"Az isteni jóság különbözik a miénktől, de nem alapvetően más: nem úgy különbözik tőle, mint a fehér a feketétől, hanem mint a tökéletes kör a gyerek első kísérletétől, hogy kereket rajzoljon."
C.S.Lewis
Új református üdülő és konferenciázóhely Galyatetőn
Szabó István püspök szolgálatával felszentelték a Dunamelléki Egyházkerület konferenciaközpontjának új társintézményét Galyatetőn.
Varga László, a Dunamelléki Egyházkerület Székházának és Konferenciaközpontjának főigazgatója a 150. zsoltár szavaival kért áldást az új intézmény életére, majd az ünnepi istentiszteleten Szabó István püspök a Márk 4:30-32. alapján fogalmazta meg a ház küldetését.
Ezzel a házzal a növekedés ajándékát is kaptuk, Isten ajándékozott nekünk valamit olyan célra és lehetőségekre, amelyek a mai világban igen ritkák.
Isten szereti a növekedést, Ő a legkisebből is életet fakaszt.
Az isteni gondviselésben a növekedés soha nem öncélú. Hiszem, hogy egyházunk azért kapta ezt az intézményt, hogy szolgálhassa a megpihenést, testi és lelki felfrissülést.
"...és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak"
Nem csak nekünk - dunamellékieknek, reformátusoknak - adta Isten ezt a hajlékot. Növel Isten azokért is, akik Istent nem tudják még nevén nevezni Jézus Krisztusban. Akkor tölti be ez a hajlék igazi célját, ha nem csak konferenciázó hely lesz, hanem az Istennel való élő találkozás, az új életre születés helyévé is válik.
Az ünnepi istentisztelet letölthető MP3 formátumban.
Alkalmunkat teológusok - Kiss Gergely és Tóth Emese Tünde - rövid műsora tette még bensőségesebbé.
Varga László, a Dunamelléki Egyházkerület Székházának és Konferenciaközpontjának főigazgatója ismertette a vendégekkel a konferenciaház rövid történetét, bemutatta a ház szolgáltatásait és beszélt a további tervekről.
Az üdülő és konferenciaház fürdőszobás szobáiban 28-35 fő elhelyezésére van lehetőség 14 szobában.
Csendes környezete, 964 méteres tengerszint feletti magassága egyaránt alkalmassá teszi elmélyült csoportmunkára, gyülekezeti programokra, pihenésre, vagy akár légúti betegségben szenvedők rehabilitációjára.
Minden szükséges technikai eszközzel felszerelt konferenciaterme szakmai konferenciák lebonyolítását is lehetővé teszi.
Az üdülő a mátraházi konferenciaközponttal közös vezetés mellett működik.
Minden további kérdéssel és a foglalások ügyében kérjük, keressék Farkasné Márkus Évát.
Telefon: 37 374 011, 30 205 8568 Fax: 37 374 011
e-mail: refudulo@freemail.hu, dre.matrahaza@dunaweb.hu