"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Templomban is házasodhatnak a svéd melegek
Péntektől polgári vagy egyházi szertartás keretében is hűséget esküdhetnek egymásnak a svéd homoszexuális párok. Május elsejével lépett hatályba az új házassági törvény, ami a nemi hovatartozás szempontjából már teljesen semleges.
A törvényt egy hónapja hatalmas többséggel, 261 szavazattal 22 ellenében fogadta el a svéd parlament. A jogszabályt a Riksdag pártjai közül egyedül a jobbközép kormánykoalícióhoz tartozó kicsiny Kereszténydemokrata Párt utasította el.
Gyereket is örökbefogadhatnak
A skandináv országban az azonos nemű párok 1995 óta regisztráltathatják kapcsolatukat a polgári hatóságok előtt, és 2003 óta gyermeket is örökbe fogadhatnak. Az anyakönyvvezető előtti házasságkötéshez azonban eddig nem volt joguk.
Mostantól a hatóságok által korábban már bejegyzett pár szabadon dönthet róla, hogy kíván-e utólag összeházasodni.
Az evangélikusok már két éve esketnek
Svédország ezzel Norvégia mellett a világ országai közül az elsők között engedélyezi, hogy a homoszekszuáls párok házasságot köthessenek egy olyan egyház kebelén belül, amelyhez a lakosság többsége tartozik. A svédek 74 százaléka az evangélikus egyház hívének vallja magát, amely egyébként már 2007 óta áldását adja az egynemű párok kapcsolatára.
A világi törvény alkalmazását mindazonáltal idén októberben még az egyházi zsinatnak is meg kell erősítenie, és a lelkipásztoroknak jogukban áll majd megtagadni a homoszexuális párok összeadását. Ilyenkor az egyház más lelkipásztort kereshet helyettük a ceremónia levezénylésére.
(www.index.hu)