Az április 12-i Nagy-Budapesti Misszió Konferencia inspirációt és motivációt kívánt nyújtani a résztvevőknek abban, hogyan lehet és hogyan érdemes megszólítani az embereket a fővárosban és környékén. Az előadások és kerekasztal-beszélgetések sorát Duráczky Bálint vezette fel „Nagy-Budapest mint társadalmi előkép” címet viselő előadásában. A szociológus az 1949-es, 2001-es, 2011-es és 2022-es népszámlálások és a református egyház népmozgalmi adatait vetette össze, ebből vont le következtetéseket, és tett előrejelzéseket.

Azt, hogy miért érdemes fővárosra és az agglomerációra fókuszálni missziós szempontból, jól mutatja két adat. Az egyik az egyházközségre jutó reformátusok száma ezen a területen: a legutóbbi népszámláláskor a két budapesti egyházmegyében egyházközségenként átlagosan összesen 2081 fő vallotta magát reformátusnak, míg a környező Északpesti és Délpesti Egyházmegyékben megközelítőleg 1400 és 1300 fő, míg az országos átlag ettől jelentősen elmarad, mindössze 703 fő. Lakosságarányosan egy gyülekezethez Budapesten átlagosan 27 629 lélek tartozik, Északpesten ez a szám 19 583, míg Délpesten 14 680, szemben az országos átlaggal, amely mindössze 7532.

Megváltozott társadalmi környezetben élünk, amelyben meggyengülnek a tradíciók, és az emberek már nem kötelességtudatból járnak templomba – vonta le a következtetést a szociológus. Duráczky Bálint szemléletes példaként mutatta be az 1880-tól készített népszámlálások felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatait: egészen 1949-ig a társadalom 99%-a vallotta magát valamelyik történelmi egyházhoz tartozónak. A ’49-es népszámlálás azért is érdekes, mert itt lehetett a „felekezethez nem tartozik” opciót választani – mindössze a megkérdezettek 0,1 százaléka tett így. Ezt követően legközelebb csak a 2001-es népszámlás kérdezett rá a vallásfelekezeti hovatartozásra: ekkor a megkérdezetteknek országosan 70%-a, Budapesten 60%-a volt felekezeti kötődésű, 2022-re mindkét adat nagyságrendileg megfeleződött.

Kapcsolódó cikkünk:
Az országos átlagnál kevesebben vallották magukat reformátusnak Dunamelléken. Térképen mutatjuk a legfrissebb adatokat, melyeket Duráczky Bálint szociológussal elemeztünk.

Parokia.hu - A számok mögötti valóság

Más megvilágításba helyezik a fenti számokat a vallásgyakorlás adatai: 100-ból 60 ember jutott el legalább havi egyszer templomba 1930-ban, amikor normának számított a felekezeti kötődés. Az 1999-es 18% a következő húsz évben gyakorlatilag nem változott. Duráczky Bálint szerint ez azt mutatja, hogy az elkötelezettek aránya lényegében stagnál, hiába óriási a csökkenés a névleges hovatartozásban. „A következő népszámlálásokból valószínűleg az válna láthatóvá, hogy azok lesznek reformátusok, akiknek élő, aktív kapcsolata van egy gyülekezettel” – mondta a szociológus, aki szerint a korosztályi válaszokból is sok mindenre lehet következtetni.

A legutóbbi népszámláláson a 80-89 év közöttiek 15,39%-a (Budapesten: 12,85%-a), míg a 20-29 közöttiek 7,86%-a (Budapesten: 5,92%-a) vallotta magát reformátusnak, amely a tradicionális vallásosság gyengülésére utal – a legmagasabb aránnyal rendelkezők azok, akik még normaként élték meg a felekezeti hovatartozást, ők várhatóan a következő évtizedben elhaláloznak. „Azt gondoljuk, hogy a jelenlegi állapotot konzerválhatjuk – bár ezek a folyamatok lassabban mennek végbe például Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, ahol falusias a környezet, és ahol sok a református – de ezt megállítani nem lehet. Budapest kétségkívül előrébb jár a tradicionalizmus megszűnésében, mint az ország többi része – ahol egyébként a felekezeti hovatartozásukról vallók száma még mindig bő ötszöröse a teljes jogú egyháztagokénak” – jegyezte meg a szakember.

A 2020-as ifjúságkutatás alapján azt is megmutatta, hogy a teljes 14-29 éves népességhez viszonyítva 14,8% az, akit reformátusnak kereszteltek; 10,7%-ra tehető azok száma, akik református felekezethez tartozónak mondják magukat; 7,03% legalább évi, 2,44% legalább havi és mindössze 1,3% jár legalább hetente templomba – a konformista válaszadások miatt ezek a számok jóval kisebbek lehetnek a valóságban. „A népegyházi keretek között mások lennének az adatok, de a népegyház megszűnt, a gyakorlataink viszont nem változtak – a kötődések kialakulása pedig kevésbé működik” – mondta.

A tradicionális vallásosság jelentős visszaesésére utalnak a református keresztelések adatai is: országosan a szülőképes korban lévő reformátusok arányát messze meghaladó mértékben keresztelik meg a gyermeküket reformátusnak (a reformátusnak keresztelt gyermekek aránya 2000-ben: 17%, 2019-ben: 11,9%), ez a különbség Budapesten (2000-ben: 14%, 2019-ben: 7,34%) eltűnni látszik. Azok, akik a népszámlálást megelőző tíz évben reformátusnak keresztelték a gyermeküket, a következő népszámlálásokon egyre kisebb arányban azonosították reformátusként a megkeresztelt gyermeket – 2001-ben a református szertartás szerint megkeresztelt gyermekek körülbelül 70%-ról, míg 2022-ben már csak bő feléről vallották a népszámláláskor, hogy református lenne. Budapesten ez az arány 2011-ben és 2022-ben is megközelítőleg 65% volt, amely alapján akár azt is feltételezhetjük, hogy Budapesten már kezd megfordulni ez a jelenség és a megkeresztelt gyerekek egyre nagyobb részéről gondolják a szüleik ténylegesen azt, hogy református felekezethez tartozik.

A népegyházi keretek lebomlását Duráczky Bálint egy fával illusztrálta, melynek messziről nagy lombkoronája van: a levelek a névleges felekezeti hovatartozást jelentik, az alatta lévő ágak pedig az elkötelezett hívők közösségét. „Nem kell attól félnünk, hogy a névleges keresztyénség megszűnőben van, hiszen, ha elkötelezett emberekkel tudunk együtt szolgálni, az remek lehetőséget kínál az evangélium hirdetésére” – mondta.

Kapcsolódó cikkünk:
Hogyan lehet a missziói szervezetek ifjúsági alkalmain megtért fiatalokat a gyülekezetekbe vonzani? Miként alakultak át a gyülekezetlátogatási szokások az elmúlt években? Mitől gyülekezet a gyülekezet? Ezekre a kérdésekre keresték a választ az idei Ifjúságivezető-képző egyik kerekasztal-beszélgetésén.

Parokia.hu - A kitinpáncélból kibújó élet

A szociológus előadása végén összefoglalta, hogy a megváltozó társadalmi környezet a tradíciók meggyengülésével jár, amelyben megváltozik az egyház pozíciója, így annak kapcsolatteremtési pozíciója is. „Nem az emberek fognak bejönni a templomba, hanem nekünk kell őket megszólítani. Ebben nagy szerepe lesz a személyességnek, hiszen a személyes minta az, ami valóságos kötődéseket tud kialakítani az egyházban. Régen az volt a várakozás, hogy a nagyváros a vallástalan jövő előképe lesz. A realista várakozás azonban az, hogy

a nagyváros annak az előképe, hogy milyen az, amikor az öröklött helyett a választáson alapuló vallásosság ereje mutatkozik meg. A mi feladatunk az, hogy ezt a választási lehetőséget felkínáljuk az embereknek”

– zárta gondolatait a szakember.

Képek: Füle Tamás