A Művészetek Völgyében immár tizenöt éve rendeznek kiállítást a reformátusok. Az udvar egyik ékessége az ódon templomban berendezett Abszurd mondások című kiállítás, ahol Horváth Marianna hatodéves teológushallgató kalauzolt el minket.

Taliándörögd régi kis református templomában Votin Dóra festőművész képei díszítik a falakat. A művész Jézus boldogságmondásait festette vászonra.  A templom ajtajában egy korhadt deszka: „boldogok a lelki szegények" – olvasható alatta.

Valóban egy korhadt deszkadarabra festette első képét Votin Dóra. De ha jól megnézzük, a repedései aranyok, és a hátulja is aranyszínű. Csak ha figyelmesen megnézzük, úgy vehetjük észre, hogy az arany a mennyek országát jelentheti, a teljes boldogságot, az Istenre találást. Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa – olvashatjuk a Bibliában. A lelki szegénység a lélek koldusaira utal az eredeti görög fordításban, vagyis azt, ha valaki teljesen ráhagyatkozik Istenre.  A mai szóhasználatban a „lelki szegénységet” pejoratív értelemben használjuk azokra, akik nem elég intelligensek vagy együttérzők. A hatalomvágy és a törtetés ugyanis lekötöz. A jézusi mondás egy olyan koldusi létet mutat, ahol azt várjuk, hogy nyitott tenyerünkbe beletegye az Isten azt, amire szükségünk van.

Az egyik képen, a fehér vásznon egy fekete ecsetvonást látunk. Mit jelenthet ez?

Előfordult, hogy bejöttek a templomba az emberek, és nem értették pontosan, hogy mit fejezhet ki a kép. Nem azért, mert nem ismerik a Bibliát, hanem azért, mert a festőművész nagyon mélyről táplálkozik. A fekete ecsetvonás éppen az előbb említett lelki szegénységre utal. Sokszor előfordul, hogy egy festmény leginkább az üzenetről szól, és nem a festés technikája kerül előtérbe. Ez a kép is ilyen.

Amikor a boldogságra gondolunk, általában valami színes dolog jut az eszünkbe, de legalábbis a boldogság kék madara. A festményeken azonban nem látunk élénk színeket.

A kiállítás címe: Abszurd mondások. Teljesen érthető, hogy a festőnő számára Jézus boldogságmondásai nem a csillámos, színes dolgokat hozták felszínre. Jézus azt mondja, hogy boldogok, akik sírnak, akiket üldöznek az igazságért. Az emberek számára ez valóban teljesen abszurd. Hogyan lehet ez? Idén a Művészetek Völgyében az egész református udvar a boldogságnak a legmélyét kutatja, azt, ami az ember életében a legbensőbb igazság. Az boldog igazán, aki minden körülmény ellenére az Istennel éli meg a boldogságot. Itt a templomban nem a könnyedségen és derűn van a hangsúly, azt most a kántortanító házában berendezett kiállításon találhatják meg.

Amikor az előbb egy csoport nézegette a templomban kiállított képeket, mindenki az aranyszínű kép után vágyakozott. Mi lehet a titka ennek a képnek, ami annyira vonzza a tekintetet?

Talán a tisztaszívűeket vonzza. Az a kép címe, hogy boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják az Istent. Ezen az arannyal festett fekete vásznon megjelenik a szent egyszerűség. A szentség az egyszerűségében, az arany ecsetvonásokban, a letisztultságban van. A tisztaszívű ember nem játszmázik, nem könyököl, elfogadja azt, amit az Úristen adott, azzal boldog és elégedett. Az ember belső vágya, hogy tisztaszívű lehessen, és mindenben, ami körülötte van, megláthassa az Istent. Számomra ezt jelenti ez a ragyogó kép.

A boldogságot sokszor a könnyedebb, vidámabb élethez, vagy az anyagi jóléthez kötjük. Említette, hogy Jézus egészen mást mond a boldogságról, mint mi emberek. Mi ennek az oka?

Ismerünk „boldogságot”, ami függ valamitől: sikertől, iskolai előmeneteltől, karriertől, pénztől. De mi történik, ha ezek a dolgok eltűnnek az életünkből? A jézusi boldogság nem függvénye ezeknek, hanem belső meggyőződés. Bármi is történjék az életemben, tudom, hogy nekem van Megváltóm, és a legrosszabb pillanatokban is képes vagyok kapcsolatban lenni Istennel, vagyis nem függök gazdaságtól, politikától, sikertől. A szegény és a gazdag egyformán boldog lehet az Úristenben. A boldogság origója onnan indul, hogy mély kapcsolatban vagyunk Istennel. Ez a különbség az általános boldogságfelfogás és a jézusi boldogság között. Érdekes módon sok ember éppen a szenvedésben találja meg az Istent, és ott leli meg a végtelen boldogságot. Vagyis a mélységben látja meg a világosságot, de a világosságban nem látja a még nagyobb világosságot. Talán ezt még a fizika is igazolja.

Azt mondja, hogy a valódi boldogság az istenfüggőség. Tudom, hogy megválaszolhatatlan kérdés, de mit gondol, sokan megtapasztalják ezt?

Nem biztos, hogy tudok megfelelő teológiai választ adni a kérdésre, de úgy vélem, hogy istenfüggőség akkor alakulhat ki, ha van életrendünk. Olyan életrend, amelyben időt szánunk Istenre. Többféle elmélet létezik, hogy 21, 40 vagy hány nap kell egy új szokás kialakítására, de nem is a napok száma a lényeg. Ha az ember úgy rendezi be az életét, hogy van ideje naponta Istenre, akkor is, ha úgy érzi, hogy rohannia kell, akkor nem távolítják el a körülmények Istentől.

Sokféle boldogságdefiníciót lehet olvasni. Minden ember számára mást jelent a boldogság?

Nincs egyetemes válasz a kérdésre, a boldogságkeresés elemi érzés. Minden életszakaszban mást jelenthet a boldogság: egy kisbaba boldog, ha az édesanyja megeteti, egy óvodás arca felderül, ha megjelennek a szülei, egy nagymama akkor boldog, ha meglátogatja az unokája, egy szerelmes akkor boldog, ha a párjával tölthet időt. Az élet különböző szakaszaiban máshová tolódik a boldogság fókuszpontja. A magam számára talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy harmónia, kiegyensúlyozottság, otthonteremtés a lelkemben. Ez nem a „jól érzem magam” kategória, hanem az, hogy tudom, jó itt lenni a földön, de jóban vagyok Istennel, látok egy egyenes vonalat, ami hozzá vezet, és ezért vagyok elégedett.

Fekete Zsuzsa

A Művészetek Völgyében, a balatonfelvidéki Taliándörögdön július 31-ig (vasárnap) látogatható a református udvar. A reformátusok kiállításáról szóló korábbi írásunkat Boldogságfüggők címmel itt olvashatja.