Nem lehet közömbösnek maradni, mert talán az, aki ma még segíthetne, holnap maga is mások kinyújtott kezére fog reménykedve várni. Nem kínálnak megoldást nagy rendszerek, gyorsan változó törvények, önző hatalmi politikák.

Sokkal egyszerűbb, napi élethelyzet a betegágy melletti segitségnyujtás. Véget ért az az időszak, amikor az egészségügyi rendszerbe utalt beteg néhány hét ápolás, kezelés után „gyógyultan távozhatott". A kórházakba felvett, vizsgálatoknak alávetett, terápiákkal gyógykezelt beteg „ember-hiányban" szenved. Emberre vágyik, aki nem csak leletek számadataiból, vizsgálati eredményekből tájékozódik, hanem meghallja a választ a „hogy érzi magát" kérdésre, aki a tekintetekből is tud olvasni, akinek van pár perce egy kéz-szorításra is. Így lesz „áldottá" az orvos, s nem csak a szaktudás, „kedves nővérré" a mosolygós ápoló, „drága családoddá" a szobatársakra is figyelő rokon - EMBERRÉ a jelenlevő segítő. Persze ezek nem karitatív szolgáltatások, de a szeretet szolgálatai a másik, bajban levő felé. A szeretet-áradás pedig oldja a kiszolgáltatottságot, reményt kelt, csendesít, sőt még a hiányokat is elviselhetőbbé teszi.

Hála a Szeretet Urának, az Ő a gazdagságából úgy ajándékoz, hogy az Övéire rábízta a szeretet szolgálatának napi tovább adását.  Hatalmas kegyelmi tőke ez, mellyel nem csak gazdagok lehetünk, de gazdagíthatunk is - betegeket, elfáradtakat, sőt intézményeket, rendszereket is. Ennek a hitével szolgálnak egyre több helyen azok az önkéntes beteglátogatók, akik hiszik és vallják: a szeretetnek gyógyító ereje van!

Debrecenben, a megyei kórházban régi álom valósult meg, amikor január végén 17 lelkes, különböző gyülekezetekből jövő, huszonéves egyetemistától 65 éves nyugdíjasig - igen vegyes, mégis egyet akaró, egy szívvel- lélekkel segítő látogatócsoport jött létre. 7 osztályon heti 1-2 órát töltenek, van, ahol a betegágy mellett, máshol a nővéreknek segítve - jó kedvvel - akkor is, ha saját munkájuk után érkeznek -, mosollyal, beszélgetve, néhol „csak" meghallgatva vagy éppen bizonyságot téve. A látogatások mellett 40 órás felkésztő tanfolyamon vettek részt - a Gyökössy Intézet Beteglátogató kurzusának keretében.

Mindezekről így vallanak: 
„A szolgálat üdít. Tanultam, mit jelent meghallgatni, hogy van kivezető út, remény." „Legnagyobb élményem az volt, amikor az egyik beteg ezzel búcsúzott: amíg emberek ingyen ilyet végeznek, addig nincs itt a vég! - mesélte egy másik csoporttag.  „a tétova lépéseim mellett sokszor éreztem azt, hogy segítséget akarok nyújtani talán egy pohár víz odaadásával, egy kis odafigyeléssel, beszélgetéssel, s valahogy mindig úgy alakult, hogy sokkal többet kaptam én magam a betegágyon fekvő társaimtól. Megkaptam a szolgálat örömét ..." - osztotta meg velünk az egyik nyugdíjasunk.

Gál Judit

Végezetül még egy beszámoló O.Marianntól:

Amikor a kórházlelkészünktől meghívást kaptam erre a kurzusra, igen csak szkeptikus voltam. 30 éve dolgozom egészségügyben, 19 éve hitben élek, azóta igyekszem Isten eszközeként is a betegek segítségére lenni.
-Mi újat mondhatnak még - gondoltam, de valamiért mégis igen-t mondtam. Bizony már az első alkalommal megszégyenülve tapasztaltam: van mit tanulnom!!!
Azt gondoltam, hogy a szeretettel történő segíteni akarás az egyetlen szükséges dolog a beteglátogatásnál. Most viszont rádöbbentem, hogy a HOGYAN mennyire fontos! Minden további alkalmat érdeklődéssel, kíváncsian vártam. Esetleírásokat elemezve, eljátszva, szerepet cserélve keressük a választ a HOGYAN-ra. Vezetőink segítségével megtanultuk mennyire fontos a bemutatkozás, a megjelenés. Tanultuk, hogy a beteglátogatás leghelyesebb magatartás formája a „mellészegődés". Igencsak fontos dolog a hallgatni, ill. a meghallgatni tudás. Valamint szelíden Istenre mutatni, Hozzá irányítani. 
A csoporttagok színes egyénisége, véleménye, javaslata megerősítette bennem, hogy a beteglátogatást tanulni kell.!A tapasztalatok megosztása segít a továbbfejlődésben,  a rejtett hibák kiküszöbölésében.  Igen, szükség van képzésre, mert a legnagyobb jó szándékkal is csak „szimpla beteglátogatók"  lehetünk, de felkészülve, „bemosakodva", együttérzően a beteg mellé lépve, a hogyan-t is tudva: JÓ beteglátogatók,  ISTEN ÁLDOTT KÜLDÖTTEI LESZÜNK!  Hálás a szívem, hogy részt vehettem ezen a képzésen, és azért imádkozom, hogy minél többen legyünk áldott beteglátogatók a kórházakban"

Egy-egy képzés végetér, de  a szolgálat alkalmai soha. Szegények is,  betegek is, sőt egészségesen is egyre nagyobb terheket hordozók mindig vannak, lesznek közöttünk. Van Kihez hívnunk, van Kiről bizonyságot tennünk, van akinek a szeretetével jelen lehetünk - ha mi magunk már meghallottuk a hívást: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve - és nyugalmat találtok a ti lelketeknek."