„Másrészt bizonyos, hogy az ember soha nem jut el önmaga igaz megismerésére, ha csak Isten arcára nem nézett előbb és ha ennek szemléléséből leszállva nem kezdi el önmagát megvizsgálni."
Kálvin
Uniós forrásból fejlesztik Bács-Kiskun megye könyvtárait
Összesen 327 millió forintot nyertek el Bács-Kiskun megye könyvtárai egy uniós pályázaton. A támogatás zömét az intézmények informatikai fejlesztésére fordítják. A megyei könyvtár például laptopokat is vásárol, ezeket internetezésre használhatják majd a látogatók.
Az úgynevezett Tudásdepó-Expressz (TIOP) pályázaton a megye több konzorciuma is sikeresen szerepelt. A Katona József Megyei Könyvtár vezette társulás (melynek tagja Bácsalmás, Jánoshalma, Lajosmizse, Lakitelek, Tiszakécske és a Kecskeméti Református Egyházközség) például közel százmillió forintot nyert el informatikai fejlesztésekre.
Ramháb Mária, a megyei könyvtár igazgatója egy mai sajtótájékoztatón elmondta: az összegből lehetőség nyílik a számítógép-állomány fejlesztésére, többek között laptopok vásárlásával is. Ezeket a látogatók a könyvtár bármely területén használhatják majd internetezésre, mivel az intézményben wifi-egységeket is kihelyeznek. Emellett a program keretében új szervereket, nyomtatókat, szkennereket, interaktív táblákat is beszereznek.
A Katona József Könyvtárban kísérleti jelleggel bevezetik az automata kölcsönzést is: a látogatók a rendszer beüzemelése után saját maguk intézhetik majd a vonalkódos-leolvasást. Ramháb Máriától megtudtuk: a pályázati pénz olyan eszközökre is forrást biztosít, amelyek a fogyatékkal élő olvasók, látogatók tájékozódását szolgálják. Így például a jövőben Braille-billentyűzetű számítógépek állnak majd a vakok és gyengénlátók rendelkezésére a megyei könyvtárban.
Teljesen megszűnik a papír-alapú katalógusrendszer. Ez utóbbi digitalizálás azt is magával hozza, hogy Bács-Kiskun legkisebb településén is elérhetővé válnak majd a legritkább könyvek is, ha másként nem, akkor digitális formában. Mindezek mellett két éven belül a Katona József Könyvtár teljes állománya kereshetővé válik az interneten.
Bányai Gábor, a megyei közgyűlés elnöke elmondta: a kiskunhalasi és a kiskunmajsai kistérség könyvtárai közel 70, Kiskőrös, Soltvadkert, Kecel és Izsák konzorciuma pedig 60 millió forintot nyert el infrastruktúra-fejlesztésre. Baja, Sükösd, Érsekcsanád, Nagybaracska és Csátalja társulása 51, míg Kiskunfélegyháza, Bugac, Pálmonostora és Tiszaalpár konzorciuma 46 millió forintot kapott a könyvtári szolgáltatások bővítésére.
Forrás: BAON.hu