"Isten nem győzelmes életet ad nekünk, hanem életet ad, és közben győzünk. Ha győzni akarunk, meg kell látnunk, hogy Isten tölt be minket, mert azonnal élet támad bennünk."
Oswald Chambers
Zenei hitvallásaink
A reformáció ötszáz éves jubileumához kapcsolódva Magyarország kisebb városaiba is eljut az a koncertsorozat, ahol protestáns zenei kincsek között válogathat a közönség. A hétvégén pedig a Pesti Vigadóba érkezik a Kárpát-medencei magyarok zenéje.
Böszörményi Gergelyt, a két zenei esemény főszervezőjét kérdeztük.
A Zenei hitvallásaink sorozatban református zsoltárokat és dicséreteket hallhatnak kiváló művészek előadásában. A koncertsorozat, amely szeptember elején indult és november végéig tart az ökumené jegyében valósul meg, hiszen református, katolikus és evangélikus zeneszerzők művei csendülnek fel – mondta a főszervező.
– Az orgona- és kamarazene a reformáció fényében című műsor, amelyben Szotyori Nagy Gábor is közreműködik, bepillantást enged a protestáns egyházi és műzene évszázadaiba a barokk kortól egészen napjainkig. Az előadáson természetesen szerepet kap a magyar protestáns egyházzene is. A másik koncert a Párbeszéd gordonkára és orgonára címet viseli, és Virágh András Gábor orgonajátéka teszi teljessé. A párbeszéden nemcsak az emberek egymás közötti kommunikációját érthetjük, hanem a hangszerek párbeszédét, valamint az Isten és az ember közötti párbeszédet is. Tóka Ágoston, valamint az Újpesti Baptista Gyülekezet Kamarakórusa is több koncertet ad. A koncerteken megszólaló orgonát – melyet egykor a stuttgarti Schiedmayer cég készített – az elmúlt évben eredeti állapotra restaurálták. A 150 éves hangszer szállítható, így olyan településekre is eljuthatunk vele, ahol nincs használható állapotú hangszer.
Az improvizáció
Az elhangzó művekről úgy fogalmazott Böszörményi Gergely, hogy számos ismert dallamot játszanak a művészek, amelyre örömmel jár a közönség keze-lába.
– Mindhárom orgonista programjában vannak énekeskönyvi énekek, amiket mindegyik felekezet isme . Mindhárom művész vallja azt is, hogy az improvizáció fontos eleme az egyházzenének. Nemcsak fiatalságukat, hanem nagy tudásukat is bizonyítja, hogy fantasztikus improvizatív játékokat produkálnak.
A főszervező szerint ezekkel a koncertekkel is közelebb lehet hozni a reformáció üzenetét az emberekhez. – Minden koncertsorozatunknak célja, hogy barátságok és ismeretségek szülessenek. Gyakran alakulnak ki komoly hitbéli beszélgetések a résztvevők között, akár világiak, akár az egyházhoz tartoznak. Minden koncertünk ingyenes, és az előadások már felvezetései a jövő évi jubileumnak. A mostani koncertsorozat november 26-án zárul, de jövő tavasszal újrakezdjük – tette hozzá Böszörményi Gergely.
Kárpát-medencei magyarok zenéje
Akik ezen a hétvégén is zenei csemegére vágynak, látogassanak el november 5-én a Pesti Vigadóba délután 5 órától, ahol a Kárpát-medencei magyarok zenéjében gyönyörködhetnek.
– Ez a sorozat még 2001-ben indult, és az a célunk, hogy körbejárjuk a Kárpát-medencét, bemutatva kulturális értékeinket. Bartók és Kodály nyomdokain járva meggyőződéssel mondjuk, hogy a népzenének és a világzenének ott a helye a fényes koncerttermekben. Bár 2002-ben még egyáltalán nem örült a Zeneakadémia vezetősége annak, hogy a kocsmát járó népzenészek az általuk szentnek tartott hely dobogóján zenélnek, ma már a Zeneakadémián is van népzenei tanszék. Fontosnak tartjuk azt a szolgálatot és missziót, melynek eredményeként a Kárpát-medencében élő magyar közösségek és nemzetiségek egymással békében, harmóniában élhetnek – ehhez egymás kultúrájának, hagyományainak és szokásainak megismerése, valamint kulturális kapcsolataink javítása és bővítése elengedhetetlen feltétel. A fellépők minden alkalommal varázslatos hangulatot teremtenek az ötszáz fős teremben. A gálaműsorban nagyjából húsz-húsz percet játszanak a fellépők: a Vujicic együttes és a gyerekek, Pál István Szalonna és a bandája, a Viski bicskások, a Servet népzenekar, valamint a Fölszálott a páva fiataljai: Gombai Franciska, Sándor Zsigmond és ifj.Ürmös Sándor. Az esemény fővédnöke: Herczeg Anita, a köztársasági elnök felesége, az egyházi védnök pedig Bogárdi Szabó István dunamelléki református püspök, a zsinat lelkészi elnöke.
Fekete Zsuzsa
Fotó: Kalocsai Richárd