Református Zenei Fesztivál 2024.

Három nap alatt hat helyszínen, negyven ingyenes programmal érkezik pünkösd hétvégéjén Budapest egyik legnagyobb zenei eseménye. Ezúttal is többezer résztvevőre számítanak a szervezők, akik nemcsak szórakoztatni szeretnének, hanem azt is, hogy minél többen megismerjék a páratlanul gazdag református zenei hagyományokat.

Fiatalok és idősebbek, a klasszikus- és a könnyűzene rajongói, reformátusok és nem reformátusok egyaránt megtalálják a számításaikat az idei Református Zenei Fesztivál programjai között. „A rendezvényen kiválóan megférnek egymás mellett az eltérő zenei műfajok, az elmélyülést segítő előadások, beszélgetések és az önfeledt táncházi mulatság is” – szemléltette az esemény sokszínűségét Szávay László főszervező.

Csak néhány név a fellépők közül: a Bakáts téren a nagyszínpadra áll többek között a Platon Karataev Duo, a Talamba Ütőegyüttes, az Ötödik évszak, a Fugato Orchestra és a Lóci játszik. A Kálvin Kamara Kertben a Jazzation, a Neumann Balázs Trio és a Gáspár Károly Trio, a Ráday Házban pedig a Makám, a Sebő-együttes és a friss Kossuth-díjas Misztrál koncertezik majd.

Idén is lesz orgonamaraton, amely csatlakozik a Filharmónia Magyarország világméretű Orgonák éjszakája kezdeményezéséhez. A klasszikus zene szerelmesei találkozhatnak Karasszon Eszterrel és a kiváló zongorista művészházaspárral, Simon Izabellával és Várjon Dénessel, Szalai Éva zongoraművésszel és a Somogyi Vonósnégyessel, valamint az In Medias Brass rézfúvós kvintettel. „Nehéz lenne ebből az igazán színes merítésből bármelyik fellépőt is kiemelni, hiszen idén is műfajaik legjobbjait hívtuk meg“ – fogalmazott a fesztivál művészeti vezetője, Tóth Endre.

A Ráday Házban izgalmas előadások várják a közönséget a vallás és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról, művészeti provokációról vagy épp az „örökölt sorsokról” – utóbbi kapcsán Gundel Takács Gábor vendége többek között Visky András Kossuth-díjas író lesz.

Az idén már tizenkilencedik alkalommal jelentkező Református Zenei Fesztivált Böszörményi Gergely zenei szakember indította útjára. Most, csaknem húsz esztendő után adja át a szervezéssel járó feladatokat a reformátusság következő generációjának. „Az elmúlt évek alatt a Református Zenei Fesztiválon nemcsak közönség, hanem egy közösség is kialakult, akikkel együtt jó újra megmutatni azt, hogy egy Istentől megáldott élet részesei vagyunk már itt, a Földön is” – mondta Zila Gábor, a fesztivált szervező Református Közéleti és Kulturális Alapítvány ügyvezetője.

A Református Zenei Fesztivált 2024. május 17. és 19. között tartják összesen hat fővárosi helyszínen: a Bakáts téren, a Ráday Házban, a Kálvin Kamara Kertben, a Bibliamúzeumban, valamint a Kálvin téri és a Nagyvárad téri református templomokban.    

Részletes program: rzf.reformatus.hu