hogy még a keresztyén nyilvánosságban is újra és újra szóba kerül. Nem kerülhettük ki mi sem, portálunkon több cikkben is foglalkoztunk vele: tudósítottunk már kapcsolódó szakmai-hitéleti fórumbeszélgetésről, pedagógiai konferenciáról és összefoglaltunk már a témában egy podcastbeszélgetést is.
Mindez azonban csak a kezdete az MI-vel kapcsolatos közös párbeszédnek, amelybe egyre többen csatlakoznak be, például Békefi Bálint teológus, filozófus és mérnökinformatikus, akinek nemrég a Harmat Kiadónál jelent meg A mesterséges intelligencia és a keresztény hit – Hol a helye az új technológiáknak a bibliai világnézetben? című könyve. A vékony, puhafedelű kötet jóval többet kínál, mint amennyit címe és alcíme sejtetni enged. Távolabbról indul ugyanis, mint a keresztény kontextus, és csak később fókuszál saját kérdésfeltevésére, így az olvasónak jut elég ideje arra, hogy az alapfogalmakkal is képbe kerüljön, mielőtt az MI használata kapcsán felmerülő dilemmákkal szembesülne.
Történelmi, etikai és teológiai távlatok
Békefi Bálint könyve három fő fejezetre tagolódik. Az első történelmi távlatokba helyezi az MI kialakulását, ismerteti jellemzőit és működését, és felvázolja, mi minden következhet ebből a jövőre nézve. Több ezer éves fejlődés eredménye az, ahol tartunk, és a mesterséges intelligencia értelmezéséhez nélkülözhetetlen, hogy megértsük ezt a folyamatot. Korántsem száraz tényadatokról van itt szó: a szerző illusztrációkban és ábrákban gazdag időutazásra invitál minket az emberi gondolkodás történetén keresztül. Izgalmas volt ráébredni olvasás közben, hogy mi mindennek a logikus következménye az MI megszületése.
A második fő fejezet „Az MI teológiai kihívásai” címet kapta, és egyebek mellett olyan témákkal is foglalkozik, mint például az istenképűség, a tudat és az élet bibliai kritériumai. Mindegyik kapcsán végigveszi, hogy van-e ezeknek a fogalmaknak jelentősége az MI keresztyén megítélésében. A tudat és az élet meghatározásának nehézségei kapcsán rávilágít arra is, hogy mennyi félreértés és hamis kép élhet az emberek fejében az MI-ről. Ha azonban a helyre rakjuk ezeket a fogalmakat, tisztábban láthatjuk, melyek azok a területek, amelyeket az MI valóban más megvilágításba helyezhet.
A harmadik fő fejezet az MI etikai kihívásairól szól, amelyeket az emberi méltóság és az emberi jóllét felől közelíti meg. Csak ezután vállalkozik arra, hogy felvázoljon egy keretrendszert a keresztyén MI-etika megalapozásához. Ebben azt is tisztázza, mi a különbség a keresztyén és a szekuláris emberközpontúság között, nemcsak a különbségekre, de a közös pontokra is rávilágítva. A szerző példák segítségével is egyértelműsíti, hogy ez a technológia helyesen és helytelenül is hasznáható – ezek a gondolatai azonban valójában már nem az MI-ről szólnak, hanem rólunk, emberekről.
Evangéliumi reflexiók
Számomra meglepő módon az MI és az evangélium kapcsolata nem kapott külön fő fejezetet, hanem utószóként szerepel a könyv végén. Pedig talán két fejezet is kijönne belőle, ha a szerző részletesebben kifejtené az utószó két központi gondolatát: az ember értékét és az ember jövőjét. Az itt olvasható üdvtörténeti perspektíva ugyan már korábban is felsejlik a könyvben, azonban ebben a részben kerül a helyére. Békefi Bálint itt kiemeli: az MI kapcsán felmerülő emberi törtetésre, bizonytalanságra és félelemre az az evangélium válasza, hogy Jézus Krisztus valódi szeretettel és megváltó erővel fordul hozzánk.
A szerző ahelyett, hogy leragadna a szokásos és közhelyes dilemmáknál – például annál, hogy milyen és mekkora kárt okozhat az MI az emberiség jövőjében, vagy mekkora áldást hozhat – arra hívja fel a figyelmet, hogy az ember jövőjével kapcsolatos legalapvetőbb kihívásokra, a bűntől megromlott természetünkre és Isten jogos ítéletére Jézus halála és feltámadása kínál megoldást. A megváltás egyrészt újjászületés általi helyreállítás, másrészt első lépése annak a hosszú távú tervnek, amelynek célja üdvözített természetünk megdicsőítése. Békefi Bálint szerint ennek tükrében kell az MI-vel kapcsolatos jövőképünkről is beszélnünk.
Hiányérzetünk tehát nem lehet, tömörsége ellenére feketén-fehéren megkapjuk az evangéliumi reflexiót, amely a korábban felvázolt keresztyén etikai kihívások egyetlen reményteli feloldása. Ebből a reflexióból pedig kitűnik, hogy a szerző nemcsak tudomány- és filozófiatörténeti vagy mérnökinformatikai téren felkészült, hanem a keresztyén teológia terén is. A lábjegyzetelt szakirodalom felhasználása mellett saját gondolatokkal, felismerésekkel gazdagítja a könyve által felvázolt nagy képet, és olyan üdvtörténeti összefüggésekről is hitet tesz, amelyek általában hiányoznak az MI-vel kapcsolatos keresztyén diskurzusokból.
Folytatni a párbeszédet
Bőséges és alapos áttekintést kapunk tehát az MI témájáról, ráadásul közérthető nyelven, élvezetes stílusban, remek és áttekinthető szerkesztésben. Olvasmányos ismeretterjesztés ez a javából, amely bárki számára elegendő muníciót ad ahhoz, hogy véleményt formáljon az MI-ről, vagy megértse az ehhez köthető dilemmákat. Aki pedig a könyv elolvasása után még kíváncsi lenne egy-egy résztéma további mélységeire, az bőven találhat hozzá további olvasnivalót a terjedelmes irodalomjegyzékében, amely nemcsak ajánló, hanem a szerző alaposságának és szakmai igényességének is ékes bizonyítéka.
Mindezek fényében érdemes megvizsgálni azt is, összességében mit ad hozzá ez a mű az MI-ről szóló keresztyén párbeszédhez.
- Elsősorban azt, hogy megfelelő mederbe tereli ezt a diskurzust azáltal, hogy leszámol a mesterséges intelligencia körül kialakult félreértésekkel és tévedésekkel.
- Másodsorban azt, hogy a megfelelő kérdések feltevésének fontosságára hívja fel a figyelmet.
- Harmadszorra azt, hogy az MI helyett az emberi oldalra fókuszál, rávilágítva arra, hogy saját magunkat kell tudni elhelyezni az etikai viszonyrendszerekben.
- Negyedszerre pedig azt, hogy evangéliumi perspektívában oldja fel a bizonytalan jövőképet.
A könyvnek köszönhetően van és lesz mire reflektálnunk. Jó lehetőség ez arra, hogy beszálljunk az MI körül zajló párbeszédbe, azt segítsük helyes mederbe terelni a megfelelő kérdések megtalálásával, és a hangsúlyt az emberi oldalra helyezzük az evangélium fényében. A legfontosabb azonban, hogy ezt a párbeszédet ne zárjuk le! Folytatni kell, hiszen az MI többezer éves története is folytatódni fog, annak a Nagy Történetnek a részeként, amely a teremtéstől az újrateremtésig tart, és amelynek pozitív végkifejlete optimizmussal tölthet el bennünket akkor is, ha az MI jelentette kihívások nem adnak erre okot.
Békefi Bálint könyve megrendelhető online a Harmat Kiadó webshopjából, vagy személyesen megvásárolható többek között a Bibliás Könyvesboltban (1092 Budapest, Ráday utca 28.) is.
Barna Bálint
Képek: Harmat Kiadó