„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Protestantizmus és medialitás
A reformáció mediális forradalma
2009. november 10-11.
A Magyar Tudomány Ünnepe 2009, valamint a Kálvin Év 2009 keretében a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara konferenciát rendez. A tudományos tanácskozás az MTA „Tudomány és innovatív környezet" címmel meghirdetett kiemelt rendezvénysorozatának része.
A konferencia előadói a reformáció által rendkívül sikeresen használt könyvnyomtatás, valamint az ehhez kapcsolódó koraújkori „új médiumok" horizontjából igyekeznek értelmezni a hatást, amelyet a reformáció az európai, és végső soron az egyetemes kultúrára gyakorolt. Az eseményen Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, a Bolyai-díjas Ritoók Zsigmond, valamint Pálinkás József, az MTA elnöke is részt vesz majd.