"Amikor valaki hozzám fordul, hogy panaszt tegyen valaki másról, meghallgatom. Majd a következőt mondom: "Beszélned kell az illetővel, akiről épp most panaszkodtál. Adok hét napot. Hét nap múlva én magam is felkeresem ezzel, hogy meggyőződjek arról, hogy beszéltél vele."
Bill Johnson
Új zsinat alakul
Rövidesen lezárul a hónapokig tartó választási folyamat a Magyarországi Református Egyházban. Az év végén lejárt a korábbi tisztségviselők hatéves megbízatása, a januári közgyűléseken pedig beiktatták az új tisztségviselőket a négy egyházkerületben. Február 25-én, szerdán tartja alakuló ülését az egyház XIV. zsinata, ahol megválasztják a zsinat lelkészi és világi elnökét, a lelkészi és világi alelnökét, a zsinat jegyzőit, a zsinati tanács és a zsinati bíróság tagjait.
A budapesti ülést a korelnökök vezetik, vagyis a zsinat legidősebb lelkészi és világi tagja. A zsinaton titkos szavazással választják meg a zsinat lelkészi elnökét a négy püspök közül, illetve megválasztják a három lelkészi és világi jegyzőt. Az újonnan megválasztott tisztségviselők személyét a szavazatok megszámlálása után az ülésen nyilvánosságra hozzák, majd az eskütétel után azonnal elfoglalhatják helyüket.
A zsinat lelkészi elnöki pozícióját eddig Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök töltötte be. Bölcskei Gusztáv három cikluson keresztül kormányozta a Magyarországi Református Egyházat, melynek törvényei szerint többször nem választható. A zsinat lelkészi elnöki pozícióját bármelyik püspök betöltheti, aki vállalja a jelölést. Amennyiben mind a négyen igent mondanak a jelölésre, Csomós József tiszáninneni, Fekete Károly tiszántúli, Steinbach József dunántúli és Szabó István dunamelléki püspök közül választja meg a közgyűlés az új egyházkormányzót.
Az elmúlt hat esztendőben Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka töltötte be a világi elnök, Csomós József a lelkészi alelnök, Ábrám Tibor tiszáninneni főgondnok pedig a világi alelnöki posztot.
A Magyarországi Református Egyházban hatévente tartanak közegyházi választásokat. Az elmúlt év végén a Dunamelléki Református Egyházkerület élére harmadszor választották meg Szabó Istvánt, szintén harmadik ciklusát tölti Csomós József tiszáninneni püspök. Dunántúlon másodszor is püspökké választották Steinbach Józsefet, míg a legnagyobb egyházkerületben, Tiszántúlon új püspök, Fekete Károly kezdte meg szolgálatát.