A SZOROS KAPUN MENJETEK BE, MERT TÁGAS AZ A KAPU, ÉS SZÉLES AZ AZ ÚT, AMELY A HALÁLBA VISZ, ÉS SOKAN VANNAK, AKIK AZON JÁRNAK. DE SZOROS AZ A KAPU, ÉS KESKENY AZ AZ ÚT, AMELY AZ ÉLETRE VISZ, ÉS KEVESEN VANNAK, AKIK MEGTALÁLJÁK AZT. ŐRIZKEDJETEK A HAMIS PRÓFÉTÁKTÓL, AKIK JUHOK MEZÉBEN JÖNNEK HOZZÁTOK, BELÜL AZONBAN RAGADOZÓ FARKASOK. GYÜMÖLCSEIKRŐL ISMERITEK MEG ŐKET. VAJON A TÖVISRŐL SZEDNEK-E SZŐLŐT VAGY BOJTORJÁNRÓL FÜGÉT? MINDEN JÓ FA JÓ GYÜMÖLCSÖT TEREM, A ROSSZ FA PEDIG ROSSZ GYÜMÖLCSÖT TEREM. NEM TEREMHET JÓ FA ROSSZ GYÜMÖLCSÖT, ROSSZ FA SEM TEREMHET JÓ GYÜMÖLCSÖT. AMELYIK FA NEM TEREM JÓ GYÜMÖLCSÖT, KIVÁGJÁK ÉS TŰZRE VETIK. AZÉRT AZ Ő GYÜMÖLCSEIKRŐL ISMERITEK MEG ŐKET. NEM MINDENKI MEGY BE A MENNYEK ORSZÁGÁBA AKI AZT MONDJA NEKEM: URAM! URAM! HANEM CSAK AZ, AKI CSELEKSZI AZ ÉN MENNYEI ATYÁM AKARATÁT. SOKAN MONDJÁK MAJD NÉKEM AZ UTOLSÓ NAPON: URAM, URAM! NEM A TE NEVEDDEL PRÓFÉTÁLTUNK-E? NEM A TE NEVEDDEL ŰZTÜNK-E ÖRDÖGÖKET? ÉS NEM A TE NEVEDDEL TETTÜNK-E ANNYI CSODÁT? ÉS AKKOR ÉN VALLOMÁST TESZEK: SOHASEM ISMERTELEK TITEKET: TÁVOZZATOK TŐLEM TI GONOSZTEVŐK. MINDENKI TEHÁT, AKI HALLJA TŐLEM E BESZÉDEKET ÉS CSELEKSZI AZOKAT, HASONLÓ AHHOZ A BÖLCS EMBERHEZ, AKI KŐSZIKLÁRA ÉPÍTETTE A HÁZÁT. ÉS ÖMLÖTT AZ ESŐ, MEGJÖTTEK AZ ÁRADÁSOK, FELTÁMADTAK A SZELEK, NEKIESTEK ANNAK A HÁZNAK, DE NEM DŐLT ÖSSZE, MERT KŐSZIKLÁRA ÉPÜLT. ÉS AKI HALLJA EZEKET AZ ÉN BESZÉDEIMET, DE NEM CSELEKSZI AZOKAT, HASONLÓ A BOLOND EMBERHEZ, AKI FÖVÉNYRE ÉPÍTETTE A HÁZÁT. ÉS ÖMLÖTT AZ ESŐ, MEGJÖTTEK AZ ÁRADÁSOK, FELTÁMADTAK A SZELEK, NEKIESTEK ANNAK A HÁZNAK ÉS AZ ROMBADŐLT, ÉS NAGY LETT A PUSZTULÁSA. AMIKOR ELVÉGEZTE JÉZUS EZEKET A BESZÉDEKET, A SOKASÁG ÁLMÉLKODOTT A TANÍTÁSÁN, MERT ÚGY TANÍTOTTA ŐKET, MINT AKINEK (ISTENI) HATALMA VAN, ÉS NEM ÚGY, MINT AZ ÍRÁSTUDÓK.

_________________________________________________________________________

 

Külföldön élő lányom kért, szerezzem meg neki Vályi Nagy Ervin: Minden idők peremén – című kötetét. Kérésemre, egyik testvérem a sajátját adta oda - kölcsön. És ha már itt van, míg eljut ahhoz, aki kérte, hát belelapoztam… Az előszó egy meglehetősen hosszú riport - a lelkész-professzort tanítványai kérdezik az életéről. Hogyan emlékszik, mit lát, mit gondol hatvanon túlról visszatekintve? Hogyan is kezdődött, mi vitte egyre közelebb Istenhez?

 

„…talán az a lényeges, hogy egyedül voltam, mint egyetlen gyerek… aztán a katonaiskolában is… idegen voltam abban a környezetben… de legalább nem voltam egyedül… Nem tartoztam semmiféle közösséghez. A katonaiskolában a vallástanártól kaptam tradicionális vallásos nevelést. Leginkább talán néhány katolikus gyereknek valamiféle katolikus mozgalomból nyert indíttatása befolyásolt. Ők például elkezdtek Bibliát olvasni. Az én Biblia-olvasásom is ilyen hatásra kezdődött, de érdeklődésem inkább irodalmi, filozófiai volt. Még akkor sem tudtam semmi külső hatásra hivatkozni, amikor a Teológiára mentem. 1946 januárjában jelentkeztem Pápára. Gondolati síkon, volt már valamilyen istenélményem. Ebbe belejátszott a háború végjátéka is, amiben részt vettem… Az a remény vezetett oda, hogy többet megtudok abból, ami engem foglalkoztat… Nem tudom megfogalmazni, hogy mit kerestem… Azt hiszem, ezt a keresés-megtalálást Augustinus óta úgy érthetjük, hogy az ember nem kereste volna, ha már nem tudott volna róla…”

1947-ben ösztöndíjat nyert, Strassbourgban töltött egy esztendőt. A kinti egyetemen volt egy tanára, aki filozófiát és etikát tanított, nála készült doktorálni. Három éve lett volna kinn, de mikor 1948-ban hazajött nyári szabadságra, nem engedték vissza. Csurgón volt egy üres segédlelkészi állás, oda helyezték. Világvége, szegénység, idegenség, értetlenség, és kemény mezőgazdasági munka a megélhetésért… Ebben a nem kívánt hátratételben, szorosságban, azért akadtak testvérek-barátok, akik nem feledkeztek meg róla. Például az egyik lelkészkollégájától megkapta egy hétre Dietrich Bonhoeffer kötetét, melyben börtönlevelei, és tanulmányai voltak. Milyen különösek Isten útjai. Hány követe volt felé? A könyvet meg kellett írni, aztán megjelentetni, megvenni, átküldeni Magyarországra, és kölcsön odaadni, mert neki el kellett olvasni… Mit ért neki az a kötet, és a benne talált hiteles szó? „ Leírtam kézzel, hogy megmaradjon. Később megkaptam, de jó pár évig, saját kézírásomban olvastam.” Egy hete volt. 200 oldalt írt le azon a héten, nyilván éjszaka, mikor mindenki aludt!

 

Bonhoeffer, kinek sorait lemásolta, Isten előtt állt. Nem a templomban, nem is az otthonában, hanem börtön mélyén, ahonnan sosem szabadult. Nem maradt egyebe, mint a hite, annak bizonyossága, hogy élete Istené. Az elveszettség, az úttalanság nyitott előtte olyan KAPUT, melyről azelőtt is tudott, de nem látott így, és aminek küszöbét, magától sosem lépte volna át… Mikor ez a másik, ez a lelkész, ki hátratételt szenvedett, alig pár évvel később olvasta őszinte sorait, vallomásait, saját lehetőségeit kezdte másképpen látni, érteni, lépni, élni…

 

A SZOROS KAPUN MENJETEK BE, MERT TÁGAS AZ A KAPU, ÉS SZÉLES AZ AZ ÚT, AMELY A HALÁLBA VISZ, ÉS SOKAN VANNAK, AKIK AZON JÁRNAK. DE SZOROS AZ A KAPU, ÉS KESKENY AZ AZ ÚT, AMELY AZ ÉLETRE VISZ, ÉS KEVESEN VANNAK, AKIK MEGTALÁLJÁK AZT.

 

Miféle tanítás ez Jézus Krisztustól tanítványai számára? Milyen fontos üzenetet közvetít a SZOROS KAPU, és a KESKENY ÚT, mint példa, hasonlat? Mi jelent az, hogy SZOROS?

Az értelmező szótár szerint: a feszesen rátapadva körülvevő… És mit jelent szorosan lenni? Egészen közel, egymást érintve; valósággal; igazából véve…

 

Mondhatom, fogalmazhatom úgy, hogy az istenadta szorosság? Az égi világosságra szorultság lehet KAPU-vá, s annak küszöbén átlépve út nyílik, mely az ÉLETRE VISZ, de csupán testemet-lelkemet szorongató szeretete, Isten közelsége nyitja, tárhatja ki előttem…

 

 John Bunyan – A zarándok útja

 

Ez a kötetből való metszet meghökkentő

módon ábrázolja, a SZOROS KAPU és

a KESKENY ÚT éppen nyíló lehetőségét.

 

Érezteti azt, hogy a saját dolgaiba vesző,

úttalanná lett ember milyen kiúttalan sötétségben él, egészen addig, míg isteni kegyelem és irgalom által égi kapu tárul, résnyi világosság, s léphető út nyílik…

 

Az emlegetett teológiai professzor, Vályi Nagy Ervin így fogalmazott az alázat szó (görögül: hüpomoné), eredeti jelentéshez ragaszkodva: „alul maradni tudás”. Merünk alulmaradást tanulni? Jézus Krisztustól? Őt félretették, ellene voltak, nem adtak neki lehetőséget, mégis az volt az íróasztala fölé téve: „Örömöm és gyönyörűségem az Úr” (Zsolt.16.)

 

Betlehemben, a Születés templomába egy apró kapun lehet belépni. Aki nem hajt fejet, az kívül marad. Jézus idejében is a nagy kapuk voltak a valamik, csodálatos bejáratokat, átjárókat építtettek, s a mi szemünket is gyönyörködtetik az ég felé csúcsosodó tornyok és hatalmas boltíves ajtókkal nyíló templomok.

 

Mit kezdünk magunkkal a szorongató helyzetekben? És ha a szorongatás valamiféle ellenség támadását jelenti? Akkor megélhetem azt, a MENJETEK BE A SZOROS KAPUN felszólításnak ebben az értelemben: Ne féljetek, lépjetek be a szorongatók kapuján? KESKENY AZ AZ ÚT… Miért nem vonzó, miért, hogy nagyon KEVESEN TALÁLJÁK MEG? Tudunk, tudok alulmaradni, alázatot, alulmaradást tanulni? Mint Jézus Krisztus, mint D. Bonhoeffer, mint Vályi Nagy Ervin… Miféle láncolat ez? A keskeny út cél felé haladó vándoraié…

 

A SZÉLES ÚT vándorai nem csupán az istentelen világ, hanem mindazok, akik ki-be járnak Isten házának szélesre tárt ajtaján vasárnaponként, de úgy jönnek ki, ahogy bementek, mert nem TALÁLJÁK MEG az ÉLETRE nyíló KAPUT, és a KESKENY utat… Az alázat, a lemondás, az engedelmesség, lépésről, lépésre vezető útját.

 

Ijeszt minket a SZÉLES ÚT vége? TÁGAS AZ A KAPU, ÉS SZÉLES AZ AZ ÚT, AMELY A HALÁLBA VISZ, ÉS SOKAN VANNAK, AKIK AZON JÁRNAK… Hát lehetséges, hogy akik a templomot látogatják, akik a Bibliát olvassák azok a HALÁLBA VIVŐ úton vannak (járnak)?    

 

ŐRIZKEDJETEK A HAMIS PRÓFÉTÁKTÓL, AKIK JUHOK MEZÉBEN JÖNNEK HOZZÁTOK, BELÜL AZONBAN RAGADOZÓ FARKASOK. GYÜMÖLCSEIKRŐL ISMERITEK MEG ŐKET. VAJON A TÖVISRŐL SZEDNEK-E SZŐLŐT, VAGY BOJTORJÁNRÓL FÜGÉT? MINDEN JÓ FA JÓ GYÜMÖLCSÖT TEREM, A ROSSZ FA PEDIG ROSSZ GYÜMÖLCSÖT TEREM. NEM TEREMHET JÓ FA ROSSZ GYÜMÖLCSÖT, ROSSZ FA SEM TEREMHET JÓ GYÜMÖLCSÖT. AMELYIK FA NEM TEREM JÓ GYÜMÖLCSÖT, KIVÁGJÁK ÉS TŰZRE VETIK. AZÉRT AZ Ő GYÜMÖLCSEIKRŐL ISMERITEK MEG ŐKET.

 

Hogy jobban értsék, érezzék tanítványai, miről beszél, Jézus a szoros kapu hasonlatát más hasonlattal, más példákkal toldja meg. Kikről beszél, mikor a juhokat, a nyájat veszélyeztető álruhás farkasokról beszél? A HAMIS PRÓFÉTÁKRÓL! Épp a hivatalosok, az egyház, az írásokat jól tudó, pontosan idéző, s hatalmuknál, szerepüknél fogva meggyőzni tudó elöljárókról, kik mutatják, fennen hirdetik istenességüket, de a maguk kedve és kívánsága szerint élnek. A SZÉLES ÚTON járnak, és példájukkal másokat is a maguk útjára vonzanak…

 

Nem tudom, szabad-e idéznem Vályi Nagy Ervint e hasonlat értéséért, de hát megjelent, nyomtatásban is a riport, s benne, amit az 56-os fordulat táján mondott az egyház szerepéről, s arról, miért nem kívánt szerepet vállalni: „Megpróbál megint utána kullogni az egyház, és próbálja meglovagolni az éppen most kedvező hullámot… Reménytelennek éreztem az egyházat… És hogyan nyilatkozik az 1989 utáni szerepvállalásról: „Ugyanúgy kurválkodik most is az egyház, ahogyan kurválkodott az egyházi emberek java része, kivéve egyeseket”

 

Miféle gyümölcsöt terem a képmutatás, a farizeusság? Van, mikor soká derül ki, de előbb-utóbb minden gyümölcs beérik… Mindegyikünknek Isten elé kell majd állni, és AMELYIK FA NEM TEREM JÓ GYÜMÖLCSÖT, KIVÁGJÁK ÉS TŰZRE VETIK! Mi terem a mi életünkben?

Jó, amit jónak tartunk, s rossz, amit rossznak? A JÓ FA JÓ GYÜMÖLCSÖT TEREM!

 

NEM MINDENKI MEGY BE A MENNYEK ORSZÁGÁBA, AKI AZT MONDJA NEKEM:URAM! URAM! HANEM CSAK AZ, AKI CSELEKSZI AZ ÉN MENNYEI ATYÁM AKARATÁT. SOKAN

MONDJÁK MAJD NÉKEM AZ UTOLSÓ NAPON: URAM, URAM! NEM A TE NEVEDDEL PRÓFÉTÁLTUNK-E? NEM A TE NEVEDDEL ŰZTÜNK-E ÖRDÖGÖKET? ÉS NEM A TE NEVEDDEL TETTÜNK-E ANNYI CSODÁT? ÉS AKKOR ÉN VALLOMÁST TESZEK: SOHASEM ISMERTELEK TITEKET: TÁVOZZATOK TŐLEM TI GONOSZTEVŐK.

 

A keskeny út az önmagam megtagadása és Istennek-engedés útja. Nem a puszta szavaké, hanem a követő lépéseké. AKI CSELEKSZI AZ ÉN MENNYEI ATYÁM AKARATÁT…

 

MINDENKI TEHÁT, AKI HALLJA TŐLEM E BESZÉDEKET ÉS CSELEKSZI AZOKAT, HASONLÓ AHHOZ A BÖLCS EMBERHEZ, AKI KŐSZIKLÁRA ÉPÍTETTE A HÁZÁT. ÉS ÖMLÖTT AZ ESŐ, MEGJÖTTEK AZ ÁRADÁSOK, FELTÁMADTAK A SZELEK, NEKIESTEK ANNAK A HÁZNAK, DE NEM DŐLT ÖSSZE, MERT KŐSZIKLÁRA ÉPÜLT. ÉS AKI HALLJA EZEKET AZ ÉN BESZÉDEIMET, DE NEM CSELEKSZI AZOKAT, HASONLÓ A BOLOND EMBERHEZ, AKI FÖVÉNYRE ÉPÍTETTE A HÁZÁT. ÉS ÖMLÖTT AZ ESŐ, MEGJÖTTEK AZ ÁRADÁSOK, FELTÁMADTAK A SZELEK, NEKIESTEK ANNAK A HÁZNAK ÉS AZ ROMBADŐLT, ÉS NAGY LETT A PUSZTULÁSA.

 

Mire építünk? Miféle úton járunk? Kikhez igazodunk mi? Miféle ajtónyitásra várunk? Előbb-utóbb kiderül. Láthatóvá lesz, mert jönnek az ÁRADÁSOK, FELTÁMADNAK A SZELEK ÉS NEKIESNEK A HÁZNAK! Ha jön a nyomorúság, a veszteség, a baj… mi marad meg akkor?

 

Bódás János

          Útjelzőtábla

 

Vigyáz a falvak szélén s ott áll
a szétfutó keresztutaknál.
Vigyáz, mindig útfélen állva
s irányt mutat mellén a tábla.

Lábára indák tekerőznek,
a barmok hozzá dörgölőznek,
vállára galamb, varjú száll,
az útról ráfreccsen a sár,
nap vakítja és veri zápor,
megrepedez a tél fagyától,
kölykek vágnak belé sebet,
beszennyezik kósza ebek,
de jó- s balsorsban egyaránt
áll és mutatja az irányt.

 

Mellette bölcsek és bolondok
cipelnek álmot, vágyat, gondot,
jönnek és mennek ifjak, vének,
nászmenetek és temetések,
ő áll és tűr s nem válogat,
mindenkinek utat mutat.
Útjelzőtábla lettem én is
ott, hol az út Isten felé visz.
Embersorsok útfelén állva
mutatok mindig egy irányba:
Krisztus felé. Nap szúr, ver zápor,
didergek a közöny fagyától,
bűn-indák reám tekerőznek,
rút vágyak hozzám dörgölőznek,
vállamra kétség-varjú száll,
s fülembe azt kiáltja: kár!

 

Az élet sara rámfrecseg,
megsebeznek gonosz kezek,
de jó- s balsorsban egyaránt
állok, s mutatom az irányt,
akik mellettem elhaladnak,
a fáradt tékozlófiaknak.

Mellemről Isten lángírása
beragyog ködbe, éjszakába
s szinte kiáltja: emberek,
mindnyájan erre menjetek,
a Krisztus jár előttetek,
nála lesz békességetek,
csak a nyomába lépjetek,
szárnnyá válik keresztetek!
Hát bízzatok és higgyetek,
s szeressetek, szeressetek!

 

 

AMIKOR ELVÉGEZTE JÉZUS EZEKET A BESZÉDEKET, A SOKASÁG ÁLMÉLKODOTT A TANÍTÁSÁN, MERT ÚGY TANÍTOTTA ŐKET, MINT AKINEK (ISTENI) HATALMA VAN, ÉS NEM ÚGY, MINT AZ ÍRÁSTUDÓK

 

Taníthat minket Jézus Krisztus, úgy, mint tanítványait, úgy MINT AKINEK HATALMA VAN?

Markába szoríthat, hogy éljünk általa? Engedjük? Tudunk alulmaradni, előtte maradni, általa élni? Megtaláltuk már az életre vivő keskeny utat? Mit terem, mit példáz a mi életünk?