„A napi Ige ma bennünket egyszerre szembesít és felemel. Mert az alig több mint 100 év azt jelenti, hogy jövevények vagytok. Mi, reformátusok itt, Budapesten jövevények vagyunk. Van ugyanakkor egy másik, igazabb válasz, ami így hangzik: jövevények vagytok ti, akik kiválasztottak vagytok. A két dolog nincsen egymással ellentmondásban, maga Isten köti össze ezt a kettőt és Isten Lelke az, amelyik összetereli a gyülekezet tagjait, közösséget teremtve. Ez pedig újjászületés élő reménységre" – fogalmazott igehirdetésében Balog Zoltán püspök, Péter apostol első levele, 1. fejezetének versei alapján december 5-én, vasárnap a Budapest-Pozsonyi úti Református Egyházközség templomában.

„El nem múló, szeplőtelen, hervadhatatlan – micsoda nehéz szavak ezek napjainkban, amikor a friss hó is hamar bepiszkolódik, nincs olyan virág, amely el ne hervadna és ami felett az elmúlás törvényei ne diktálnának – hangsúlyozta. „Ez valósul itt meg, Budapesten akkor is, amikor református közösségek alakulnak, gyökeret vernek és nemcsak létrejönnek, hanem szüntelenül megújulnak. Hiszen ennek garanciája maga a szabadító Isten.

Azt is mondhatnánk: mi itt, budapesti reformátusok, akiket a 19. század elejéig csak a kapukon kívül engedtek letelepedni, mégis csak lettünk valakik. Amikor kézbe vettem ennek a gyülekezetnek a történetét, élvezettel olvastam szinte, mint egy izgalmas kalandregényt. Ahogy néhány imádkozó emberből, hitoktató lelkipásztorból először az erdőtelki iskolában, azután egy tornateremben a Váci úton, később a Tutaj utcában gyülekezet formálódik. Benne voltunk, benne vagyunk Isten teremtő szándékában.”

A kétkedők hangjaira nem a keserűség, hanem az örvendezés a jó válasz – figyelmeztetett. „Az örvendező, hiteles életünk a jó válasz! Az életünk, amely megfogja azokat, akik ott vannak körülöttünk. Hogy megkérdezzék: mit akarnak itt a Duna partján ezek a reformátusok? Milyen mondanivalójuk lehet, ha így tudnak együtt lenni, bajban, nehézségben, támadásban, megszomorodásban? Ezt kívánom a Pozsonyi úti református gyülekezetnek, hogy örömteli életükkel adjanak választ” – zárta igehirdetését a püspök.

100 év élet, küzdelem, öröm
Az időpont: 1921. Trianon utáni nyomor és munkanélküliség. Rendkívül sok a megtört ember. Végtelen rosszkedvű, fáradt nép. Sok család apa nélkül maradt a háború miatt, sok rokkant férfi pedig hazatért. Rengeteg ember árad a fővárosba vidékről vagy a határon túlról menekülve. Ebben az időben megpróbál egy gyülekezet megalakulni – tudtuk meg Berkesi Gábortól, a Pozsonyi úti gyülekezet lelkipásztorától. Mint mesélte, akkoriban Fövenyessy Pál lelkész bement a Kálvin térre, és elkérte a környéken lakók névsorát, majd összehívta istentiszteletre őket a Váci úti iskola tornatermébe. Senki nem ment el, hiába várta a híveket.

A lelkész nem adta fel, a következő héten személyesen felkeresett mindenkit. Ennek köszönhetően vasárnap már 16-an, rákövetkező héten pedig már 80-an vettek részt az istentiszteleten – így született meg a közösség, amelynek története a későbbiekben is figyelemreméltó. „A háborúig nagy ébredés jellemezte a gyülekezetünket, addig gyakran zsúfolásig megtelt a templom.

1944-ben nagyon komoly mentő munka folyt az akkori lelkész, Bereczky Albert vezetésével – idézte fel a lelkész. „A gondnoksággal együtt számtalan hozzánk menekülő honfitársunknak adott hamis keresztlevelet, vagy rejtették el őket az altemplomban. A toronyban húzódott meg Tildy Zoltán lelkész, aki a háború után első elnöke lett hazánknak. Később, az 1970-es évek elején felújítottuk a templomot, hiszen addig Budapest egyik szégyenfoltja volt. A háborúban ugyanis szovjet tankok használták tüzelőállomásnak a bejárati oszlopos részt, ami szinte teljesen elpusztult. A rendszerváltozás után, jó érzés volt a szabad keresztelés lehetősége és az is, hogy megéltük: félelem nélkül lehettünk egyek akár katonatisztként, rendőrként vagy tanárként a gyülekezetben – túléltük a megpróbáltatásokat, ahogyan napjaink másfajta problémáit is igyekszünk megoldani. Tesszük a dolgunkat, bármilyen világ is legyen, csendesen hirdetjük az Igét és megéljük az evangéliumot. Mert a legfontosabb az, hogy az Úristent ne hagyjuk ki semmiből. Minden más mulandó, de egy örök: Jézus Krisztus. Akármi történjék, Ő ott van, valóság és hatalom ma is” – zárta gondolatait Berkesi Gábor.

„Száz év történelem, teli viharokkal és példamutatással, hittel és összefogással. Kissé érzelmesen is tekintünk vissza minderre, ugyanakkor ma az a kérdés számunkra, hogy mit jelent nekünk most ez a hely” – fogalmazott köszöntőjében Szloboda József. A Budapest-Északi Egyházmegye esperese arra ösztönözte az ünneplőket, hogy fogalmazzák meg magukban: mi az, amitől értékké válik számukra a közösség, és mi az, amit a következő nemzedéknek átadnak.

Az eseményen Tóth József, XIII. kerületi polgármester is köszöntötte a közösséget, hosszú, virágzó időszakot kívánva. A jubileumi istentisztelet végül két pótpresbiter Hocza Ferenc és dr. Szabó Endre fogadalomtételével zárult. Szolgálatukra a jövőben számít a gyülekezet.

Az ünnepi istentiszteleten Händel Messiás című zeneművének részletét Krum Enikő és Berkesi Borbála adta elő. Zongorán kísérte őket: Berkesi Sándor.
Reményik Sándor Akarom című versét Adorjáni Bálint előadásában hallhatta a gyülekezet.

A művészi előadásokat Kacsó Hanga Borbála karácsonyi népi éneke zárta.

Az ünneplő gyülekezet megtekinthette a Szőnyi Endre szobrászművész, presbiter által készített emléktáblát is, amelyen az elmúlt száz évben a gyülekezetben szolgálatot teljesítő lelkészek nevei sorakoznak.

Képek: Füle Tamás