„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Pénteken érkezik haza Haitiről a MRSZ orvoscsoportja
Egy hétig látta el a sérülteket, betegeket a szeretetszolgálat második orvoscsoportja.
Első napjukon ugyanabban a sátorkórházban dolgoztak, amit az első csoportunk hozott létre külföldi segélyszervezetekkel közösen. Később megkaptak egy klinikát, ami a földrengés óta nem üzemelt, de csoportunk megnyitotta, és itt fogadta a betegeket.
Orvosaink megállapítása szerint kevés olyan beteg van, aki úgy fordul hozzájuk, hogy a földrengésben szenvedett sérülését még nem látta el orvos. Inkább a sebek újrakötözésére és fertőtlenítésre van szükség.
Mivel orvosi ellátás gyakorlatilag nincs a főváros környékén, ezért a klinikánkat olyanok is meglátogatták, akik valamilyen betegségben szenvednek, ami semmilyen összefüggésben nincs a földrengéssel, de orvos híján nem volt, aki eddig ellátta volna őket.
Sok csecsemőt és kisgyermeket vittek orvosainkhoz, akiknek sebhelyes volt az arca a fertőzéstől amiatt, hogy nem jutottak megfelelő táplálékoz, mert ha élelmet kaptak is, akkor a felnőttek koszos, szennyezett ételét ették babatápszerek helyett.
A Szeretetszolgálat igazán hálás támogatóinak, akik jóvoltából Haitire a leginkább szükséges gyógyszereket és tápszereket tudtuk kijuttatni, melynek értéke körülbelül hét millió forint.
A felnőttek főként fertőzés és magas láz miatt keresték fel orvosainkat. Csoportunk két árvaházat is felkeresett, ahol orvosi segítséget nyújtottak a gyermekeknek, valamint gyógyszert és tápszert adományoztak az intézményeknek.