MEGKERESZTELKEDETT. AZUTÁN EVETT ÉS MEGERŐSÖDÖTT. NÉHÁNY NAPOT A DAMASKUSI  TANÍTVÁNYOKKAL TÖLTÖTT. ÉS AZONNAL HIRDETTE A ZSINAGÓGÁKBAN JÉZUST, HOGY Ő AZ ISTEN FIA. A HALLGATÓK MEGDÖBBENTEK ÉS SZÓLTAK: NEM EZ PUSZTÍTOTTA-E JERUZSÁLEMBEN AZOKAT, AKIK EZT A NEVET HÍVJÁK SEGÍTSÉGÜL, ÉS IDE IS AZÉRT JÖTT, HOGY FOGVA VIGYE ŐKET A PAPI FEJEDELMEKHEZ? SAUL AZONBAN MINDJOBBAN MEGTELJESEDETT ERŐVEL ÉS FELKAVARTA A DAMASKUSI ZSIDÓKAT, MERT ERŐSEN BIZONYÍTOTTA, HOGY Ő A KRISZTUS. HOSSZABB IDŐ ELTELTÉVEL AZONBAN A ZSIDÓK TANÁCSOT TARTOTTAK, HOGY MEGÖLJÉK. SAULNAK IS TUDOMÁSÁRA JUTOTT AZ Ő FONDORLATUK. ŐRIZTÉK A KAPUKAT ÉJJEL-NAPPAL, HOGY MEGÖLJÉK. DE A TANÍTVÁNYOK MAGUKHOZ VETTÉK ŐT ÉS ÉJSZAKA ALÁBOCSÁTOTTÁK A VÁROS FALÁN EGY KOSÁRBAN. AMIKOR SAUL JERUZSÁLEMBE ÉRKEZETT, A TANÍTVÁNYOKHOZ PRÓBÁLT CSATLAKOZNI ; DE MINDNYÁJAN FÉLTEK TŐLE, MERT NEM HITTÉK, HOGY TANÍTVÁNY. BARNABÁS AZONBAN MAGA MELLÉ VETTE ŐT, ELVITTE AZ APOSTOLOKHOZ ÉS ELBESZÉLTE NEKIK, HOGY LÁTTA AZ ÚTON AZ URAT, ÉS MIKÉNT BESZÉLT VELE ; ÉS MILYEN BÁTRAN TETT VALLÁST AZ ÚRRÓL DAMASKUSBAN. ÉS KI ÉS BEJÁRATOS VOLT KÖZTÜK JERUZSÁLEMBEN. NAGY BÁRTORSÁGGAL TANÍTOTT AZ ÚR NEVÉBEN ÉS BESZÉLT, SŐT VITÁZOTT A GÖRÖGÜL BESZÉLŐ ZSIDÓKKAL; AZOK PEDIG IGYEKEZTEK ŐT MEGÖLNI. AMIKOR AZONBAN EZT AZ ATYAFIAK MEGTUDTÁK, LEVITTÉK ŐT CÉZÁREÁBA ÉS ELKÜLDTÉK TARZUSBA.

________________________________________________________________________

 

A megtérés, a pálfordulás, olyan történés, mely által nem az addigi élettér lehetőségei változnak meg, hanem a megújult ember lelki viszonyulása, ráfelelése, kapcsolódása lesz egészen más. Épp mert szíve rabja lett, az őt kárhozattól megmentő szeretetnek.   

 

Adódik a kérdés, mikor nyerte Saul a Pál nevet? Úgy olvastam, hogy kezdettől két neve volt. Mit jelent két neve? SAUL (héber) = kiesdett, kért, és PÁL (latin) = kicsi.  Szülei távol éltek Jeruzsálemtől, római polgárokként, de fontosnak tartották hovatartozásukat. Ezért fiuk, Saul Gamáliel iskolájában tanult, Jeruzsálemben. Születésétől fogva Isten választottja ő, kit nem az izraelitákhoz, hanem a római birodalom területén élőkhöz, a pogányokhoz küld.

 

MEGKERESZTELKEDETT. AZUTÁN EVETT ÉS MEGERŐSÖDÖTT. NÉHÁNY NAPOT A DAMASKUSI  TANÍTVÁNYOKKAL TÖLTÖTT. ÉS AZONNAL HIRDETTE A ZSINAGÓGÁKBAN JÉZUST, HOGY Ő AZ ISTEN FIA.

 

Aki megélte már saját céljainak, álmainak vesztét, aki valóban látta saját érdemtelenségét, aki szenvedett mindattól, amit elrontott, és megtapasztalta a bűneire kegyelemmel felelő feloldozást, annak nehéz bilincseitől szabaduló lelke ujjong. Nem tud hallgatni. Saul sem… AZONNAL HIRDETTE A ZSINAGÓGÁBAN JÉZUST, HOGY Ő AZ ISTEN FIA… Megtalálta

a Messiást! Amit eddig nem hitt, az betölti, s mintegy akarva-akaratlan árad belőle. Többé nem ura magának. Nem tudása, nem józan esze diktál, hanem csordultig telt szíve.

 

Mitől hiteles a kimondott szó, a bizonyságtétel? Számít mit várunk, mit remélünk, és miért könyörgünk? Felelhet imánkra mást, többet a Égi gazdánk, mint amit mi remélni merünk?

Anániás és társai bizonyára megrendült szívvel hallgatták Sault. De vajon a többiek?

Ifjúkorom egyik legmeghatározóbb élménye volt, az akkor még csupán gépelt formában fellelhető és olvasható: A keskeny úton - című könyv. Később megjelent, többször is kiadták Sükös Pál regényét. Persze, azóta sem a hivatalos irodalmi körökben tartják számon. Ám aki olvassa, érzi, Isten Lelke által ihletett írás. Szava megragad, bizonyságot hordoz. Egy árva, de nagyra törekvő ifjú életéről szól. Tanulmányai után kerül vidékre. Fiatal lelkészként való útkezdéséről, botlásairól, teljes testi-lelki csődjéről, és megrázó erejű pálfordulásáról szól.

 

„…Tisztán és világosan látta hová jutott. De azt is, hogy ebből a mélységből számára nincs már kiút. Elvesztett mindent, amiért méltónak tartotta élni. Belátta, semmit sem ért a nagy tudománya éppen úgy, mint az emberek körüli futkározása. Orvosilag is tisztában volt a helyzetével. Idült alkoholista lett, amit nem gyógyít többé semmi kúra. Legfeljebb belepusztul majd. Egy kis megfázás és a tüdővész könnyen végezhet vele. Sok más egyébtől is eltekintve, igazán semmi kedve nem volt ehhez az élve rothadáshoz.. anyagilag is levetkőztette az elhatalmasodott szenvedély. Az még csak hagyján, hogy adósságokba verte magát. Még az egyház pénzéhez is hozzányúlt! Sikkasztott, lopott, mert a magáéból már nem telt az italra… Előbb, vagy később - egyre megy. Ha veszni kell, gyerünk, minél elébb… Szekrényéhez lépett, hogy a mérget előkeresse… Az Úr útjai, azonban nem a mi útjaink, és az Ő gondolatai nem a mi gondolataink… Abban a pillanatban, ahogy a kezébe vette a ládikót, irtózatos fájdalom  hasított végig a testén… Nekiszédült a szekrény ajtajának, és onnan félrecsúszva, arccal a padlóra bukott…Semmibe szédülő agyának utolsó gondolata most is csak az volt, hogyha Isten egy ilyen elvetélt életet tud még szeretni, mint az övé, akkor nem engedi, hogy mégegyszer magához térjen…De Isten engedte mégis…”            (A keskeny úton)

 

Kiesik kezéből a méreg, még mielőtt bevenné. Hashártyagyulladást állapít meg az orvos, kórházba viszik, műtik, napokig lebeg élet és halál között, de megmarad. Istennek terve van vele. Az orvos javaslatára messze vidékre küldik lábadozni, erősödni. Hogyan lép érte már akkor, és mennyire érte van, aki mindeközben magénak szólítja? Egy gyermektelen, öreg erdélyi paphoz és párjához kerül:

 

„Az anya ölelése és az otthon melege nélkül felnőtt, a sír széléről visszatérő ifjú, kicsi híja, hogy örömében el nem sírta magát, ahogy ez az öreg szolga és nyájas felesége körülszerették. Őt a vadidegent, aki tulajdonképpen mint fizetővendég ült a nyakukra, hogy életre levegőzze magát a Kárpátok havas bércein…”             (A keskeny úton)

 

Az öreg székely pap tudja mire van szüksége. Megkéri őt, prédikáljon helyette vasárnap. Mi mást tehetne, elvállalja a befogadásért hálás ifjú. Ám készülődve már érzi, hogy képtelen rá. Mit is mondhatna ő, aki mindent eljátszott, és mindent elvesztett? De már nem visszakozhat.

 

Az öreg pap és a felesége minden este együtt veszik kezükbe a bibliát, együtt imádkoznak, együtt énekelnek, s ő megrendülve hallgatja őket, lelkébe íródik az addig sosem hallott ének szövege, dallama:

 

„Segíts, mert elveszek Uram, lábam sötétben jár,

Előlem elsuhant a napsugár!

 

Szívemben száz tövis sajog, kitépni nem lehet,

Boldogtalan vagyok, Tenélküled.

 

Ne hagyj magamra Jézusom, magamban elveszek,

Csak egy szót szólj nekem, s Tiéd leszek.”

 

És ott, a szószéken őt magát szólítja meg a kiválasztott igerész…” …Azt sem vette észre, hogy már nem is a gyülekezethez beszél az Úrról, hanem Jézusnak önmagáról. Egyszerre kitágultak előtte a templomfalak. Nem látta többé az emberi fejeket… Jézust látta csak, mint egykor Saul láthatta őt, a damaskusi út porába hullva…A gyülekezet megrendülve látta, hogy az idegen pap egyszercsak a szószék mellvédjére roskad, és feltörő zokogással kiáltja bele a döbbent templomi csendbe:” Eredj el éntőlem, mert én bűnös ember vagyok Uram…” A kis székely falu sokáig nem tudta elfelejteni ezt a vasárnap délelőttöt…”   (A keskeny úton)

Isten választott edénye, kiöntetik belőle mindaz, ami addig Krisztus Lelke helyett őt töltötte, s majd elpusztította. És az öreg papi pár, miközben rajta könyörül, fiút lelnek benne, elveszett fiúk helyett. Mert Isten mindig így ajándékozza meg egymással az őt keresőket… Otthont lel, amit el kell hagyni, de ahova vissza lehet térni. Mert tudja, hogy oda kell most visszamenni, ahol mindent elrontott, elvesztett. Azokért, akik között botrányosan viselkedett… Ott, régi szolgálati helyén kell tanúbizonyságot tenni arról, mi történt lelkében, mit nyert Krisztustól…

 

 „A hatalmas karácsonyi gyülekezet lélegzetét visszafojtva figyelt a papra. Ahogy mindent elsöprő erővel, szíveket felégető tűzzel áradt belőle a szó, már nem is őt látták, hanem saját magukat. Kapanyélhez ragadt, léha szórakozásokba fúlt, garast kuporgató, önmaguk körül táncoló életüket… Isten beszéde öl, vagy elevenít…”  (A keskeny úton)

 

Amikor a megújult lelkű pap legelőször prédikál a gyülekezetben, a maga életét mondja, a maga csődjét, bűnbánatát. Kik, hogyan fogadják? Akik imádkoztak érte kezdettől, mióta a községbe érkezett, azok bizonyára hálát adnak Istennek csodálatos szabadításáért…

 

A HALLGATÓK MEGDÖBBENTEK ÉS SZÓLTAK: NEM EZ PUSZTÍTOTTA-E JERUZSÁLEMBEN AZOKAT, AKIK EZT A NEVET HÍVJÁK SEGÍTSÉGÜL, ÉS IDE IS AZÉRT JÖTT, HOGY FOGVA VIGYE ŐKET A PAPI FEJEDELMEKHEZ? SAUL AZONBAN MINDJOBBAN MEGTELJESEDETT ERŐVEL ÉS FELKAVARTA A DAMASKUSI ZSIDÓKAT, MERT ERŐSEN BIZONYÍTOTTA, HOGY Ő A KRISZTUS.

 

Mitől hiteltelen, botránkoztató a másik ember szava? Amit ellene tudunk felhozni a múltból? Az a botrányos amit Saul mond, vagy az, hogy ő mondja, aki eddig mindig ellene szólt? Az hat, az botránkoztat, ami éppen ömlik, árad Saul lelkéből, vagy az, amit ellene tud a szívük?

 

FELKAVARTA A DAMASKUSI ZSIDÓKAT, MERT ERŐSEN BIZONYÍTOTTA, HOGY Ő A KRISZTUS. Addig azt hitte hitető volt a názáreti próféta, ezért üldözte a követőit, de már bizonyos benne, hogy ő a Messiás, ő a Krisztus. Vak volt, de már lát, és szeretné, ha mások is látnák, hinnék, amit ő. Aki nem akar jól látni a maga életére nézve, az vak akar maradni arra nézve is, amit a másik ember életében láthatna, felfedezhetne, észrevehetne. A magukat igazolók mintegy felvérteződnek az ítélettel és kegyelemmel szemben egyaránt...

 

Beszélgettem valakivel, akiről azt hittem együtt érez velem, hisz szeme láttára ért bántás pár héttel korábban. Ám ő egyre mentséget keresett, s talált a magát elkötelezett hívőnek tartó számára, ki indulatos szavaival majd földbe döngölt… Mintha velem lenne gond… (ami igaz, igaz, nekem is meg kell gondolnom, lehet-e meg nem történtté e bántás?) Ám az előbbieket követőn felvetődik egy kérdés: Lehet, hogy az ő lelkében is ott az a kényszerítő ok, ami miatt az a másik rám támadt? Lehet, hogy ezért keres igazolást, ezért talál mentséget, ezért nem igényel se maga, se a másik számára, szabadulás lehetőségét hordozó szembesülést?

 

Újra meg újra adódik a párhuzam, az általam emlegetett regény és a mai igerész történései között. Hogyan fogadja papja szavát, a gyülekezet, mely tanúja volt annak, amit előtte élt:

 

„Az év utolsó bibliaórája olyan népes volt, mint még soha. A meglehetősen tágas gyülekezeti terem zsúfolásig megtelt… Persze, a legtöbben csak arra voltak kíváncsiak, milyen közelről egy részeges és parázna pap – ha megtér!...Amint a terembe lépett, és tekintete végigfutott a gyülekezeten, felismerte rögtön, hogy itt a legtöbben csak komédiát látni jöttek…Szent prófétai harag járta át a szívét… Avagy mit látni jöttetek ide? …azt-é, hogy miképp lett a tolvajból tanítvány, vagy a paráznából szent? A béresből pásztor, vagy a ficsúrból Isten gyermeke? … Tágranyílt szemek meredtek a papra… Mit kerestek itt meg nem bánt bűneitekkel? Szájatok telve dicséretekkel, de szívetek távol van tőle!...Térjetek meg, mert a bűnösökhöz, az elveszettekhez, és az elkárhozottakhoz elérkezett az Isten országa!...” (A keskeny úton)

 

Ki veszi magára? Mindenki, aki érzi, hogy igaz a vád? Vagy épp emiatt lesznek vádlókká?

És hogy ne mondhassa ellenük, előre védekeznek, jogot formálnak nála különb voltukra?

Az esti összejövetelről eltávozottak legnagyobb része megbotránkozva és felháborodottan indult haza. Alighogy az utcára értek, durva szidalmakkal illették a lelkészt, a rájuk prédikált bűn miatt. Hangos kifakadások, sőt fenyegetőzések hangzottak el: nem nyugszanak, míg ki nem tekerik a nyakát!... Még ő mer beszélni – a nyavalyás! …Cégéres lump, rosszlányok barátja… vizet prédikál, de ő maga bort iszik… Örülhetne, hogy visszafogadtuk…”

                                                                                                 (Sükös Pál - A keskeny úton)

 

És bizony a rossz lelkiismerettel fenyegetőzők mindent megtesznek azért, hogy hiteltelenné tegyék, bajba sodorják, rásüssék a múlt bélyegét. De ez is javára lehet az ifjú lelkésznek… Így segítenek teljes súllyal vállalni, és Krisztus által szabaddá lenni arra, amire életét adta, gonosz szívük nem kioltja, hanem ébren tartja lelkében a krisztusi tüzet.

 

HOSSZABB IDŐ ELTELTÉVEL AZONBAN A ZSIDÓK TANÁCSOT TARTOTTAK, HOGY MEGÖLJÉK. SAULNAK IS TUDOMÁSÁRA JUTOTT AZ Ő FONDORLATUK. ŐRIZTÉK A KAPUKAT ÉJJEL-NAPPAL, HOGY MEGÖLJÉK. DE A TANÍTVÁNYOK MAGUKHOZ VETTÉK ŐT ÉS ÉJSZAKA ALÁBOCSÁTOTTÁK A VÁROS FALÁN EGY KOSÁRBAN.

 

Nem tudni mennyi ez a HOSSZABB IDŐ, mikor már nem bírják Saul jelenlétét elviselni, s el akarják fogni, meg akarják ölni. Nem kell nekik bizonysága, el akarják némítani. Vajon miért nem érzik, miért nem tudják, hogy ellene törve a szívét betöltő Isten Fiával állnak szemben?

TANÁCSOT TARTOTTAK, HOGY MEGÖLJÉK  Gyűlölni gyűlölhették, DE nem ölhették meg, mert maga Isten gondolt és rendelt felőle valamit életére nézve. Nem akadályozhatták meg.

Akadtak hittestvérei, kik tudták Isten felőle való akaratát, melléálltak, segítették…

 

AMIKOR SAUL JERUZSÁLEMBE ÉRKEZETT, A TANÍTVÁNYOKHOZ PRÓBÁLT CSATLAKOZNI; DE MINDNYÁJAN FÉLTEK TŐLE, MERT NEM HITTÉK, HOGY TANÍTVÁNY. BARNABÁS AZONBAN MAGA MELLÉ VETTE ŐT, ELVITTE AZ APOSTOLOKHOZ ÉS ELBESZÉLTE NEKIK, HOGY LÁTTA AZ ÚTON AZ URAT, ÉS MIKÉNT BESZÉLT VELE; ÉS MILYEN BÁTRAN TETT VALLÁST AZ ÚRRÓL DAMASKUSBAN.

 

Milyen keserves lehet neki, megtapasztalni, hogy se Damaszkuszban, se Jeruzsálemben, nem igen kell az izraelitáknak az ő Jézus Krisztusról szóló bizonyságtétele, mégis, épp ezen a módon, innen kiszorulva, nyerheti el azt az utat, azt a teret, mely Isten akarata szerint övé lehet. MINDNYÁJAN FÉLTEK TŐLE… Joggal, okkal, méltán. DE akadt valaki, aki kiállt érte. BARNABÁS (Vigasztalás fia) maga mellé vette, meghallgatta, atyafiává lett, és ELVITTE AZ APOSTOLOKHOZ…Saul elmondhatta nekik mindazt, amivel őt Krisztus megállította…

 

ÉS KI ÉS BEJÁRATOS VOLT KÖZTÜK JERUZSÁLEMBEN. NAGY BÁRTORSÁGGAL TANÍTOTT AZ ÚR NEVÉBEN ÉS BESZÉLT, SŐT VITÁZOTT A GÖRÖGÜL BESZÉLŐ ZSIDÓKKAL; AZOK PEDIG IGYEKEZTEK ŐT MEGÖLNI. AMIKOR AZONBAN EZT AZ ATYAFIAK MEGTUDTÁK, LEVITTÉK ŐT CÉZÁREÁBA ÉS ELKÜLDTÉK TARZUSBA.

 

Amikor valakiért Isten keze kinyúlik, többé nem az történik vele, amit akar, vagy amit mások tenni akarnak. Istennek van hatalma övéiéit megállítani és övéiért másokat mozdítani. Saul gyűlölte Jézus Krisztus követőit, DE az Úr megállította, amikor ellenük ment Damaszkuszba.

Megvakult, DE küldött érte embert, hogy jól lásson. Élete ellen fordulhattak, akik bizonyságtételét hallották, DE kimenekítették az övéi, mert célja volt vele Istenek. Méltán nem fogadták be a tanítványok, DE megmozdította egyikük szívét, hogy közéjük tartozhasson. Jeruzsálemben támadó ellenségei meg akarták ölni, DE nem tehették, mert a tanítványok mozdultak érte, hogy továbbmehessen oda, ahova mennie kell…

 

Kiderült már számunkra, hogy ami velünk életünk során történik, mind hasznunkra lehet, ha Isten akaratára bízzuk magunkat? Történhet velünk az, amit nehéznek, rossznak, bajnak, keservesnek érzünk, DE tudjuk, bizton reméljük, hogy semmi se történik velünk véletlenül? Célt látunk, Isten rendelését, vagy csupán embereket, akik minket szüntelen akadályoznak?