„Az ökológiai rendszerünk katasztrofális állapotban van. Valamit nagyon elrontottunk” – figyelmeztet Victor András, az ELTE nyugalmazott főiskolai tanára, a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület korábbi és tiszteletbeli elnöke, az Ökogyülekezeti Tanács tagja. „Könnyen lehet, hogy pár év múlva már nem lesz fecske Magyarországon. És ez csak egy példa arra, milyen horderejű változások előtt állhatunk. Fogalmunk sincsen, mit hoz a jövő” – tette hozzá.

Victor András biológia és kémia szakot végzett, de gyerekkora óta érdeklődik a természettudományok minden ága iránt. „A hetvenes években ötödiktől nyolcadikig tanítottam egy általános iskolai osztályt különféle természettudományokra. Már akkor igyekeztem elmosni a tantárgyak közötti határokat, és a természetet a maga teljességében vizsgálni. Akkori pedagógiai mesterem, Kontra György világosított fel, hogy ez a komplex megközelítésem voltaképpen nem más, mint a természet megvédésének a tudománya” – emlékezett vissza.

Tudomány és hit
Egy időben sokat foglalkozott az őslénytant kutató jezsuita atya, Pierre Teilhard de Chardin életművével is. „Az ő világképében a keresztyén tanítás mellett jól megfértek a tudományos eredmények. Azt mondta, hogy mi ezzel a teremtett, szép világgal együtt közeledünk Krisztus második eljövetele felé, ezért meg kell őriznünk a Földet. Ez gyönyörű lehetőség arra, hogy ne ellentétként lássuk a természettudományok és a Biblia állításait” – magyarázta. Victor András egy református gyülekezet számára tizenöt éven keresztül vezetett szemináriumot Teilhardról. Megfordult ott mindenféle ember: hívő és ateista, biológus és más területtel foglalkozó.

Ennek kapcsán kereste meg Kodácsy Tamás református lelkész is, hogy tartson előadást a témában a Tudomány és Hit Jesenius Központ egyik alkalmán. „Kiderült, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk. Így kezdődött a közös munkánk. Amikor a zsinat jóváhagyásával megalakult az Ökogyülekezeti Tanács, ő javasolta, hogy legyek a tagja. Én elvállaltam, és ennek köszönhetően azóta is áldott jó emberekkel dolgozom együtt” – mondta az ELTE nyugalmazott tanára. Az Ökogyülekezeti Mozgalom jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem keretein belül működik: pályázatokat hirdetnek gyülekezeteknek, konferenciákat és versenyeket szerveznek.

Victor András emellett alapító tagja a Magyar Környezeti Nevelési Egyesületnek (MKNE), amelynek a teremtésvédelmi neveléssel foglalkozó csoportja pedagógiai oldalról vizsgálja, mit tehetünk a Földünkért. „Nemcsak hívő embereket hívunk a csoportba, hanem mindenkit. Bennem egyáltalán nincs konfliktus a hitem és a tudományos meggyőződésem között, és ezt a felfogást szeretném másoknak is átadni” – magyarázta. Az Ökogyülekezeti Tanács és az MKNE jelenleg együtt szervezi a károlis Ökoesteket, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt. Az alkalmakról videófelvételek is készülnek, amelyek megtekinthetőek az http://www.okogyulekezet.hu/ oldalon.



Természetvédelemtől a teremtésvédelemig
Miben különbözik egymástól a természetvédelem, a környezetvédelem, az ökotudatosság és a teremtésvédelem? – kérdeztük Victor Andrást. „A természetvédelem fogalma talán Herman Ottó idejéből, vagy még régebbről származhat. Szép lassan ráébredtek, hogy nem védhető meg a kócsag önmagában, csak azzal a környezettel együtt, ahol él. De kiderült, hogy a környezet sem védhető meg önmagában, mert a szomszédos környezettel kölcsönhatásban áll. Ha tehát bármit meg akarnék védeni, akkor a Földet kell teljes egészében megvédenem. Így jutottunk el a környezetvédelemhez, amely a természeti, emberi, tárgyi és kulturális környezetet is magába foglalja” – felelte.

„Az ökotudatosság fogalma a hetvenes évek óta terjedt el. Az öko szó a görög oikosból származik, ami nagyon sok mindent jelentett egyszerre. Családot, háztartást, műhelyt, templomot, azaz mindenféle olyan helyet és helyzetet, ahol emberek együtt élnek és tevékenykednek” – folytatta. Az ökológia ebből következően a környezettel való együttélés tudománya. „Az ökoszféránk azért is van katasztrofális állapotban, mert mindig csak részleteket védtünk meg belőle, már ha egyáltalán megtettük. Az ökologikus gondolkodásból az következik, hogy mindent védeni kell, méghozzá komplex szemlélettel.”

„Az oikos nemcsak élő környezetet, háztartást, gazdálkodást és hasonlókat jelenthet, hanem szent helyeket is. Ez a gondolat összhangban van a teremtésvédelemmel, ami viszonylag későn megszülető fogalom. Ennek az az oka, hogy az egyházak elég lassan jöttek rá arra, hogy az ökoszisztémánk megóvásában feladatuk van. Több évszázadon át lebecsültük az evilági létet, nem foglalkoztunk vele, csak az örök élettel. Nem tartottuk fontosnak a Föld megvédését. Hála Istennek pár évtizeddel ezelőtt ráébredtünk arra, nem véletlenül végződik a teremtés minden napja azzal, hogy „És látta Isten, hogy ez jó”. Ha ez Őneki jó, akkor én milyen alapon teszem tönkre?” – vetette fel a kérdést.



Mértéktartás és elővigyázatosság
„Teremtésvédelem szempontjából az utóbbi évek legnagyobb hatású dokumentuma Ferenc pápa Laudato si (Áldott légy) kezdetű enciklikája volt, amely  komplett földvédelmi program. Nem ártana, ha nem csak a katolikusok fontolnák meg a gondolatait” – véli Victor András. „Erich Fromm pszichológus és filozófus Birtokolni vagy létezni című könyvében azt fejtegeti, hogy nem mindegy, mire törekszünk az életünkben. Arra, hogy minél többet birtokoljunk, minél gazdagabbak legyünk? Vagy arra, hogy létezzünk? Úgy vélem, ha valaki igazán Krisztus-követő és teremtésvédő módon szeretne gondolkodni, akkor a mértéktartás, az önkéntes egyszerűség elég számára. Az a baj, hogy nem ismerjük az elég szót. Pedig ez nagyon fontos lenne.”

„Évszázadokig az volt az uralkodó hozzáállás, hogy mindent ki kell próbálnunk, amit csak meg tudunk csinálni. Ennek sokáig csak az előnyeit láttuk: meg tudtunk alkotni gyönyörű hidakat, fantasztikus orvosságokat. Bátrak voltunk, és megtettük. Az elmúlt évtizedekben jutottunk oda, hogy meglássuk, ennek milyen árnyoldalai vannak” – fejtette ki. „Most már olyan helyzetben vagyunk, hogy nem szabad mindent megpróbálni, mert nem látjuk előre a következményeit, az áttételes hatásait. Meg kell találnunk az egészséges egyensúlyt a bátorság és az eltúlzott óvatosság között. Az ökologikus gondolkodás egyfajta fékezőerő. Amíg nem tudjuk valamiről, hogy ártalmas lehet-e, addig ne csináljuk!”

Victor András szerint az elővigyázatosság az ökológia egyik alapelve. „Nem tudjuk, meddig bírja az ökológiai rendszer összeomlás nélkül. Nem ismerjük a bioszféránk tűrőképességét. Ez olyan jellemző, amelyet figyelembe kellene venni. Minden rendszer sérülékeny, de nem az a baj, ha sérülnek, hanem az, ha ezután nem tudnak helyreállni. És fogalmunk sincsen, hogy a Föld ökológiai rendszerének mekkora a rugalmassága. Éppen ezért azt sem tudhatjuk, hogy az eddigi pusztulás hol van a tűrőképessége határához képest. Ez a bizonytalanság a legnagyobb baj. Emiatt nem láthatjuk előre a következő tíz-húsz évet sem.”



Pedagógiai szemléletváltás
„Amikor huszonöt éves volt az MNKE, a jubileumi találkozón többen feltették a kérdést, hogy milyen eredményekkel tudunk büszkélkedni. Erre azt tudtuk felelni, hogy fantasztikus eredményeket értünk el, de a helyzet összességében nem jobb, mint huszonöt évvel ezelőtt volt. Úgy tűnik, hogy más szempontok, más tényezők erősebbek voltak nálunk” – ismerte el Victor András. A megoldás kulcsát továbbra is a teremtésvédelmi szemlélet tanításában látja; de nem mindegy, ezt hogyan kíséreljük meg. „Erre rengeteg jó pedagógiai módszer van, csak nem biztos, hogy mindegyik eredményes. Ez szomorú paradoxon.”

„Úgy harminc évvel ezelőtt komoly vita volt arról, hogy a gyerekeknek elsősorban a természet szépségeit mutassuk-e be, vagy a bajokat és problémákat. Akkor a pedagógiai optimizmus jegyében az az álláspont győzedelmeskedett, hogy a szépségre kell hangsúlyt fektetni, mert ha a gyerekek meglátják a környezeti értékeket, akkor azt védeni is fogják. Ma már tudjuk, hogy ez kevés. Nem tudjuk kikerülni, hogy a gyerekeket is szembesítsük a katasztrófaközeli helyzettel. Ők is olvassák, hallják és látják mindenhol. A pedagógiai módszereinknek ki kell egészülniük a sokkolással is” – fejtette ki.

Bár kritikusan szemléli a magyar oktatást, az úgynevezett témahetek ötletét jó kezdeményezésnek tartja. Ezeken az alkalmakon egy héten át egy központi témával foglalkoznak a gyerekek, de többféle megközelítésben. „Jó lenne, ha ezt a szemléletet kiterjeszthetnénk, csak így törhetjük át a tantárgyak közötti betonfalakat” – véli. Ennek érdekében a Református Tananyagfejlesztő Csoporttal közösen komplex tanulásszervezési formák kifejlesztésén dolgozik. Több református iskolát sikerült már bevonni ebbe a munkába, a tapasztalatokból pedig a tervek szerint módszertani könyv is születik.



Felelős együttélés
„Sajnos Magyarországra a fölfelé mutató pedagógia jellemző: már az ovisoknak kisiskolás anyagokat adunk át, hogy iskolaérettek legyenek, holott az aktuális fejlettségükhöz illő tevékenységet kellene folytatniuk. Ez olyan, mintha egy tudós a világ legnagyobbat ugró békáját akarná kifejleszteni, és ezt úgy próbálná meg, hogy már az ebihalat ugrásra biztatja” – magyarázta Victor András. „A gyerekekkel játszani kell legalább tízéves korukig. Ha játékba építés nélkül próbálnék nekik egyfajta redukált tudományt tanítani, azt nem fogják befogadni. Nem hiányozhat a tanulásból a felfedezés öröme, a gyönyörködés, a szépség.”

„Olyan iskolarendszerben élünk több száz éve, amely valamikor régen még jól működött, mert érvényes volt az az ismeretanyag, amelyet a felnőttek átadtak. Ma már a tanárok tudása elavul, mire a diákjaik kikerülnek az életbe. A világ olyan gyorsan változik, hogy amit most tanítunk a gyerekeknek, arra később nem lesz szükségük” – mondta az ELTE nyugalmazott tanára. „Sok mai gyereknek olyan foglalkozása lesz, aminek ma még neve sincsen. Egyre komplikáltabb világban élünk. Nem információkat kellene tanítanunk, hanem az információk szerzésének, szűrésének, értékelésének a módszereit.”

„A pedagógia nem más, mint a gyerekekkel való felelős együttélés. Karácsony Sándortól azt tanultam, hogy az ember a saját életével hat leginkább a tanítványaira. Ha például egy dohányzó tanárnak kell beszélnie a dohányzás károsságáról, nyugodtan ismerje el ezt a gyengeségét! Ha őszintén röstelli, az meggyőző erejű lehet” – vallja Victor András. „Mindannyian gyarlók vagyunk. Bár tökéletességre kell törekednünk, azt el nem érhetjük. Az őszinte beszélgetés olyankor is segít, amikor hibázunk. De mivel az értékrendszert elsősorban példamutatással lehet fejleszteni, ezért a jövő rajtunk, felnőtteken is múlik.”


Képek: Füle Tamás