Sikeres volt a jótékonysági aukció

„Akik az aukcióra felajánlásokat adtak, a szívüket adták a jó ügyért. Jó tudnunk, hogy kiváltság adni."

Hagyományteremtő céllal rendezte meg első jótékonysági aukcióját október 29-én a Magyar Református Szeretetszolgálat. Festményeket, szobrokat, kerámiákat, régiségeket, illetve borokat ajánlottak fel különböző magánszemélyek és galériák. Az aukció darabjai között számos Kossuth-, Munkácsy-, Csokonai- és Holló László díjas alkotó műve is szerepelt.


Schmittné Makray Kalalin

Schmittné Makray Kalalin, a rendezvény fővédnöke köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberi lény alaptulajdonsága az, hogy szeret adni.

„Akik az aukcióra felajánlásokat adtak, a szívüket adták a jó ügyért. Jó tudnunk, hogy kiváltság adni. Azt kívánom, hogy minél többen érezzék meg, hogy jobb adni" - mondta Pál Sándor a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke.


Köntös László

Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület főjegyzője azt emelte ki beszédében, hogy akkor válunk igazán emberré, ha részt vállalunk mások szenvedésében. "Ez jó alkalom erre, hiszen az aukció bevételét az iszapkárosult területen élő gyermekek megsegítésére fordítja a szeretetszolgálat" - tette hozzá a főjegyző.

Az aukció darabjai között számos Kossuth-, Munkácsy-, Csokonai- és Holló László díjas alkotó műve is szerepelt.

Az Éden zenekar fellépése után kezdődött az árverés, melyen 44 tételt vittek haza a licitálók. Összesen több mint 800 000 forint gyűlt össze az aukción.  Azokat a műtárgyakat, amelyeket most nem vittek el, a szervezők Debrecenben kiállítják és a későbbiekben lehetőséget adnak a megvásárlásukra.

Gilicze Réka
Fotó: Kalocsai Richárd