"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Régi és új
Minden évben ugyanaz a dilemma: az ember egyrészt elővenné és felhasználná az előző évek karácsonyi dekorációit, másrészt meg elcsábulna egy-egy újabb szemrevaló dísz, égősor vagy kreatív kellék láttán. Ez a dilemma már az advent előtt megkezdődik, amikor még csak a koszorúnkat tervezgetjük, és egészen szentestéig tart, amikor feldíszítjük a fát és megterítjük az ünnepi asztalt. Nem tudunk lemondani sem a régi újrafelhasználásáról, sem az új megvásárlásáról. Ennek a szokásnak persze megvannak a maga hátrányai, még akkor is, ha ezúttal az anyagi vonzatoktól eltekintünk. Az egyik például a tervezettnél jóval ekletikusabbra sikerült dekorációs összkép. Ráadásul évről évre egyre több és több dekorelemünk lesz, még a tönkrementek és eltörtek ellenére is, és egyre több dobozt, zacskót töltenek meg. El kell ismerni: nehezen válunk meg azoktól a feleslegessé vált díszektől, amelyeknek múltja van, de amelyeket már úgysem rakunk ki sehová.
Igazságtalan lenne azonban, ha nem beszélnénk ennek a szokásnak a pozitívumairól is. Tárgyainknak története van, és nem mindegy, kitől és miért kaptuk őket. A gyermekeink által készített csálé díszt minden észérv ellenére szívesen felrakjuk a fára, még akkor is, ha üti a nagyitól örökölt üveggömb stílusát. Égősorból sosem lehet elég, azt pedig igényességből nem engedhetjük meg magunknak, hogy adventi koszorúnk száz százalékban tavalyról újrafelhasznált elemekből készüljön. Kicsit olyan ez, mint a hagyományos esküvők menyasszonyi ruhája: valami régi, valami új, valami kölcsönkapott, valami kék. Ha a karácsonyhoz nem is feltétlen kell kék vagy kölcsönkért dolog – bár tágabb családunkban már létezik vándordísz, amely mindig annál a háznál kerül a fára, ahol kisbaba született –, a régihez és az újhoz való ragaszkodás is megtölthető tartalommal. Egyebek közt akár még menyegzővé is lehet az ünnepünk, ha egyszerre újulunk meg és viszünk tovább valamit a múltunkból.
