„Aki hisz, nem ítél, hanem megítéltetik, foglyul adja magát más ítéletének és így szól: »Ebben én bolond vagyok és én ezt nem értem, mert soha nem láttam, felőle semmit sem hallottam vagy tapasztaltam. Mivel azonban Isten mondja, hiszem.«"
Luther Márton
Híres barátok társaságában
Nyári olvasmányélményem: Tolkien és C. S. Lewis – egy híres barátság története
A nyári szünidő sok minden más mellett a barátságok ápolásának időszaka. Balatoni nyaralásaimra gondolok például – nem is emlékszem olyan nyárra, hogy ne futottam volna össze valamilyen jó baráttal, vagy a jó barátom jó barátjával, előre megbeszélve vagy váratlanul, egy közös strandolásra vagy közös sátrazásra, egy sülthalvacsorára meghívóként vagy meghívottként, egy szabadtéri hangversenyen vagy vásáron.
Ám ezen a nyáron egészen más módon is kaptam ajándékba egy barátságot. És ez a barátság nem velem „történt”, olvastam róla. Tavasszal a Harmat Kiadó megbízásából dolgoztam egy könyvön, melynek alcíme: „egy híres barátság története”. Egy történész mondta egyszer, hogy a facebook olyan neki, mint a történettudományos kutatás – kukkolás, mások életébe való belekukucskálás. Nem vagyok történész, de alig-alig ismerek érdekesebb olvasmányt az életrajzoknál. És ha egy életrajz „2 az 1-ben”, vagyis egyszerre két érdekes híres ember életrajza és barátságuk története, akkor ez a kukkolás aztán végképp izgalmassá válik. A könyv ugyanis, mint főcíméből kiderül, C. S. Lewis és J. R. R. Tolkien barátságának történetét dolgozza fel. Nem is akármilyen barátságét. Közel negyven éven át tartott – gondoljunk bele! –, és nem akármilyen „gyümölcsöket” hozott. Lewis megtérésében nagy szerepet játszottak a Tolkiennel folytatott beszélgetések, míg Lewis támogatása nélkül sosem született volna meg az évszázad fantasy-trilógiája, A Gyűrűk Ura.
A szerző, Colin Duriez nemcsak a kutatás (=kukkolás?) fárasztó munkáját végezte el, képzelőerejét is hozzáadta a művéhez, ugyanis minden fejezetet egy elképzelt jelenet, egy „vignetta” nyit. Így beléphetünk például az inklingek (Lewis és Tolkien baráti köre) kedvenc kocsmájába, ahol vágni lehet a pipafüstöt, és ahol éppen A Gyűrűk Ura valamelyik fejezetét olvassák fel. Így vált ez a könyv nekem legalább olyan érdekes baráti találkozások sorozatává, mint amilyenek a valódi életben, a nyár ajándékaként történtek meg.
„Két fiúcska kuporog egy birminghami vasúti töltés szélén, alig látszanak ki a magas fűből. A magasabb kilencéves lehet, öccse, Hilary két évvel fiatalabb. 1901-et írunk.” Így kezdődik az első fejezet első oldalán az első képzelt jelenet. Megtudjuk belőle, hogy a wales-i szénbányákból érkező szenesvagonok ismertették meg Tolkient a walesi nyelvvel, vagy talán inkább az északi nyelvek „áhítatos szépségével”. “A nagyobbik fiú pedig, mint mindig, most is megbűvölve áll, és nézi a kocsik oldalán az idegen helységneveket, melyeket még ki sem tud ejteni: Blaen-Rhondda, Maerdy, Senghenydd, Nantyglo, Tredegar. Megtudjuk – s ez nem meglepő A Gyűrűk Ura szerelmeseinek –, hogy az író számára a történet mindig egy névvel kezdődik: „Mondj nekem egy nevet, és létrejön a mese, legtöbbször ebben a sorrendben.”
Így kerültem bele olvasóként egy elég jó társaságba. Két oxfordi professzor – az egyik könyveket bújó, régivágású ír agglegény, legalábbis késői házasságáig, a másik sokgyermekes, konzervatív katolikus családapa. Senki nem gondolta volna, hogy az egész keresztény világ, sőt, azon túl is, emberek milliói ismerik, olvassák majd őket az egész világon. A negyvenes-ötvenes évek Oxfordjában egyébként kisebbfajta intellektuális-spirituális keresztény megújulás központi alakjaivá váltak, nyilvános filozófiai vitákban szerepeltek, Lewis rádióelőadásokat tartott, népszerű apologetikakönyveket írt. Sok mindent megtudunk a könyvből a két barát teológiájáról, filozófiájáról, irodalomszemléletéről, de a legjobb, hogy mindvégig jelen lehet az olvasó egy életszerű történetben. Például:
„Tolkien megdöbbent azon, milyen nevetségesen tévedett a The Daily Telegraph, amikor Lewist életellenesnek titulálta, és „Mr. Lewisról, az aszkétáról” beszélt. „Már megbocsássanak! – replikázott Tolkien levelében. – Ma reggel rövid idő alatt három pinttel hajtott fel, és kijelentette, hogy rövidre fogja az idén a nagyböjtöt.”
Irodalommal foglalkozó olvasóként azonban úgy tettem le a könyvet, hogy a két barát legnagyobb ajándéka nekem, olvasónak, a mítosz csodálatos világa, amelybe mindketten szerelmesek voltak. Lewis írta valahol, hogy a mítoszok orgonasípok az ember lelkében, és Isten játszik rajtuk. Pragmatikus, lélekölő nyugati kultúránknak, valamint száraz, dogmatikus teológiáinknak is nagy szükségük van a mítosz varázslatára. Tolkien és Lewis élete és munkássága újra és újra arra emlékeztet, hogy Isten a legmélyebb és -maradandóbb hatást a képzeletén keresztül gyakorolhatja az emberre. A képzeletében ugyanis mindenki gyermek, a legjobb értelemben.
Colin Duriez: Tolkien és C. S. Lewis – Egy híres barátság története (Harmat Kiadó) című könyve kapható a budapesti Bibliás Könyvesboltban is (1092 Bp., Ráday utca 28).