"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Szemüveg, amin keresztül látom a világot (videó)
Minden eddiginél több, csaknem hatszáz fiatal találkozhatott a szeptember végi Ráday-napok programsorozat alkalmával a budapesti Ráday Házban. A péntek délelőtti Ifjúsági napon református középiskolák 11-12. évfolyamos diákjait buzdították Jézus Krisztusnak és az Ő feltámadása erejének a megismerésére, majd a fiatalok kilenc játékos, interaktív állomáson ismerkedhettek meg a budapesti református teológia és a fővárosi egyetemeken közösségeket formáló missziók képviselőivel.
Délelőtt református középiskolásoknak szóló Ifjúsági nappal, délután a budapesti és a fővárosi agglomerációhoz tartozó református gyülekezetek ifjúsági csoportjainak szóló Ifjúsági találkozóval folytatódott 2024. szeptember 27-én a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday-napok elnevezésű idei rendezvénysorozata
A megismeréstől az átformálódásig - Parokia.hu
A délutáni IfiTalira Budapestről és környékéről érkeztek gyülekezeti ifjúsági csoportok, ők az Isten áldása általi formálódásról hallhattak igei üzenetet, majd a közös játék örömével és találkozásokkal gazdagodhattak. A fiatalok kameránk előtt azt is megosztották, mennyire élő számukra az Ige.