„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Református összefogás az árvíz ellen
Az árvíz sújtotta települések a reformátusok segítségét is várják
- mondta Gere Gábor varbói lelkipásztor, aki a Tiszáninneni Református Egyházkerület és a Magyar Református Szeretetszolgálat mentési munkáit koordinálja a katasztrófa sújtotta térségben.
A lelkipásztor elmondta: Csomós József püspök felhívására eddig körülbelül húsz gyülekezet küldte el tagjait a bajba jutott településekre, de a miskolci Lévay József Református Gimnázium diákjai is váltják egymást a gátakon.
A kárpátaljai reformátusok nevében egy egész busznyi önkéntes érkezett, akiket az egyházkerület mályi konferenciatelepén helyeznek el pihenőidejükben.
Mint megtudtuk, a Tiszáninneni Egyházkerület nem csak mozgósítással és a konferenciatelep rendelkezésre bocsátásával járul hozzá a védekezési munkálatokhoz, hanem a szükséges felszerelés - gumicsizma, esőkabát, szerszámok - biztosításával is.
„Borzalmas állapotok vannak, rengeteg az elkeseredett ember, minden adományra szükségünk lesz a helyreállításhoz" - fogalmazott Gere József.
A reformátusok árvízvédelmi koordinációját a Bodrog mentén Kis Gergely Márton tiszaladányi lelkipásztor (30-435-0774) végzi, a Sajó, Bodva, Hernád mentén Gere Gábor József varbói lelkipásztor (30-380-9503).
A Tiszáninneni Református Egyházkerület az árvízi védekezésre és helyreállításra szánt adományokat az OTP BANK 11734004-20004453 számú,
a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) pedig a
CIB BANK 10702019-85008898-51100005 számú számlájára várja.
A közleményben mindkét esetben kérik feltüntetni: árvízsegély.
Az MRSZ (kapcsolattartó: Gilicze Réka, 30-748-6256) várja továbbá a tárgyi felajánlásokat is: a szervezet a napokban takarókat, matracokat, hálózsákokat és ruhaneműt juttat el a térségbe.
Forrás: Kiss Sándor - reformatus.hu