„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Református mentőcsoport próbál eljutni Haitira
Útnak indult a katasztrófa sújtotta Haitibe a Magyar Református Szeretetszolgálat mentőcsapata
Pénteken hajnal 2-kor indult útnak Budapestről az öt fős csoport, melyet két orvos, két ápoló és a csoportvezető alkot. Reggel fél hatkor indul a repülőgépük Bécsből, majd Frankfurton keresztül jutnak el a Dominikai Köztársaságba, ahonnan a további 200 km-t szárazföldi közlekedéssel küzdik le. Haiti fővárosába, Port-au-Prince-be érkeznek az orvosok péntek délután. A katasztrófavédelem és az ENSZ helyi koordinátorai kijelölik számukra a területet, ahol el kell látniuk a hozzájuk érkező túlélőket, sérülteket. Az orvosokra, ápolókra nagy szükség van a földrengés sújtotta területen, mert a túlélőkért kutató szakembereket is bevonják a betegek ellátására, amíg nincs elegendő orvos a körzetben.
Pénteken hajnalban elindult Haitire a Református Szeretetszolgálat csoportja
A Haiti repülőtér lezárása után, új útvonalat keresve a szeretetszolgálat 13 fős csoportja péntek hajnalban utazik a földrengés sújtotta területre.
A csoportban három mentőkutya, négy kutyás segítő, 3 fős technikai személyzet, öt orvos és egy csoportvezető van.
A szeretetszolgálat nem csak egy feladatot, hanem teljes folyamatot lát el ezzel a csoporttal, hiszen a túlélők megtalálását, kiszabadítását és ellátását is végzi majd. A küldöttség kötszert, gyógyszert, infúziót, emelő, vágó eszközöket visz magával a saját munkájuk megsegítésére. A csoport várhatóan több, mint egy hetet tölt a területen.
Forrás: Kommunikációs Szolgálat
Más útvonalon próbálnak eljutni a Magyar Református Szeretetszolgálat csapatának tagjai a földrengés sújtotta Haitira. Gilicze Réka, a szervezet szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: csütörtök reggel megnyitották a légi közlekedési folyosót a közép-amerikai ország és az Egyesült Államok között, az USA légi irányítása azonban korlátozza a forgalmat és több járatot is törölt. A magyarok a tervek szerint Franciaországon keresztül utaznak Haitira.
Gilicze Réka elmondta: a hatfős csapat a ferihegyi reptér közelében várakozik arra, hogy útnak indulhasson a katasztrófa sújtotta térségbe. Hozzátette: ha még csütörtökön elindulnak, akkor a kutató csoport és a mentőkutyák utaznak ki, hogy túlélőket keressenek, viszont ha napokig várni kell, akkor inkább az orvosi csapatot küldik ki.
Forrás: Független Hírügynökség
Lezárták a légi közlekedést az USA és Haiti között, így jelenleg egyetlen segélyszervezetet sem engednek be a földrengés sújtotta területre. A Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja készenlétben van, hogy amint megnyitják újra a légihidat, utazzanak segítséget nyújtani, amennyiben még szükség van a szolgálatukra. De a január 14-i segélyút a járatok törlése miatt elmarad.
Forrás: Magyar Református Szeretetszolgálat
A kiutazó csoport két orvosból, három mentőkutyából és egy segítőből áll. A hat fős mentőcsapat - INSARAG minősítéssel rendelkező kereső kutyák és szakemberek, a Pest megyei kutatócsoport tagjai - a Haitin kedden végigsöprő 7-es erősségű földrengés sebesültjeit részesíti elsősegélyben, ellátásban és mentőkutyákkal további túlélők után kutat.
Az áldozatokról és a sebesültek számáról eddig hivatalos adat még nem érkezett. Összedőlt egy kórház, és a sebesülteket szinte lehetetlen kórházba szállítani. A közlekedés nehézkes, hiszen az úthálózatban is hatalmas pusztítást végzett a földrengés.
Szökőárriadót rendeltek el a környező területekre, de mostanra visszavonták, így remélhetőleg nem kell újabb pusztításokra készülni.
A csoport 1,5 nappal a földrengés után érkezik és tíz napot tölt a katasztrófa sújtotta területen, vélhetően a fővárosban Port au Prince-ben. Az ENSZ-el kötött megállapodás értelmében oda küldik az orvosokat és mentőkutyákat, ahol a legnagyobb szükség van a segítségre.
A Magyar Református Szeretetszolgálat segítségnyújtó akciója alatt igyekszünk folyamatosan hírt adni a fejleményekről a www.jobbadni.hu weboldalon.
Korábbi híreink a katasztrófáról