„A jót a rossztól elválasztó vonal nem államokon, nem társadalmi osztályokon keresztül, sőt nem is politikai pártok között húzódik… hanem minden emberi szívben.”
Alexander Szolzsenyicin
Összegyűjteni, ami szétszóratott
Mi mit tettünk azért, hogy a Szentírás minél több nyelven elérhető legyen? És mit tehetnénk még? A Wycliffe Bibliafordítók Egyesületének jubileumi ünnepségén nem csak az eredményekről volt szó, de a felelősség súlyáról és az előttünk álló feladatokról is.
Húszéves fennállását ünnepelte 2019. február 16-án a magyar Wycliffe Bibliafordítók Egyesülete. A szervezet küldetése, hogy bibliafordítások készítésével vagy elősegítésével járuljon hozzá az Ige elterjesztéséhez mindenütt a világon. Hiszen akkor válhat Krisztus tanítványává minden nép, ha saját nyelvén olvashatja vagy hallhatja a Szentírást. A magyar Wycliffe is nemzetközi anyaszervezete által kitűzött úgynevezett Cél 2025 (Vision 2025) elérésén dolgozik. Ennek lényege, hogy 2025-ig elkezdődjön a bibliafordítás minden olyan nyelven, amelyen az még szükséges.
Százmilliók Szentírás nélkül
A húszéves ünnepségen elhangzottak alapján jelenleg 5714 millió ember fér hozzá a teljes Bibliához az anyanyelvén, 699 millió csak az Újszövetséghez, 424 millió csak kisebb részletekhez, 250 millió pedig semennyihez. Azaz mintegy 1,5 milliárd ember él ma a Földön a teljes Szentírás nélkül. Jelenleg 2748 nyelven folyik bibliafordítás és egyéb hasonló munka. Az adatokat alátámasztandó az ünnepség helyszínén számos képet, videós prezentációt és kiadványt (köztük lefordított Újszövetségeket is) tekinthettünk meg – ezeket mind a hazai Wycliffe-munkatársaknak köszönhetjük.
Asztalközösségben
Az egybegyűlteket Bacsó Benjámin és Zentai Zsuzsa köszöntötték az egyesület vezetősége nevében. Elmondták, hogy a színpad elé állított hosszú asztal, ahová a meghívott vendégeket most leültették, Isten asztalát szimbolizálja, a köré ülők pedig az Ő királyságának közösségét. „Az asztalnál nem véletlenül van több üres szék is. Isten országában még vannak helyek, ide várjuk a többi embert, és imádkozunk a megérkeztükért” – magyarázta Zentai Zsuzsa. Hozzátette: reméli, hogy ez az alkalom egyszerre lesz ünnepélyesen családias és családiasan ünnepélyes.
Számos külföldi vendég is érkezett a testvérszervezetek képviseletében. Ők rövid köszöntőt mondtak, vagy együtt fohászkodtak a Wycliffe sikeréért. Voltak, akik a Szentírásból olvastak fel egy-egy részletet a saját anyanyelvükön, bemutatva, hányféleképpen és módon szólhat hozzánk Isten Igéje. A rendezvény végén pedig velük közösen imádkoztunk azokért, akiknek a nyelvén még nem érhető el a teljes Biblia. Ez sajnos ma még igen terebélyes lista.
D. Szabó Dániel, a hazai egyesület első elnöke köszönetet mondott azért a holland segítségért, amely a magyar szervezet létrejöttét lehetővé tette. Ünnepi fohászában a kiválasztás csodájáért mondott hálát az Úrnak. Megemlékezett arról, hogy a Wycliffe világcsaládja immáron sok ezer tagot számlál, és ez a közösség az egész világ felé nyitott. „Elmenni a Föld végső határáig, hogy összegyűjtsük, ami szétszóratott, erre kaptunk elhívást” – hangsúlyozta. Beszélt arról is, hogy bár több okból is félelmetes az evangélium szolgálata, felelősségünk van abban, hogy Isten asztalához vezessük a Föld népeit.
Amivel tartozunk
Az ünnepség egyik díszvendége a holland bibliafordító misszionárius Pieter Koen volt, aki a kezdetektől támogatta a magyarországi szervezet létrejöttét, és részt vett a megalapításában is. Beszédében megemlékezett arról, hogy tíz évvel ezelőtt feleségével járt itt, aki azóta elhunyt. „Borzasztóan hiányzik, de tudom, hogy a mi Urunkkal van” – fogalmazott.
Pieter Koen felidézte, hogy a reformáció kora óta folyamatosan mentek Hollandiába magyar lelkipásztorok kiegészítő tanulmányokat folytatni; de nem csak tudásért érkeztek, hanem azért is, hogy gyarapodhassanak a szeretetben és a hálában. Gilicze András is hasonló szándékkal utazott hozzájuk, majd 1984-ben egy Wycliffe-házaspártól kapott áldást. Amikor hazatért Szentesre, már azon töprengett, hogyan lehetne a magyarságot bevonni ebbe a misszióba. Az akkori rendszerben ez számtalan nehézségbe ütközött, így még öt és fél évet kellett várni arra, hogy a vasfüggöny lebomlásával lehetőség nyíljon rá. Addig közösen imádkoztak Isten útmutatásáért Hollandiában és Magyarországon.
A rendszerváltás idején, egy nemzetközi missziós konferenciát követően indulhatott el a magyarországi munka. Koen ennek kapcsán kiemelte Kovács Endre munkásságát, akivel a mai napig jó barátok. „Isten kegyelméből sokat fáradoztunk mindezért, de sok szeretetet is kaptunk a magyaroktól. Ezért nagyon hálás vagyok” – mondta. „Csodálatos munkát végeztetek az elmúlt húsz évben mindannyian. Azt azonban ne felejtsük el, hogy Istennek tartozunk köszönettel, de egyúttal szeretettel is. Krisztus sem azt kérdezte meg Pétertől, hogy elég keményen dolgozott-e érte, hanem hogy „Szeretsz-e engem?” Mert akik Istent szeretik, újra és újra megtapasztalhatják a pünkösdi csodát.”
Ünnep és hálaadás
Az ünnepi hangulatról a Rózsakerti Baptista Közösség dicsőítő csoportja is gondoskodott zenéjével, a családias atmoszférát pedig az elmúlt húsz év válogatott fotóinak a vetítése is segítette. A legemelkedettebb pillanat mégis az volt, amikor a Wycliffe-életműdíjakat adták át. A két díjazott D. Szabó Dániel és Pieter Koen volt, akik meghatottan mentek fel a színpadra. Köszönetükben mindketten arra hívták fel a figyelmet, hogy az elmúlt húsz évért közösen adjunk hálát az Úrnak.
Missziós tapasztalatok
Az ünnepség egyik kiemelt programja volt a missziós munkatársak bemutatkozása. Akik személyesen ott tudtak lenni, ennek során leültek a közös asztalhoz, és meséltek magukról egy kicsit a közönségnek. Voltak, akik éppen külföldön tartózkodtak, ezért csak videoüzenetben vagy levélben tudták köszönteni az egybegyűlteket. Nem mindenki vállalhatta a teljes nevét a misszió biztonsága érdekében: volt, akinek csak egy kezdőbetű szerepelt a vezetékneve helyett.
Történeteikből kiderült: Isten számos különböző foglalkozású embernek talál hasznos szerepet a bibliafordításokban és az Ige terjesztésében. Volt közöttük például informatikus, teológus és nyelvész is. Vannak, akik rövidebb időre kaptak elhívást, és vannak, akik hosszabbra. Némelyek csak háttérmunkálatokban tudtak eddig segédkezni, míg másoknak közvetlenül a fordításokban, vagy új ABC-k megalkotásában kellett helytállniuk. Egyik feladat sem kisebb jelentőségű a másiknál, hiszen nincs olyan munkakör, amelyre ne lenne szükség a külmissziók során, beleértve a helikopterpilótákat is – tudtuk meg.
A megjelent missziós munkatársak közül a Greizer-házaspárral korábban portálunk is készített interjút. Ezen a rendezvényen az is kiderült, hogy hamarosan visszatérnek Vanuatura, hogy folytassák a megkezdett munkájukat. Bemutatót is tartottak azoknak az eszközöknek a segítségével, amelyekkel a hangzó Bibliákat terjesztik missziós munkájuk során.
Bilincsbe verve
A másik külföldi díszvendég, Mundara Muturi, a Wycliffe Világszövetség Afrika területi igazgatója is beszédet mondott az ünnepségen. Először járt Magyarországon, és nagyon hálás a sok szeretetért, amit eddig kapott. Szerinte a magyar testvérek valami „nagyon afrikait” tettek azzal, hogy megtisztelték az előttük járókat. Ők is így szokták Afrikában, csak többet táncolnak hozzá. Úgy véli, fontos, hogy ne csak az elmúlt húsz évért legyünk hálásak, de legyünk kíváncsiak a következő húszra is.
„Isten igéje nincs bilincsbe verve” – idézte a Szentírást Muturi. „Amikor Pál apostol második levelét írta Timóteusnak, ő viszont meg volt bilincselve. Éppen börtönben volt, élete végéhez közeledett. Kemény időszak volt a számára, nehéz volt a szíve. Mégis, olyasvalakinek írt bátorító, szenvedélyes hangvételű levelet, aki szintén bajban volt. Timóteus nagy ellenállásba ütközött a gyülekezetépítés során, és segítségre volt szüksége. Pál valószínűleg életének utolsó levelét neki írta, sugárzik is belőle a megérkezés, az elvégzett feladat érzése. Ez az a kontextus, amire fel szeretném most hívni a figyelmeteket.”
„Kis ország vagytok, mégis sok embert küldtetek szét a misszióra; ez elismerésre méltó, hiszen nehéz feladat ez egy olyan világban, ahol a válaszokat az emberek a Google-lal keresik” – folytatta beszédét. Majd felsorolt néhány nehézséget, amellyel szembesülnek a bibliafordítók. „A nacionalizmus bezárja a többségi társadalmakat. Van-e így jövője a kisebbségi nyelveknek? Hisz mindenhol a nagy világnyelveket tanítják csak mostanság. És ott van a szekularizáció és a posztmodernizmus. Sokan azt hiszik, a technika és a tudomány mindent megold. Az emberek magukba fordulnak – még mi, keresztyének is. Sokan azért kénytelenek hazajönni a misszióról, mert a gyülekezetük már nem tud tovább mögöttük állni.” A vallási és a politikai üldöztetések, a dzsihád kapcsán kiemelte: pont a kisebbségi népcsoportokkal foglalkozó keresztyének vannak a leginkább kitéve a veszélyeknek. Ezek napjaink bilincsei.
És mi mit teszünk?
„A Coca-Cola sokat tesz azért, hogy a világon mindenhol felismerjék a feliratát. És mi? Mi hogyan érhetjük el ezt Isten szavával?” – tette fel a kérdést Muturi. Szerinte nem keményebben kell dolgozni, hanem a hozzáálláson, a stratégián kell változtatni. Nem a Wycliffe az egyetlen bibliafordítással foglalkozó társaság, ezért partneri kapcsolatokat kellene kiépíteni más szervezetekkel. „Régen azt gondoltuk, hogy csak európaiak és amerikaiak kellenek a misszióhoz, de ez nem igaz. Isten mindenhonnan hív el embereket, akik így azt érezhetik, hogy részesei lehetnek valami nagyobbnak. Az ő erőforrásaikat kell megtámogatni azért, hogy sikereket érhessenek el! Jelenleg több mint száz Wycliffe-szervezet van, és egyre több alakul. Mi megszoktuk, hogy kézbe fogjuk az anyanyelvű Bibliát, de sok ember még olvasni sem tud. A siket embereknek is kellenek Bibliák, hangoskönyvekre is szükség van!”
„Mindezek ellenére vagy mellett kimondhatjuk Pállal, hogy nincsen láncra verve az Ige. Az Úr a széttöredezettséget is felhasználhatja céljaihoz” – mondta a Wycliffe Világszövetség Afrika területi igazgatója. „Isten mindenkinek adott valami különleges képességet, amivel bevonhat embereket a misszióba. Nálunk, Kenyában a futás ilyen: igen komoly támogatásokhoz juthattunk hozzá futóversenyek szervezésével. Ilyenkor meghívunk olyan embereket, akik mágnesként vonzzák oda a tömegeket. Sikerült még a politikai elitet is bevonni: az elnökhelyettes az öltönyös testőreivel együtt futott le tíz kilométert. Tavaly decemberben az országunk vezetői azért ültek össze, hogy pénzt gyűjthessenek össze a missziónak. Azt mondták, nem hagyhatják, hogy a kisebbségek a mennyben is kisebbségben legyenek. Még muszlimok is beszálltak a gyűjtésbe. Ti, magyarok milyen adottságot kaptatok Istentől, amit felhasználhatnátok a bibliafordítások támogatására?”
Muturi ezután arról beszélt, mit is jelenthet egy ilyen misszió az érintett népek számára. „Sokan a fontosság és az emberlét érzését kapják meg attól, hogy részt vehetnek benne. Az olvasás emellett szabadságot jelent az embereknek. A közös bibliahallgatás vagy bibliaolvasás új gyülekezeteket alakít ki. Akik megértették az Igét, saját dalokat írhatnak az Úrhoz a saját nyelvükön. Saját válaszokat kaphatnak a saját kihívásaikra.” Hozzátette: a misszió minden esetben Istené, kisajátítani azt nem lehet. Isten pedig sokszor lassabban dolgozik az emberi szívben, mint azt elvárnánk. Éppen ezért minél hamarabb el kell juttatnunk az örömhírt minél több helyre, minél több nyelven. „Egyszer egy új fordítás megjelenésekor nagy örömünnep volt Afrikában. A táncolást meglátva odalépett egy idős asszony, és megkérdezte, mit ünnepelnek ezek az emberek. Megmondták neki, hogy végre elérhető az anyanyelvén Isten Igéje. Erre az asszony ezt mondta: Én már öreg vagyok, alig maradt erőm. Miért tartott ilyen sokáig, hogy megkapjuk az Igét?” A díszvendég a beszéde zárásaképpen a közönségnek tette fel ugyanezt a kérdést: miért tart ilyen sokáig eljuttatni Isten Igéjét minden néphez?
Fotók és szöveg: Barna Bálint