„Számomra csak egy ember létezik: Jézus. Jézus létezik, és ő létezik mindazokban, akik benne és általa léteznek. Azért írok, mert jobban, pontosabban ki akarom fejezni az azonosságot Jézussal bennem és másokban. Fütyülök rá, hogy hányan olvassák, vagy hányan nem olvassák a verseimet. Egyetlen célom: egy fokkal közelebb hozni a jóakaratú, érzékeny olvasót ehhez az azonossághoz, a Jézussal való egységhez."
Weöres Sándor
Szabadon, kálvinistaként gondolkodva
Megismerni saját hagyományainkat és felelősségteljes tudást művelni egy adott közösségért, családjainkért – vallhatjuk reformátusként. Hogyan tesszük ezt a nyilvánosság előtt? Tudunk kálvinistaként reagálni a körülöttünk lévő világra?
A gondolkodás szabadsága – kálvinista tűnődések című könyvről beszélgetett Visky András író és Bogárdi Szabó István püspök a Bibliamúzeum kiállítótermében. Marilynne Robinson könyve a Kálvin Kiadó gondozásában jelent meg. Az író a kötetben esszék formájában adja tovább szellemi-eszmei, keresztyén-kálvinista hagyományát. Ez a tradíció közismert minden református előtt – vagy mégsem? Mennyire ismerjük Kálvint, az ő életét, és hogyan éljük meg a mindennapok során azt, hogy református keresztyének vagyunk?
Ismeretlen kálvinizmus
Visky András úgy látja, a szerző egyértelműen hisz a nyilvános gondolkodásban, ezt nagyon fontosnak tartja. Ez nem csak könyveiből, de egyetemi előadásaiból is kitűnik. A gondolkodás szabadsága rendkívül letisztult írói-gondolati világról tanúskodik, amelyben a szerző állandó dialógust folytat keresztyén hagyományával, ezt a tradíciót nem tartja lezártnak.
Minden nyilvános megszólalást megelőz a kérdés: milyen nyelvet használjunk, hogy az érthető, téttel bíró, a saját közösségünket megszólító legyen. Kérdés továbbá, hogy a hagyományainkból ki tudunk-e emelni olyan friss kijelentéseket, amelyek a mindennapokban is felhasználhatók.
Visky András szerint ezért is fontos, hogy a kálvinista gondolkodást és hagyományt valóban megismerjük. „Azt látom, a szerző a kálvinizmusnak eddig ismeretlen nézőpontját tünteti fel. A szellemi világ boldog felfedezése tükröződik vissza, a szerző a világunkról megfogalmazott, felelősségteljes tudást műveli. A könyvet olvasva felfedeztem, hogy én is kálvinista vagyok, de azt látom, nem kálvinistaként reagálunk a közbeszédre. Kérdés, hogy ez alapján mit nevezhetünk szabad gondolkodásnak, amely biblikusan megalapozott Marilynne Robinson művében, és amely szorosan kapcsolódik a kálvinista felfogáshoz.”
Marilynne Robinson jelenleg az Egyesült Államok egyik legismertebb kortárs írója. Az 1983-as Háztartás (Housekeeping) című regénye azonnal felkeltette az irodalomkritikusok figyelmét, ám az utána következő húsz évben nem ebben a műfajban alkotott tovább. Esszéket írt, amelyek egyetemi előadásaiból születtek. A 2004-es Gileád regényért Pulitzer-díjat kapott. Az író alapvetően az amerikai társadalmat vizsgálja, ezt azonban széles spektrumban teszi. Hitvalló kálvinistaként ünneplik őt, aki nagyon szereti hazáját. Miközben mélységesen tiszteli saját keresztyénségének hagyományait, kritikusan gondolkodik, kiemelve a keresztyén politikai magatartás felelősségét.
Az ismeretlen Kálvin
A püspök szerint a szerző valóban sajátos világot tár elénk. Amikor a fiatal, humanista, tehetséges Kálvinról olvasunk a könyv egyik esszéjében, aki a párizsi egyetem briliáns gondolkodója, akkor derül ki, hogy nem ismerjük az ő titkos, emberibb arcát. Nem tudjuk, hogy a reformátor például szeretett játszani, vagy azt, hogy megszervezte a szemétszállítást Genfben. A Gileádban Robinson nagyszerűen festi le az egyébként nem túl izgalmas kansasi tájat, ez a természetábrázolás közel áll ehhez a számunkra ismeretlen Kálvinhoz.
„Van kálvinizmusunk, de a reformáció utáni évszázadok ideológiái nemcsak eltakarták ezt az emberi arcot, hanem a letisztult kálvini gondolatvilágot is a saját megközelítésükben magyarázták vagy ferdítették el. Erre látunk példát a későbbi pietizmusnál, a metodista mozgalomban, a francia forradalom deizmusában vagy Max Weber műveiben.
A könyv azért is hasznos, mert kiemeli, hogy nem Kálvin találmánya a kapitalizmus, tehát a német szociológus, Max Weber tévedett, mikor erről ír műveiben. Robinson félretol egy berögzött Kálvin-képet, és megmutat egy frisset, azt a reformátort, aki például a saját, szerelmen alapuló házasságával is újít a 16. században. A könyv sokat segít a kálvinizmus beszűkült megítélésének feloldásában.”
Bálványok – a magántulajdon
Visky András szerint nem ismeretlen Kálvin-képet kapunk a könyvben. Bár az író rátalált a saját kálvinista gondolkodására Robinson művében, ha társadalmilag nézzük, inkább az derül ki, hogy nem vagyunk kálvinisták. A könyv „plebejus” Kálvint állít elénk, és nem fejti ki a Weberrel szembeni álláspontokat.
„Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a szerző állást foglal a kálvini hagyomány mellett. Van Kálvin-tudatunk, még szobrunk is van a reformátorról, de nincs a társadalmunkat átható Kálvin-világképünk. Robinson kiemeli a Biblia kijelentéseit, sőt, a Szentírást mint művészi, irodalmi alkotást is elismeri. A kálvinista világképünket az erősítheti, amely a könyvben is látszik, ha Isten Igéjét lefordítjuk a saját, mindennapi életünkre. Erre példa, amikor megkérdőjelezzük a magántulajdon szentségét, hiszen a kapitalizmus egyik alapja bálvánnyá válhat a társadalmakban.”
Tisztességgel, bőkezűen
Robinson leleplezi a liberális demokráciák meddőségét és ürességét a magántulajdon istenítése miatt – vélekedik a püspök. „Amiről azonban nem ír, hogy minek nevezzük a saját tulajdonunkat. A valódi kálvinizmusban az egyes embernek a személyi, keresztyéni felelőssége, hogy fölvegye az igazságosság mellvértjét: legyen méltányos, nagyvonalú – ez utóbbit jelenti eredetileg a liberális szó, vagyis az adás, ajándékozás szabadságát.
Fontos kiemelni, hogy sem Kálvin, sem Robinson nem „liberális”, hanem bőkezű Istenről beszél. Amiért tehát tisztességgel megdolgoztam, az az enyém. A kérdés az, hogy mit kezdünk ezzel a tulajdonnal. A kálvinista minta ebből következőleg ez: áldás lehet a tisztességgel megszerzett tulajdonunkon, ha ebből méltányosan, nagyvonalúan adunk másoknak.”
„Csak egy adott közösség nézőpontjából”
A becsületes, egyéni szerzés és az azzal való rendelkezés megdönthetetlen dogmája az amerikai társadalomnak, azonban nem része a tízparancsolat eszmeiségének – vitte tovább a beszélgetést Visky András. „Veszélyes, ha kiragadjuk ezt a dogmát abból, hogy Isten az embert alapvetően közösségi lénynek képzeli el, ezzel mellőzük magát a közösséget. Rá kell jönnünk, hogy csak átmenetileg lesz fontos az én egyéni szerepem, hiszen mindannyiunknak egy adott közösség szerves részeként érdemes élnünk a világban.
Az én szóhasználatomban a „közösség” szó sohasem negatív tartalmú. Részesültem abból, hogy amit elérek egyénileg, az csak egy adott közösség nézőpontjából értelmezhető. Robinson, amikor könyvében az igehirdetés szolgálatáról beszél, akkor is a gyülekezet fontosságát emeli ki.”
Természetes dolog közösségben és közösségi lényként gondolkodni – reagált a püspök a beszélgetés végén. „Ezzel együtt látnunk kell, hogy sem ebből, sem a magántulajdonból, sem a társadalmi igazságosságból nem csinálhatunk bálványt. Politikai rendszerek gyakran határozták meg szervezetten, erőszakosan ez utóbbit. Az állam, de az egyén is sok mindent szabályozhat, a közösségek őstípusát, a családot azonban Isten szervezte. Robinson könyve a szabad gondolkodást emeli ki, ennél fontosabb lenne, ha a szabad ember gondolkodására fókuszálnánk. A szabad ember ugyanis Isten által lett szabad, aki gondolkodik, aki felelősséget vállal másokért, önmagáért, a családjáért.”
Somogyi Csaba
Képek: Füle Tamás