Áprily Lajos, erdélyi református költő írja Kálvin, 1535 című versében: „S két szót kiált a bibliás magasság / hogy megkondul belé a végtelen: / Eleve-elrendeltetés az egyik, / s megváltó arcú társa: kegyelem.” Erről a kegyelemről, vagy ennek valamely homályos, emberi leképeződéséről vitatkozunk hetek óta a magyar társadalom formális és informális fórumain, olykor higgadtan, máskor hevesen, néha érvekkel, máskor érzelmekkel. A bicskei pedofilügyben közvetve érintett embertársunknak adott elnöki kegyelem páratlanul mélyen hasított az életünkbe, az országunkba, egyházainkba, barátságainkba, testvéri kapcsolatainkba, és a szóról most minden eszünkbe jut, csak a megváltó arc nem.

A témáról írt cikkeimben eddig annak a hipotézisnek igyekeztem egy talpalatnyi földet elkeríteni, hogy Novák Katalin köztársasági elnök és Balog Zoltán református püspök abban a hiszemben támogatták K. Endre kegyelmi kérvényét, hogy az igazgatóhelyettes ártatlan abban, amiért végül elítélték. A magyar társadalomnak nincs igazán rálátása arra, hogy az ügy közvetlen közeléből mennyien támogatták a kérvényt, mennyien tartották az ítéletet gyalázatosan méltánytalannak, milyen felháborodás övezte a bíróság eljárását, és hányan tartják igazságtalannak azt ma is. Ennek a véleménynek gyakorlatilag nem maradt képviselete, ettől még tény, hogy létezik és sokakban dolgozik, ezért is adtam teret neki.

Most viszont abból fogok kiindulni, ami a társadalom elsöprő többségének a véleménye, hogy az ítélet jogos volt, és a kegyelmi kérvény támogatása volt botrányos. Súlyos kételyeim ellenére bele tudok helyezkedni ebbe a nézőpontba is, és most ezt fogom tenni. A társadalom felháborodott a kegyelmi döntésen, és azóta sem tud napirendre térni felette. Vajon miért? Az egyik ok nyilván politikai jellegű, de engem most ez nem érdekel. Mélyebbre szeretnék nézni. Miért utasítja el a társadalom elsöprő többsége a kegyelmi döntést?

Kezdjük rögtön az elnöki kegyelem fogalmával. A magyar jogrend olyan hatalmat ad a mindenkori köztársasági elnök kezébe, hogy be tud avatkozni az igazságszolgáltatás folyamatába, és semmissé tudja tenni annak jogkövetkezményeit. Ez történt annak a kislánynak az esetében, aki megölte az erőszakoskodó édesapját. Ezt tette a köztársasági elnök annak az édesanyának az esetében is, aki megölte a súlyosan beteg lányát. Bár a bíróság mindkét esetben jogerősen elítélte a tetteseket, a köztársasági elnök kegyelme megsemmisítette az ítéletet. Kegyelmet kaptak. A társadalom ezt elfogadta, mert a nagy többség úgy ítélte meg, hogy a lány tette igazságos volt, az anya tette pedig alapvetően irgalmas. A kegyelmi döntés egyezett a társadalom morális érzékével.

Ebben a mostani esetben viszont éppen a társadalom morális támogatása hiányzott. A társadalom szemében megbocsáthatatlan véteknek számít a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűn bármilyen fedezése, támogatása. Minden erénye ellenére ezért kellett lemondania Novák Katalinnak. Hiába gondolta úgy, hogy K. Endre nem élt vissza a gyermekek kiszolgáltatottságával, a társadalom elsöprő többsége ezt egyrészt nem hiszi el, másrészt ebben a kérdésben nem akar semmiféle rést, bizonytalanságot, kiskaput. Ezt a gyermekvédelmi népszavazás kapcsán is egyértelművé tette. Hogy történt-e bírói hiba, az a társadalmat egyszerűen nem érdekli most, olyan nagy a morális tét.

Ha zavar is az igazsággal kapcsolatos türelmetlen közöny, keresztényként üdvözlöm a gyermekek védelmében kialakult egyetértést. Valójában még a gyermekvédelmi népszavazás kapcsán korábban elutasító álláspontra helyezkedő, és a gyermekek szexualizálását eddig nem helytelenítő influenszerek is jót tettek azzal, hogy megerősítették a morális konszenzust, ha sokan politikai motivációkból tették is ezt. Keresztényként örülök annak, hogy a társadalom erős határt húzott a gyermekek védelmének kérdésében. Hosszú távon sok bajtól óvhat meg ez bennünket.

Keresztényként azt is üdvözlöm, hogy a társadalom elvárja, hogy a bűnnek legyenek következményei. Legalábbis ebben a konkrét kérdésben egyértelműen azt tartja helyesnek, hogy a bűn ne maradjon büntetlenül, és megbotránkozik azon, amikor az igazságszolgáltatás szigorú folyamata váratlanul meggyengül. Sok keresztény azt gondolja, hogy az egyetlen mély emberi szükséglet a szeretet. Nem is tévedhetnének nagyobbat! Most jól látjuk, hogy valójában ugyanilyen erős emberi szükséglet az igazságosság is. Az a világ nem jó, amely nem igazságos, és Isten sem lehet jó, ha nem ítél igazságosan, ha nincs ítélet, nincs ítéletvégrehajtás, nincs büntetés.

De akkor mi a kegyelem? Különbséget kell tennünk a kegyelem közjogi és teológiai jelentése között. A köztársasági elnöki kegyelem teológiai értelemben csak nagyon korlátozottan tekinthető kegyelemnek. Kegyelem abban az értelemben, hogy enyhíti vagy megszünteti a bűn jogkövetkezményeit, adott esetben orvosolja a méltánytalan vagy igazságtalan ítéletet, tehát emlékeztet az isteni kegyelem jelenségére, de hozzátapad az a gondolat, hogy erre valahogy mégis méltóvá kell válni. A kegyelemre méltatlan ember a társadalom szerint nem kaphat kegyelmet. Ez természetesen ellentétben áll a kegyelem teológiai jelentésével, amely a vétkest menti fel, nem az ártatlant. Teológiai értelemben az isteni kegyelmet nem lehet kiérdemelni.

A mostani közfelháborodás azt mutatja, hogy a magyar társadalom a kegyelem teológiai értelmét ebben a kontextusban nem fogadja el, nem tartja helyesnek. A köztársasági elnöki kegyelem homályosan tükrözi ugyan azt a régi keresztény elgondolást, hogy az uralkodók Istent képviselve teológiai értelemben is adhatnak kegyelmet annak, akinek akarnak, de a mai kultúrában nehezen értelmezhető már a kegyelem eredeti, teológiai jelentése, és Novák Katalin sem ezt a jelentést vette figyelembe, amikor abban a hiszemben adta a kegyelmet, hogy K. Endre méltó rá, mert ártatlan. Miközben a kultúra általánosságban elnézőbb lett a bűnnel szemben, a kegyelmet nem képes már abban a teológiai keretben értelmezni, ahonnan a jogkör eredetileg származik. Érdemhez kapcsolja, és egyre inkább az érdem indoklásához is.

A kegyelem így fokozatosan veszíti el megváltó arcát. A közfelfogásban a kegyelem nem a bűnösnek, hanem az ártatlannak jár. Számos cikkemben én is azt a szekuláris gondolatot használtam, hogy Novák Katalin (és Balog Zoltán) ártatlannak tartotta K. Endrét, ezért támogatta a kegyelmi kérvényét. Vagyis K. Endre eszerint megérdemelte a kegyelmet. A kegyelem teológiai arca azonban egészen más. A Bibliában (amit Áprily Lajos kálvinista hite is tükröz) kegyelmet csak a vétkes kaphat. Kegyelemre az elítélt bűnösnek van szüksége, és Isten adja. Annak adja, aki önmagát megalázva hozzá menekül. A kegyelem teológiai fogalma értelmezhetetlen a vétkesség állapota nélkül. Ráadásul összekapcsolódik a bűnbánattal is: Isten annak engedi el a büntetését, aki bocsánatot kér a bűnéért.

Van azonban egy rossz hír is, amit nem hallgathatunk el. Istennél a bűn mércéje nem a társadalom mércéje, hanem a sajátja. A társadalom kiemeli a pedofíliát, és mellé rak még néhány főbenjáró bűnt, a többi bűn a normalitás részeként szóra sem érdemes. Isten mércéje ennél sokkal magasabb. Jakab apostol azt mondja, hogy ha Isten törvényének akár egyetlen parancsolata ellen vétünk, méltók vagyunk az ítéletre. Lehet ez akár a házasság előtti szex, a lopás, a rágalmazás, a gyűlölet, a harag, a gőg, a nyerészkedés, a hazugság is. Ha Isten egyetlen parancsolatát megszegjük, az egész törvényt megszegjük, mert a törvény maga Isten, illetve az ő igazsága. Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni.

Azonban az evangélium szerint a kegyelem ott sokasodik meg, ahol a bűn megnövekedett. Ha magas a bűn mércéje, akkor a kegyelem hulláma, amely eltörli azt, a Biblia szerint még magasabb. A keresztény hit botránya a kegyelem. Isten olyan bűnösöknek ad kegyelmet, mint Ábrahám, aki a feleségét odavetette a fáraónak, hogy saját bőrét mentse, olyannak, mint Dávid, aki házasságot tört és gyilkolt, mint Manassé, aki elégette a fiát Molok isten oltárán, mint Pál, aki üldözte az egyházat, vagy mint a Kőszikla Simon Péter, aki háromszor is gyáván letagadta, hogy ismeri Jézust. A kegyelem megdöbbentően nagyvonalú, a bocsánatot botrányosan érdemtelen emberek kapják. Ráadásul úgy, hogy a társadalmi közmegegyezés által is elítélt bűnösök Jézusban felmentve végül megelőzik a normális, jó embereket az Isten örök országában. Bizony, lesz ott jó néhány bűnbánó pedofil is! És sokan azok közül, akik ezekben a hetekben a kommentfalakon szaggatták meg Balog Zoltán és Novák Katalin ruháját, nem lesznek ott.

Itt érkezünk el az evangélium szívéhez. Az Isten irgalmasságának a Szentírás szerint súlyos ára van. Ha szabad ilyet mondani, Isten részben legalábbis osztja a társadalom mégoly csorba és egyoldalú igazságérzetét. A Jóisten is fontosnak tartja, hogy a bűnnek legyen büntetése. A kegyelem teológiai értelmezése nem közömbös az igazsággal szemben, hanem a kereszt által diadalmaskodik az ítélet felett. A kegyelem megváltó kegyelem. A kegyelem alapja Isten Fiának megváltó kereszthalála. Simon Péter szerint Krisztus a bűneinket vitte fel a fára, hogy helyettünk bűnhődjön, és mi az ő sebei által gyógyuljunk meg. Azért kaphatunk kegyelmet, mert Isten igazsága elégtételt nyert. A kegyelem nem igazságtalan, de győz az igazságszolgáltatás felett, mert a Szentháromság Isten a büntetést végrehajtotta – önmagán.

Az elnöki kegyelem intézménye törékeny, tökéletlen és egyre homályosodó képe ennek az isteni kegyelemnek. Ma már láthatóan nem alkalmas arra, hogy kifejezze a kegyelem teológiai igazságát, mégis, ha halványan is, de emlékeztet rá. Emlékeztet arra, hogy nemcsak a könyörtelen igazság létezik, hanem Isten irgalma is. A társadalom igazságérzete annál elégedetlenebb a kegyelem intézményével, minél inkább elszakad a kegyelem fogalma a megváltástól. A távolság ma már nagyon nagy, szinte áthatolhatatlan, mert a posztkeresztény világ elfelejtette az evangéliumot. De mi, keresztények, nézzünk fel Krisztus keresztjére, ahol a kegyelem megváltó arca tisztán ragyog! Nézzünk fel a Megváltóra, utána pedig próbáljuk elmagyarázni a körülöttünk élőknek is, amit láttunk és átéltünk! Ritka pillanat, hogy a közbeszéd szívében a kegyelem fogalma áll.

Szabados Ádám

Az írás eredeti közlése a divinity.szabadosadam.hu oldalon, Szabados Ádám blogján történt, 2024. február 24-én.