„Jó napot kívánok! Remélem mindenki kényelmesen érzi magát és jó járatra szállt fel, mert a következő megálló csak Egerben lesz. Ha valakinek valamilyen gondja van az autópályán, nyugodtan szóljon. Áldott utat mindenkinek!”

–  interjúalanyunk minden útját nagyjából ezekkel a mondatokkal kezdi, és valószínűsítem, hogy nem az én fülem hallatára hangzott el először egy utastól, hogy „Még jobb kedve lett az embernek!” Fekete Nándor számára magától értetődő, hogy nem csak a jegyellenőrzéskor figyel oda utasaira, hanem amikor lehetősége van rá, akkor néhány kedves szót szóljon nekik, a végén pedig megkérdezze, hogy jól utaztak-e, mielőtt áldáskívánással búcsúzna el tőlük.

Felmenői mind „nyakas kálvinisták” és „kemény templomosok” voltak, sőt, nagymamája vitte magával istentiszteletekre és azzal riogatta, ha nem konfirmál le, akkor egy forintot sem ad majd neki. „Ez akkor igen erős érv volt, hiszen édesapám kilenc éves koromban meghalt, egyedül maradtunk édesanyámmal, és ha a nagymamám nem támogat minket a saját gazdálkodásából, éhen haltunk volna” – meséli a Bükk-vidéki Sályon felnőtt Fekete Nándor. „Ennek ellenére finoman szólva is eleven gyerek voltam, nem hatott meg semmi a templomban hallottakból. Később tinédzserként ugyan eljártam úrvacsorázni a nagy ünnepeken, de hétközben azon gondolkoztam, kit csapjak be, milyen turpisságot csináljak és melyik menyecskét csábítsam el. Ma már úgy éreztem, még nagyobb bűnt vontam magamra azzal, hogy csak névlegesen voltam hívő.”

Régi osztálytársai és barátai nem értik, hogy miért gondolkodik így, hiszen szerintük semmi különlegeset nem csinált. „A világ értékrendjébe belefért, én azonban már Jézus szemüvegén keresztül szemlélem önmagamat. Nagymamám szőlőmetszés közben azzal büszkélkedett a tsz-ben, hogy milyen nagyszerű és erkölcsös unokája van, de ha tudta volna, hogy milyen hányingerkeltő életet élek…” Kicsapongó életmódját a katonaságban is folytatta: ivás, tobzódás, agresszivitás, verekedés követték egymást, és amikor leszerelt, tehergépkocsi-vezetőként kezdett dolgozni. Megismerte leendő feleségét, később két gyermekük született, egy családi krízis miatt azonban „lelki és logisztikai segítségért” felkereste korábbi lelkipásztorát.

„Amikor Szabó Andrásné Somodi Edit megkérdezte, hányadán állok az Istennel, azt válaszoltam, hogy a Playboy magazint hamarabb elolvasom, mint a Szentírást. Erre ő hangosan leszúrt, amit ma már teljesen jogosnak tartok. Később odajött a férje, aki kezembe nyomott tíz magnókazettát, és azt mondta: ’Nándikám, tudom, hogy kamionozol, itt vannak Cseri Kálmán igehirdetései, legalább ezt hallgasd időnként, ha nem forgatod a Bibliát.” Fekete Nándor vele már nem akart pimasz lenni, ezért elvette a kazettákat, bedobta a kamion felső ágyára és folytatott mindent ott, ahol korábban abbahagyta.

„Legbelül éreztem, hogy egy papnak mégsem illik hazudni, ezért úgy voltam vele, belekezdek, aztán elmondhatom, hogy meghallgattam” – fogalmazott. „Nem tudom miért, de elfelejtettem kikapcsolni a magnót. Kálmán bácsi Jézus és Nikodémus éjjeli beszélgetéséről prédikált, hangsúlyozva az alábbi Igét: „Bizony, bizony, mondom neked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.” (ld. János 3,3). Ez az Ige beleakadt a szívembe. Azt éreztem, hogy nekem újjá kell születnem, annak ellenére, hogy nem volt komoly krízis az életemben: nem kellett kiáltanom a drogból, a kórházból vagy az alkoholizmusból. A vasárnapi iskolai emlékeimből derengett, hogy ha Isten szól, akkor annak súlya van, és E/1-ben nekem szól. Az is emésztett, hogy nem akarok több szomorúságot okozni az édesanyámnak, aki időközben daganatos betegségen esett át, érte mondtam le az italról is a sereg után.”

Fekete Nándor elmesélte, hogy bár megszólítva érezte magát, még nem hozott egyértelmű döntést Krisztus mellett, aki ezután sem hagyta őt békén. Egy németországi útján az egyik benzinkúton állva arra lett figyelmes, hogy valaki egy szórólapot és egy kazettát tesz kamionja ablaktörlője alá – a brosúrán magyar nyelvű bizonyságtételek voltak, a hanghordozóra pedig református istentiszteletet rögzítettek.

„Addig jött utánam Isten, amíg nem mondtam neki igent. A szavával teremtett újjá. Egy alkalommal, amikor Bécsen keresztül jöttem haza, megálltam egy parkolóban, behúztam a függönyt, letérdeltem és sírva kértem az Urat: ’Ha engem is meg tudsz változtatni, akkor tedd meg. Én akarok gyógyulni és szeretném, ha kicserélnéd a szívemet.’”

Ez volt az a pillanat, amelytől kezdve odafigyelt a napi igeolvasásra és amikor tehette, elment istentiszteletekre is. Előfordult, hogy kamionnal megállt a pasaréti templom előtt, bement meghallgatni Cseri Kálmán igehirdetését, majd beszélt is vele pár percet – a 2017-ben elhunyt lelkész később egyfajta mentorává vált. „A napi igéhez mindig kerestem Kálmán bácsitól igemagyarázatot. Ezek meghallgatására a kamionban volt idő: 9 órát mentem egy nap, 45 perc pihenővel. Isten átmosott, ezért eldöntöttem: nem tehetek úgy, hogy ne őneki éljek, hogy ne neki szolgáljak, és nem tehetek mást, mint hogy életeket mentsek. Ha ezt verbálisan kell tenni, akkor úgy, ha testbeszéddel, akkor úgy, ha csak mosolyogni kell, akkor úgy, ha csak azt kell mondani, hogy áldás, békesség, akkor úgy” – mesélte interjúalanyom könnyekkel a szemében.

Egy csendesnapon feltett kérdésre, mely a hívő élet célját firtatta, azt válaszolta: „Világítani akarok, hogy utat mutassak, és minél több embert Krisztushoz vezessek.” Hozzátette: Isten majd az adott időben megmutatja, hogy ezt hol, hogyan és milyen eszközzel kell tennie. Megtérése nem maradt észrevétlen kollégái előtt sem: a teherautó műszerfalára kitett egy Bibliát, a kamion hátuljára ragasztott halacskával kapcsolatban pedig úgy viccelődtek vele, hogy ’Na mi az, piranha-riasztó?’ „Nem érdekelt, mit mondtak, hiszen ekkor már alkalom adódott a bizonyságtételre.”

A feleségének azonban még be kellett bizonyítania, hogy élete valóban 180 fokos fordulatot vett. „Miután hazaértem aznap, hogy elmondtam az imát a kamionban, megmutatta nekem azokat a flörtölős sms-eket, amiket egy másik nőnek írtam. A hölgy férje járt nálunk, és kérte, hogy tartózkodjak az ilyen kommunikációtól. Lebuktam. Bementem a feleségemmel a nappaliba, és elmondtam, hogy Isten elé tettem a bűneimet, egyedül őt szeretem és szeretném valahogyan kárpótolni őt a sok szomorúságért.” Egy év kellett ahhoz, hogy a felesége megértse, hogy miről beszélt, azóta pedig együtt járnak Isten útján. „34 éve vagyunk házasok. Megszégyenítő és zavarba ejtő, ahogyan szeret engem” – mondta, ma már pedig felnőtt gyerekeik is Jézust kereső emberek.

Fekete Nándor immár a harmadik ciklusában szolgál presbiterként a cserépfalui (Borsod–Abaúj–Zemplén vm.) gyülekezetben, ahol elsősorban a keresztyéni hitelességet tartja feladatának. „Bódis Miklós lelkipásztor mondta egyszer, hogy a keresztyén embernek gyakran három arca van: egy a gyülekezetben, egy otthon, egy pedig a munkahelyen. Mindennap kérem Istent azért, hogy hiteles legyek, hiszen egy falusi közösségben ez a leghathatósabb módja annak, hogy hitre hívjunk másokat. Ha valaki áhítatosan viselkedik, de a pincesoron úgy káromkodik, mint a kocsis, nőügyei vannak vagy helytelenül viselkedik pénzkezelés terén, akkor arra hamar fényre derül.”

Noha nagyon élvezte a kamionozást, Fekete Nándor olyan munkát szeretett volna, amely mellett több időt tölthet a családjával és több időt tölthet a gyülekezetben, ezért két éve az autóbuszvezetésre váltott – korábban Egerben helyközi járatokon dolgozott, ma pedig Budapest és Kazincbarcika között vezet távolsági autóbuszt. „Már 1990-ben megcsináltam a D-kategóriás jogosítványt, csak elévült és aztán nem újítottam meg. Isten nem véletlenül küldött ide, hiszen itt több embert érhetek el, sokkal több alkalom adódik a beszélgetésre. Az Úr a maximalizmusomat, a régi reflexeimet is fel tudja használni eszközként, nem mellesleg a munkámat a gyülekezeti alkalmakhoz tudom igazítani. Kamionosként kevesebbet jártam templomba, azt viszont ma már kőkemény kurzusnak, egyfajta felkészülési időnek tekintem, ahol személyesen kellett Istennel időt töltenem. Így ma már a buszban, a büfében és az irodában is tudom a hívő ember papi feladatait végezni.”

Az autóbuszvezető általában hajnali ötkor ébred, de van úgy, hogy már az ébresztő előtt felkel. „A Szentlélek már ekkor mozgat, hogy menjek Isten elé, töltsek vele időt és éljek a lelki ajándékaival” – mesélte. „Miután felértem Budapestre, kb. másfél órát állok, ilyenkor van alkalmam egy-egy igehirdetés meghallgatására is. Nem akarok álszerény lenni, előfordul, hogy csak öt percem van a csendességre és rohanok is tovább, de érzem, hogy sokkal szorosabb kapcsolatot kell tartanom Istennel ahhoz, hogy stabil legyek és az óemberemet távol tartsam magamtól. Ahhoz hasonlóan, amikor anyukám kartávolságába kerültem, akkor tudtam, hogy hol a helyem és hogy kell viselkednem, úgy, ha Isten vonzásába kerülök, akkor elkezd működni az életem és áldás lesz rajta.”

Gyakran próbára teszik Fekete Nándort kollégái, hogy egyes esetekben mit tenne egy hívő ember, amikor más elveszíti a fejét. „Azt szoktam erre mondani, hogy nem tudom, mert még nem voltam abban a helyzetben. De abban biztos vagyok, hogy Isten az ő békességét adja nekem és ígérete van arra, hogy ne kerüljek szélsőséges helyzetbe. Persze előfordult már, hogy le kellett parancsolnom valakit a buszról, mert biciklivel akart felszállni, de ezt is sikerült higgadtan kezelni. A többi utas csodálkozott, hogy hogyan maradtam nyugodt, és lám, újabb lehetőség adódott a bizonyságtételre. Másrészt az a csúnya szó vagy gondolat, amit a világ velem szemben akar képviselni, az előbb Krisztus előtt hangzik el. Minden indulás előtt imádkozok, hogy Isten adjon türelmet, és hogy ez a békesség az utasok szívében is ott legyen.”

A fohász pedig nem marad gyümölcsök nélkül: előfordult, hogy amikor egy utasról megtudta, hogy keresztyén, a végállomáson kérte, hogy imádkozzanak együtt, egy másik pedig hálás volt, mert a beszélgetésük eltántorította az illetőt az öngyilkosságtól. Fekete Nándor így nem csak fizikai, de lelki értelemben is felelősséget érez azért, hogy utasai biztonságban legyenek. „A keresztyén embernek óriási a felelőssége, hogy hogyan él a munkájában. Az üdvösség és az örök élet a legfontosabb, de amíg addig eljut valaki, addig enni kell adni neki és meg kell mutatni, hol van a szabadulás. Szeretném azt tenni, amit Isten akar és szeretnék úgy szolgálni neki, ahogyan Ő szeretné.”

Képek: Dezső Attila

Az interjú elkészüléséhez köszönjük a MÁV Személyszállítási Zrt. közreműködését.