AMIKOR LEJÖTT A HEGYRŐL, NAGY SOKASÁG KÖVETTE. ÉS ÍME EGY BÉLPOKLOS ODAMENT HOZZÁ, LEBORULT ELŐTTE ÉS EZT MONDTA: URAM, HA AKAROD, MEGTISZTÍTHATSZ ENGEM. EKKOR KINYÚJTOTTA A KEZÉT, MEGÉRINTETTE ŐT ÉS EZT MONDOTTA: AKAROM, TISZTULJ MEG! ÉS AZONNAL MEGTISZTULT A POKLOSSÁGTÓL. JÉZUS INTETTE; VIGYÁZZ, SENKINEK SE SZÓLJ, HANEM EREDJ, MUTASD MEG MAGADAT A PAPNAK, ÉS VIDD FEL AZ AJÁNDÉKOT, AMELYET MÓZES RENDELT, BIZONYSÁGUL NEKIK.

_________________________________________________________________________

 

A legkisebbi unokámat nem lehet szép szóval megállítani, ha akar valamit. Neki korlát kell, zárt ajtó ahhoz, hogy ne tegye azt, ami önmaga ellen van. Mi felnőttek tudjuk, mi következik abból, ha egy alig egy esztendős kisgyermek megindul az emeletről négykézláb, lefele, fejjel előre, kapaszkodva a lépcsőn… Rögtön ugrunk érte, hogy megállítsuk, még mielőtt… Miért nem számol ő a zuhanással? Mert nem tudja a határait. Ő csupán le szeretne menni, nem érdekli, mi lesz belőle. A lányoméknál lépcsőt elzáró ajtó védi őt lent is, fenn is, a zuhanástól. Az, az előtte nyitva hagyott ajtó, vonzó számára, a lépcsőn való közlekedés, és a leérkezés lehetőségének látszik. Nem látja a veszélyt, azt se, ami következik, következhet belőle…

 

Miért könnyű jónak gondolni azt, amit akarunk, avagy miért akarunk hinni abban, amit jónak gondolunk? Ugyanaz következik a hitünkből, mint a lépéseinkből? Mit látunk, mit nem látunk a köröttünk való történések közepette? Mivel számolunk, mivel nem számolunk? És mindaz, amit utólag látunk, tanít szembenézni azzal, ami a dolgokból magától értetődőn következik?

 

„ A magam részéről nem ismerek nagyobb bajt, mintha nem tudom, mi történik. Nem múlik el nap, hogy valakit valamibe fogni ne lássak, és az első lépésnél azt kellene mondanom, nem azt fogja elérni, amit kíván. Kis napi dolgokban ilyesmi többnyire bosszúság. De hivatásukat is így választják, házasságukat is így kötik, államaikat is így építik, és világszemléletüket is így gondolják. Nem tudják milyen eseményekre mi következik, vagyis nem tudják mi történik. Feltételeznek valahol valamit, ahol vagy nincs semmi, vagy egészen más van…A világ egyszersmindenkori rendben épült… A világ rendje hűséges. Mindig ugyanaz, mindig megtalálható, mindenki számára hozzáférhető és megbízható. Ami történik, mindig igaz. Nincsen szükség arra, hogy megtudjam, mi lesz holnap. Ha tudom, mi van ma, mindent tudok…”

                                                                                                         Hamvas Béla - Szarepta

 

Mi történik velem? Látom, értem, számolok vele, miért történt, ami történt, és miből következik, hogy az történt? Avagy miért nem az történik velem, aminek hite indít, mozdít, léptet?

Ha kimegyek az esőre, megázom, ha sokáig maradok a tűző napon, leégek, ha bosszantok valakit, megharagszik rám, ha valamit elnyerek, irigyek lesznek rám, ha bezárkózom egyedül maradok, ha nyilvánosság elé lépek, bemocskolnak… Mindegy mit hiszek, a fizika, fizika… Az ifjaknak szoktam mondani, hogy még mielőtt szerelmesek lesznek, válasszanak valakit, akit akkor kérdeznek majd, s akkor kének tőle tanácsot, mikor a szerelemtől vakká lesznek. Tele vagyunk azzal a hittel, hogy sikerülnie kell, amibe belevágunk, miközben nem vesszük figyelembe, mi következik abból, amit e reménység alapján meglépünk, vagy nem lépünk?

 

AMIKOR LEJÖTT A HEGYRŐL, NAGY SOKASÁG KÖVETTE…

Mi következett abból, hogy Jézus úgy beszélt fenn a hegyen, mint akinek hatalma van? AMIKOR LEJÖTT A HEGYRŐL, NAGY SOKASÁG KÖVETTE… Nem csak a tanítványok, hanem megszámlálhatatlanul sokan, akik hallották őt beszélni. Valóságos követés ez,

vagy csupán sodródás azok nyomában, akikhez fenn Jézus szólt, és követésre tanított?

 

Volt egy játék, amit gyakran játszottunk az ifis táborokban. Egyetlen sorba remdeződött egy csoportnyi ember, egyik a másik vállát érintve, becsukott szemmel haladt, és csak az élen lévőnek volt nyitva a szeme. Így mentek aztán hegyen, völgyön át… Aki tényleg becsukta a szemét, az megélt valamit abból, mi fán terem a bizalom, de aki közben szüntelen ki-kilesett, hiába volt a sorban láncszemként, nem ugyanazt élte át.

 

Mi történt azokkal, akik hallották Jézust szólni, de személy szerinti megszólítás által nem álltak elébe? Hihették azt, amit a tanítványul szólítottak? Hisz mentek utána hegyről lefelé, amerre elindult. És mi történhet velünk? Egy vagyok a tömegben, az aki a maga feje szerint próbálja megoldani az életét, csak épp együvé tartozik azokkal, akik hinni akarják, hogy elég lehet ennyi, illetve lehet így? Megszólított vagyok? Netán az vagyok, aki tömegből kilép, mert múlhatatlanul szüksége van a feloldozásra, szabadításra, amit csak Jézus adhat.

 

„… Semmi egyebet nem tehetek, mint hagyom, legyen szabad, aki akar, és ez a legtöbb. Nem korlátozni, és nem befolyásolni. A szeretet se adhat semmit, csak hűséget, hogy vele vagyok és kitartok. Minden segítség, tanítás, adomány, tanács, támogatás eredménye kétes. Ez a nehéz… Nem bántani. Közvetlenül meg se érinthetem, csak megkérhetem arra, hogy tegye magát önmaga számára megérinthetővé. Ha nem enged, össze lehet törni, hiába. Az emberi lét alapja nem az alkotóelemek harmóniája, hanem az önuralom személyessége. Ez az életszentség, amelyet engedély nélkül érinteni tilos… Az élet minden pillanata egyetlen, visszavonhatatlan és pótolhatatlan. Senki más e pillanat fölött nem rendelkezik, csak az autonóm személy, és senkinek sincs joga fölötte rendelkezni… Az örök a pillanatban van, és az elmúlhatatlan abban, ami a legmúlandóbb… Az Evangélium egyetlen helyről sem beszél, amikor az Úr bárkit saját akarata ellenére gyógyított, vagy ébresztett. Ez az Isten hódolata a személyes életszentség előtt…” Hamvas Béla – Szarepta

Mi kényszerít minket Jézus Krisztus elé állni? Vagy mi akadályoz benne? Mitől lesz érvényes az isteni üzenet az életemre nézve? Szólítható vagyok? Érinthető? Mozdítható? Léptethető? Miféle hiteknek kell összetörni, hogy hozzá forduljak, hogy szava lelkemet érinthesse? Mi mindig a körülményekben és a másikban látjuk semmivé lenni álmainkat, ezért helyzetünket, szerepünket és másik ember hozzáállását akarjuk megváltoztatni. Mi lesz velünk, és mivé leszünk, ha életünk pillanatai, megragadható lehetőségeink, mind elröppennek, s nem történik meg velünk, ami a legfontosabb? Ami történik, abban benne kell lennünk, valóságosan.

 

ÉS ÍME EGY BÉLPOKLOS ODAMENT HOZZÁ, LEBORULT ELŐTTE ÉS EZT MONDTA: URAM, HA AKAROD, MEGTISZTÍTHATSZ ENGEM. EKKOR KINYÚJTOTTA A KEZÉT, MEGÉRINTETTE ŐT ÉS EZT MONDOTTA: AKAROM, TISZTULJ MEG! ÉS AZONNAL MEGTISZTULT A POKLOSSÁGTÓL.

 

Jézus Krisztus jelen van, tele azzal, ami Istenhez vonzhat és köthet, erőt hordoz, kész arra, ami történhet. Azzal, aki meri hinni a lehetőséget, s mer lépni a találkozásért! Itt nem Jézus kezdeményez, ő ráfelel arra, amire ez a beteg ember vágyik, amit akar, hisz, remél és kér tőle: URAM, HA AKAROD, MEGTISZTÍTHATSZ ENGEM… Mi kellett ahhoz, hogy Jézus Krisztus elébe álljon? Kilépett abból, amibe az élete immár bezárulni látszott. Leprás volt, tisztátalan, fertőző beteg, családjából, közösségéből, népéből kitiltott, kirekesztett… Minden reménye elveszett. Akkor hallott Jézusról. Talán hallotta fenti szavait is, és ez mozdítja…

Semmi egyebe nem maradt, mint ez a reménység, hogyha Ő akarja, megtisztíthatja!

 

„Az a félelem…amely ma itt a kor döntő valóságélményét, a támolygást ösztönzi, csak az Evangélium tanításától való irtózatból érthető. Nem tudom másképpen mondani. Nem lehet másképpen mondani. Tisztában vagyok azzal, hogy nincs időszerűtlenebb, egyben rémületesebb, mint ilyen vonatkozásban a kereszténység, vagyis az egyetlen lehetséges újjászületés gondolatát felvetni, a megcáfolt és leleplezett, meghaladott és elavult, sőt a divatból kiment kereszténységről azt tartani, hogy a válságból való kiút, és méghozzá az egyetlen. Nincs mód arra, hogy a kereszténységet másnak lehessen nevezni, mint kereszténységnek …Támolyogni annyi, mint a kereszténységtől félni, annyi, mint irtózni a kereszténységben nyújtott életrendtől, és annyi, mint kísérletet tenni arra, hogy az ember megkerülje… Támolyogni annyi, mint az újjászületéstől félni, Az ember nem azért támolyog, mert bűnbeesett, hanem mert nem tud újjászületni… Aki támolyog, abban egyre fokozódik a nyugtalanság… Az iránytalanság a pillanatokat robbantja, az ember nem jut az ébresztő élményhez…”

 

Miféle bizonytalanságról, támolygásról szól itt Hamvas Béla? Az elerőtlenedett követésről, a szokásba vesző hitről, kereszténység, melynek Isten oltalma, ereje, áldása kell, de nem kell az újjászületés általi keskeny út, csak az igazolás a mások szemében jóféle hovatartozásról.

 

Talán különös, ahogyan az újjászületés kapcsán Hamvas Béla épp Ady Endréről beszél. És arról, ami az ő életében tetten érhetően jelen van. Hadd idézzek a költőtől egy verset, aztán mindazt, amit vele, s elrontott életével kapcsolatban egy keresztyén filozófus mond.

 

ADY ENDRE  

      ISTEN DRÁGA PÉNZE

 

Hát eljöttem a kamattal,
Uram-Isten,
Agyonnyargalt akarattal
Siettem, hogy el ne késsek.

Itt az Élet, itt a pénzed.

Sokat kellett ráfizetni,
Uram-Isten,
Magamnak nem maradt semmi:
Ráment mind a kamatokra.

Gyilkos volt a világ sodra.

Inaimnak frisseségét,
Uram-Isten,
Barna hajam sűrüségét,
Erőmet a vérben, agyban:

Neked adtam, odahagytam.

Drága pénz volt, mindegy most már,
Uram-Isten,
De hogyha már megkinoztál,
Hagyd még nálam drága pénzed.

Drága kölcsön, drága Élet.

Fogatlanul, akaratlan,
Uram-Isten,
Lehessek még hatalmadban,
Uzsorával legyek még ott:

A világban, nyomorékod.

Nagy adóval, nagy kamattal,
Uram-Isten,
Akaratlan akarattal,
Add, egy kicsit visszatérjek.

Csak hogy éljek, csak hogy éljek.

 

„Ady – nehogy újjá kelljen születni – a lerészegedett szív bomló ájulatát, a nemlétben való édes elmerülést oly módon tette kívánatossá, hogy ellene védekezni se lehetett… csak nem felébredni, kiállni, legfeljebb átkozódni és fogat csikorgatni, de élni, élni… Ady direkt közléssel beszél, - élet, élet – megvallja, hogy kicsoda… Arról, hogy lénye orfikus áldozat, nem tud, de nem is akar tudni… Ady önmaga életbűvkörében él... Desperát önkínzás, nők, pálinka, cigány, képességeiben való tetszelgés, ájulatok hintája, csak emlékezni nem. És tudja, hogy a hitvány kéjekben megtisztulhatna, de csak az elmerüléshez van ereje…”

 

Az a nyomorult leprás ODAMENT HOZZÁ, LEBORULT ELŐTTE…Elébe vitte amit tőle-felőle

hallott, és az amit hitt… És Jézus Krisztus kinyújtotta érte kezét, kinyitotta érte a szívét, és szava a valóságos jelenlét szava érintette a beteg embert: AKAROM, TISZTULJ MEG!  

„Az egyesülés ősformája a megszólítás. A valódi megszólításban érezhető a teherbeesés, valami megfogant, amit a szó nemzett bennem…”                         Hamvas Béla - Szarepta

 

Megszólítottak vagyunk? Akarunk megtisztulni? Akarunk újjászületni? Merünk kilépni a tömegből, azért hogy Jézus Krisztus szava érintsen, hogy általa újjászülessünk, hogy megváltozzon végre az életünk? Az a bélpoklos akarta, lépte a reménységét, és AZONNAL MEGTISZTULT A POKLOSSÁGTÓL…

 

Mitől kéne megtisztulnunk? Akarjuk? Vágyunk rá? Megtörténhet velünk, vagy a személyes találkozás megtörténtével áltatjuk magunkat? Mivel állunk Isten elé? Háborúságainkkal? Nyomorúságainkkal? Gyógyításért? Kell nekünk az, amit adni akar? Akarhatja, mondhatja, ahogy annak a betegnek mondta? AKAROM, TISZTULJ MEG! Aki a megtisztulás, az újjászületés vágyával áll elé, azt akarja, amit Ő adni akar. Mi történhet velünk? Mit gondolunk, megtörtént Ady Endrével ez a legfontosabb? A megváltást kéri végre, főhajtó alázattal?

 

ADY ENDRE

        IMÁDSÁG HÁBORÚ UTÁN

 

Uram, háborúból jövök én,
Mindennek vége, vége:
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

 

Nézd: tüzes daganat a szívem
S nincs ami nyugtot adjon.
Csókolj egy csókot a szívemre,
Hogy egy kicsit lohadjon.

 

Lecsukódtak bús, nagy szemeim
Számára a világnak,
Nincs már nekik látni valójuk,
Csak Téged, Téged látnak.

 

Két rohanó lábam egykoron
Térdig gázolt a vérben
S most nézd, Uram, nincs nekem lábam,
Csak térdem van, csak térdem.

 

Nem harcolok és nem csókolok,
Elszáradt már az ajkam,
S száraz karó a két karom már,
Uram, nézz végig rajtam.

 

Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.

 

JÉZUS INTETTE; VIGYÁZZ, SENKINEK SE SZÓLJ, HANEM EREDJ, MUTASD MEG MAGADAT A PAPNAK, ÉS VIDD FEL AZ AJÁNDÉKOT, AMELYET MÓZES RENDELT, BIZONYSÁGUL NEKIK.

 

Ez a gyógyulás, az emberek előtt megnyilvánuló isteni erőről szól. Nem beszélni kell róla, hanem új életet kezdeni, ugyanott, hogy az beszéljen arról ami történt. Jézus figyelmezteti arra, hogy a régi szabályok érvényben maradtak, nem azok változtak meg újjászületésekor, hanem ő, aki ezután másképpen élhet...