170 éve nagy tragédia érte a délvidékieket. Az 1848/49-es szabadságharc egy válságos pillanatában a Délvidékről kivonták a magyar haderőt, ezért 1849. január 23-án bekövetkezett az, amitől mindenki tartott. A szenttamási sáncokból kitörő szerb katonák a magyarok lemészárlásával, fosztogatásával igyekeztek zűrzavart kelteni a szabadságharc éppen sebezhető területén. Gyalog, szekereken és lovakon a magyar községek, így Bácsfeketehegy lakóinak hatalmas tömege káoszszerűen menekült északi, északnyugati irányba. Kiskunhalason és Soltvadkerten leltek maguknak menedéket. 1068 bácsfeketehegyi nyolc hónapon át volt Halason, ahol szállást és ellátást kaptak.

Erre az eseményre emlékeztek a délvidéki település református templomában, ahol Édes Árpád kiskunhalasi lelkész tartotta a megemlékező istentiszteletet. A 19. századi esemény felidézése mellett párhuzamot vont a jelen aktuális tragédiáival. Az ördögi erők rögtön megnőnek, ha teret kap a kapzsiság, bosszúvágy, a közöny, a lelki dermedtség, mely fokozatosan sötétségbe taszít minket. A történelemben meg-megmutatkozó ördögi erő legyőzésének legfőbb módszere a szeretet gyakorlása. Ahogyan fogalmazott: „Részestársai vagyunk a Krisztusnak, mind a közösen elszenvedett szenvedésekben, mind pedig a szenvedések fölötti győzelemben. Hiszen a szeretet, a kedvesség a befogadásnak a gesztusai segítenek abban, hogy a történelemnek a szörnyűségét túléljük, sőt hogy lélekben győztesen kerüljünk ki ebből.”

Az istentisztelet után a mártírhalált halt Berhidai Keresztes József lelkész sírját koszorúzták meg az emlékezők. Itt Kórizs Lajos helytörténész beszélt a korabeli történésekről. Ezután a halasi kötődésű Szilády János lelkész sírkövét is megkoszorúzták a résztvevők.