„Nem próbálok, Uram, behatolni Magasságod mélységébe, mivel nincs semmi hasonlóság közted és az én megértésem között. Amennyire lehet, szeretném mégis megérteni az Igazságot, amelyben szívemmel hiszek és amelyet szeretek."
Anselmus
Zárszámadás és építkezés
Kárpát-medencei református ifjúsági központ épül Budapest belvárosában. Az épületkomplexumban számos ifjúsági szervezet, valamint kollégium is helyet kap – számolt be a Parókia portálnak Bogárdi Szabó István püspök a Dunamelléki Református Egyházkerület május 27-i tanácsülése után.
A többi közt kormányzati forrásból újul meg a Horánszky utcai épület, amelyben hosszú ideig nem indulhatott el az építkezés a rendezetlen jogi viszonyok miatt. A közelmúltban azonban a végéhez ért a közbeszerzési eljárás, így megkezdődhetett a beruházás – mondta a püspök.
„A kétemeletes épület még két szinttel bővül, a felső szintekre kollégiumi szobákat terveznek, míg az első emeleten az irodák és konferenciatermek kapnak helyet. A felújítás az alagsori részek kialakításával indul, és az építkezés első üteme november végére készülhet el."
Az egyházvezető szerint kizárólag az anyagiaktól függ, hogy mikorra készül el teljes egészében a belvárosi épület, melynek építését Varga László, a DRESZK (Dunamelléki Református Egyházkerület Székháza, valamint a mátraházi és galyatetői konferencia-központ) főigazgatója irányítja.
Zárszámadás
A tanácsülésen elhangzottakkal összefüggésben arról számolt be Bogárdi Szabó István, hogy elfogadták a dunamelléki intézmények, valamint az egyházmegyék múlt évi zárszámadását és 2015-ös költségvetését. A nyolcból egyetlen egyházmegye – a baranyai – költségvetését küldte vissza átdolgozásra a kerületi tanács.
„Ez a helyzet feszültséget teremthet a megye gazdálkodásának életében, mert elfogadott költségvetés híján csak az előző évi büdzsé egy tizenketted részével gazdálkodhatnak."
A püspök hozzátette: „örülök, hogy az intézmények és egyházmegyék a szűkös keretből is szabályosan és jól gazdálkodtak".
Hegedűs Béla esperes az egyházmegyék költségvetésével kapcsolatban azt vetette fel a tanácsülésen, hogy indokolt lenne bevezetni egy egységesített zárszámadási nyomtatványt, ami véleménye szerint minimálisra korlátozná a hibalehetőségeket.
Hittanoktatás
A tanácsülésen szó esett a református hittanoktatásról is, mellyel kapcsolatban Szenczi Árpád dékán hangsúlyozta: a nagykőrösi tanítóképző főiskolán 25 éve folyik hitoktatóképzés. Az intézményben végzett nappali tagozatos hitoktató hallgatók csaknem mindegyike szakmájában helyezkedett el.Mivel országszerte hitoktatókat keresnek, valószínűleg Nagykőrösön is bővítik majd a képzést – mondta Bogárdi Szabó István. A püspök megemlítette azt is, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán „csúcslétszámot" regisztráltak az idén.
„Örvendetes a növekedés, mert ez lehetővé teszi, hogy azokon a területeken, ahol emberhiánnyal küzdünk, immár több éves perspektívában tervezzünk."
Bogárdi Szabó István püspök a Parókia portálon keresztül is köszönetet mondott az odafigyelésért, a pontosságért, és az elvégzett munkáért minden intézmény vezetőjének és munkatársainak, valamint a lelkipásztoroknak.
Fekete Zsuzsa
Fotó: Füle Tamás