Éppen egy évvel ezelőtt került a szemem elé egy ismerősöm óévi posztja, hogy lefutott 2024 km-t. Ismertem ezt a kihívást, még ifjabb koromban kacérkodtam is vele, de az évek múlásával be kellett látnom, hogy nekem nem adatott olyan fizikum, amivel ilyen rendszerességgel ennyi kilométert tudjak futni sérülésmentesen.

De a poszt nem hagyott nyugodni. Ugyanis abban az időben ugyanabban az épületben laktunk, ahol teológiát tanítottam és pásztoroltam a Ráday Diákotthon lakóit, így a napi teendők sűrűjében akár napok is eltelhettek úgy, hogy nem voltam friss levegőn. Tudtam, hogy ezen valahogy változtatnom kell.  

Végül 2025. január 1-jén különös kegyelmet kaptam: elhatároztam, hogyha futni nem is tudok, 2025-ben gyalogolok 2025 kilométert. Az naponta 5,5 km, ami nem is olyan sok.

Mindenekelőtt – tanulva a korábbi évek kísérleteiből és kudarcaiból – lefektetettem néhány alapszabályt:

• a cél: 2025 km gyaloglás a szabadban (semmi futópad, edzőterem, dübörgő fitneszzene)
   
• munka nélkül (semmi multi-tasking, többcsatornás üzemmód, hasznos podcastok hallgatása, sürgős telefonok intézése)
  ​
• örömmozgás, tehát nem edzés, fogyókúra, fitneszprogram, hanem kimozdulás, megpihenés, lazítás (csak a távot mérem, de a tempót nem erőltetem, és nem kapcsolok hozzá sem feladatorientált teljesítményeket, sem túlzó vagy divatos sportelvárásokat).

Már a mindennapi megvalósítás közben ismertem fel, hogy ha a fenti három pontot komolyan veszem, akkor ez a napi egy óra gyaloglás nem pusztán a mozgásról szól, hanem leginkább az Istenbe vetett bizalomról. Hogy amikor én épp nem dolgozom és nem szolgálok, Ő fenntartja ezt a világot és megpihentet benne engem is. 2025 km az egész évet átszövő sabbat lett, és megannyi áldással ajándékozott meg.

Kapcsolódás
Elsőrenden önmagammal, a testemmel, az aznapi valóságommal. Volt, hogy szárnyaltam, máskor alig vonszoltam magam. Volt, hogy felkapott és vitt a bennem dúló öröm, remény, tágasság, máskor feszített, merevvé tett a keserűség, a túlterheltség vagy a kilátástalanság.

Így lettek a kilométerek a Mennyei Atya, a mellettem lépdelő Krisztus és az erőt adó Lélek közösségében töltött órákká. Elé tártam, ahogyan éppen voltam. De ugyanígy Őneki adtam hálát látva a teremtett világ megannyi apró szépségét.

Elkezdtem kapcsolódni a lakó- és szolgálati helyem környezetében lüktető élethez is. Megláttam a városban is megbújó, az évszakok változásában mindig megújuló természetet. A térkövek rései között utat törő fűszálat, a Bakáts téri fák rügyezését, virágzását, zöldellő lombkoronáit, majd sárguló őszbe borulását és csupasz, téli didergését. Ugyanígy a Duna megannyi színét és hömpölygését, a tenyérnyi, gondozott vagy épp gondozatlan parkok és virágládák növényzetét.

Találkozássá lettek az utcai barangolások is. Ismerőssé, felebaráttá váltak az iskola felé igyekvő diákok, a gyermekeiket elintegető szülők, a ráérős kutyasétáltatók, az egészségtudatos futók, a feladatok súlya alatt munkába sietők. Szülők és szinglik, gazdagok és szegények, ápolt és ápolatlan, visszamosolygó vagy fapofával tovább haladó öregek és fiatalok, nők és férfiak.

Megannyi séta pedig családi és baráti találkozásoknak adott teret. Voltak, akik elkísértek, másokkal telefonon beszélgettünk közben egy nagyot. Végre rendelkezésre állt öt kilométernyi idő a kapcsolódásra, a ráérős beszélgetésre, a lelki megosztásra, a közös útkeresésekre.

Alázat, egyszerűség, elfogadás
Már az elhatározáshoz is nagyfokú alázatra és elfogadásra volt szükségem. Nem, nem fogok lefutni 2025 km-t, de sajnos egy maratont és egy félmaratont sem, ugyanakkor naponta gyalogolhatok, sétálhatok, és

hálát adhatok Istennek a lépések egymásutáni, egyszerű ajándékáért.

Pedig aki ismer, az tudja, hogy mindig is vonzott a gyorsaság, a magasság, a nagy ívű célok és az újdonságok. A gyaloglás egyiket se testesíti meg. De ugyanígy leleplezte a bennem is gyökeret vert hazugságot, hogy ami ismétlődik, az egy idő után unalmassá válik. Ugyanazok az utcák, ugyanaz a Duna-part, ugyanaz a húgyszagú aluljáró, ugyanaz a pár zsebkendőnyi park…
Pedig az ismétlődő is lehet újszerű. Az egyszerű is lehet nagyszerű. A kérdés, hogy igazán jelen vagyok-e. Hiszen minden évszak, minden napszak, no meg az épp aktuális időjárás (a saját aktuális állapotomról nem is beszélve) egészen újba öltözteti azt, ami körülvesz.
Napról napra lett tapasztalattá a bölcsesség: az újdonság varázsa felületessé tesz, az ismétlődés viszont a hűség otthonosságával ajándékoz meg. Lépésről lépésre szerettem meg a mindennapit, ami igazán az enyém.

Fegyelmezettség, célirányosság, mozgékonyság
Egy egész éves elhatározás nagyfokú fegyelemre tanít. Van olyan személyiség, aki képes minden napra cakkra beilleszteni egy óra gyaloglást, ha ő úgy dönt. Na, nekem ez nem adatott meg. Engem könnyen elsodornak a tennivalók, gyakran tervezem túl a napjaimat, több feladatot vállalok, mint ami belefér. A munkámból fakadó terhelés is hullámzó egy napon, egy héten, de egy éven belül is.

Így a 2025 km is hullámzóan gyűlt össze. Volt, hogy este fél tízkor kérleltem a férjemet, hogy jöjjön el velem még egy órát sétálni, hogy mégse egyedül rójam éjszaka a 9. kerület utcáit. De volt olyan is, hogy egy-egy hétvégén több órát is gyaloglásra, túrázásra szánhattam. A 2025 km mint éves keretszám abban segített, hogy fenntartsa bennem az elköteleződést és a motivációt.

Ráadásul, amikor beleálltam ebbe az elhatározásba, még nem tudhattam, hogy az akkor még előttünk álló év milyen kihívásokat és változásokat tartogat.

A napi gyaloglás tartást, kiszámítható célt és folyamatos testi-lelki erőnlétet adott, a tehetetlenség és az egy helyben toporgás idején pedig mozgásban tartott.

Ha belevágnál…
Végül pár gyakorlati jótanács, ha valaki esetleg fontolgatja, hogy az új évben belekezd a 2026 kilométeres lelki útba:

• Jó, ha van egy sarokpárnázott, kényelmes sportcipőnk, mert a hosszú távú gyaloglás a betonon megterhelő lehet az ízületeknek. Érdemes váltogatni a lábbeliket, mert mindegyik egy kicsit másképp terheli a lábat.
   
• A gyaloglásra is igaz, hogy a bemelegítés, a fokozatos terhelés és egy könnyű, egyszerű nyújtás valamikor utána vagy a nap folyamán támogatja az ízületek és izmok mozgékonyságát.
   
• Ahogyan a vízpótlás, hidratáltság sem elhanyagolható. Melegben különösen is fontos, hogy legyen nálunk ivóvíz.
   
• Ma már az okostelefonok megannyi applikációt kínálnak a kilométerek mérésére. Nekem egy nagyon régi, használtan megöröklött sportórám van, ami lehetővé tette azt is, hogy telefon nélkül is sétálhassak.
   
• Jó, ha időnként előre is tudunk tartalékolni pár napnyi kilométert, hiszen adódhatnak betegségek, vagy olyan családi, munkahelyi kötelezettségek, ami miatt esélyünk sincs kiszakítani egy órát a napból.
   
• Érdemes a gyaloglás elején döntést hozni és elköteleződni arra nézve, hogy kire, mire szánjuk az előttünk lévő kilométereket? Imádságban töltöm Istennel, magammal viszek vagy felhívok egy barátot, családtagot, vagy ez most a lélek ideje zenehallgatással, gondolkodással, a minket körülvevő valóság ízlelgetésével? Ha előre döntünk róla, könnyebb ráállni és kitartani az egyórás táv mellett.

Új év, új kezdet
Holnap ismét január elseje. Még fontolgatom, hogy belevágjak-e a 2026 kilométerbe vagy egy új kihívásba kezdjek. Legújabb ötletem: 365 óra mozgás a szabadban. Ha az olvasó is ízlelgeti a lehetőséget, gondolkodhat gyaloglásban, biciklizésben, úszásban, kocogásban, korizásban – kinek mi adatik.

Ennek az évnek a tanulsága, hogy

egy jól keretezett elhatározás egyben lelki úttá lehet, amiben egyszerre kerülhetünk közelebb Istenhez, a szeretteinkhez és a teremtett világ gazdagságához. Vagyis, magához az élethez.

Egy biztos, hogy holnap, január 1-jén ismét el szeretném kérni a felismerést, a döntést és a kegyelmet. Mert egy egész éves elhatározáshoz mindháromra szükség van, és egyik sem csak rajtunk múlik.

Kívánom, hogy az Úr áldja meg mindannyiunk életében az új évet, az új kezdetet!