AMINT PÉTER MAGÁBAN TŰNŐDÖTT, HOGY MI LEHET EZ A LÁTOMÁS, ÍME A FÉRFIAK, AKIKET KORNÉLIUS KÜLDÖTT, OTT ÁLLTAK A KAPU ELŐTT ÉS MEGTUDAKOLTÁK A SIMON HÁZÁT. ÉS BEKIÁLTVA MEGKÉRDEZTÉK, HOGY VAJON SIMON, AKIT PÉTERNEK HÍNAK, OTT VAN-E SZÁLLÁSON? ÉS MÍG PÉTER A LÁTOMÁS FELŐL GONDOLKOZOTT, ÍGY SZÓLT HOZZÁ A LÉLEK: ÍME HÁROM FÉRFI KERES TÉGED. KELJ FEL AZÉRT, MENJ LE ÉS MINDEN TÉTOVÁZÁS NÉLKÜL MENJ EL VELÜK, MERT ÉN KÜLDTEM ŐKET. PÉTER TEHÁT LEMENT A FÉRFIAKHOZ ÉS ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: ÍMÉ ÉN VAGYOK AZ, AKIT KERESTEK. MI JÁRATBAN VAGYTOK? AZOK ELMONDTÁK: KORNÉLIUS SZÁZADOS, IGAZ, ÉS ISTENFÉLŐ FÉRFIÚ, AKI MELLETT AZ EGÉSZ ZSIDÓ NÉP JÓ BIZONYSÁGOT TESZ, EGY SZENT ANGYALTÓL AZT AZ  UTASÍTÁST KAPTA, HOGY HIVASSON TÉGED A HÁZÁHOZ ÉS HALLGASSA MEG, AMIT MONDASZ NEKI. PÉTER PEDIG BEHÍVTA ÉS SZÁLLÁSRA FOGADTA ŐKET. MÁSNAP AZTÁN FELKELT PÉTER ÉS ELMENT VEÜK, SŐT, A JOPPÉI ATYAFIAK KÖZÜL IS VELÜK MENTEK NÉHÁNYAN. A KÖVETKEZŐ NAPON ÉRTEK CÉZÁREÁBA. KORNÉLIUS ÖSSZEGYŰJTÖTTE ROKONAIT ÉS JÓBARÁTAIT ÉS MÁR VÁRTA ŐKET. ÉS AMINT PÉTER BELÉPETT, KORNÉLIUS ELÉJE MENT ÉS VALLÁSOS HÓDOLATTAL A LÁBA ELÉ BORULT. PÉTER AZONBAN FELEMELTE ÉS EZT MONDTA: KELJ FEL, ÉN MAGAM IS EMBER VAGYOK. ÉS BESZÉLGETVE BEMENT VELE. SOK EMBERT TALÁLT OTT EGYÜTT, AKIKHEZ ÍGY SZÓLT: TI TUDJÁTOK MENNYIRE TILALMAS ZSIDÓNAK MÁS NEMZETBELIVEL BARÁTKOZNI, VAGY A KÜSZÖBÉT ÁTLÉPNI. DE NEKEM AZ ISTEN MEGMUTATTA, HOGY SENKIT SE MONDJAK PROFÁN, VAGY TISZTÁTALAN EMBERNEK; EZÉRT HÍVÁSODRA ELLENMONDÁS NÉLKÜL ELJÖTTEM. KÉRDEM TEHÁT, MIÉRT HIVATTATOK ENGEM? ÉS KORNÉLIUS ÍGY SZÓLT: NEGYEDNAPJA KÖRÜLBELÜL EBBEN AZ ÓRÁBAN, DÉLUTÁN HÁROM ÓRAKOR IMÁDKOZTAM A HÁZAMBAN; ÉS ÍME EGY FÉRFIÚ ÁLLOTT MEG ELŐTTEM, FÉNYES RUHÁBAN, AKI EZT MONDTA: KORNÉLIUS A TE IMÁDSÁGOD MEGHALLGATTATÁSRA TALÁLT, ÉS ALAMIZSNÁID ISTEN SZÍNE ELŐTT EMLÉKEZETBEN VANNAK. KÜLDJ EL AZÉRT JOPPÉBA ÉS HIVASD MAGADHOZ SIMONT, AKIT PÉTERNEK HÍVNAK. Ő SIMON TÍMÁR HÁZÁBAN VAN MEGSZÁLLVA A TENGERPARTON. EZÉRT AZONNAL ELKÜLDTEM HOZZÁD ÉS TE SZÍVES VOLTÁL ÉS ELJÖTTÉL. MOST TEHÁT MI MINDNYÁJAN AZ ISTEN SZÍNE ELŐTT ÁLLUNK, HOGY MEGHALLGASSUK MINDAZT, AMIT AZ ÚR PARANCSOLT NEKÜNK.  

_________________________________________________________________________

 

A számítógépem képernyőjére feltettem háttérnek egy kék égbe nyúló, virágzó cseresznyefa ágat. És derült a lelkem, ha csak ránéztem. Egyik nap, mikor bekapcsoltam a gépet, és arra vártam, hogy a program beinduljon, észrevettem (amit addig egyáltalán nem láttam), hogy az egyik hófehér cseresznyevirág szirma közepén épp szív alakban, áttetsző szárnyú kis lepke ül. Belesimul a feslő virágba. Emlékeztem, hogy láttam már ilyet valahol… Később eszembe villant, mit okozott. Elpusztíthatja a fát, a termést... Tavaly, amikor a fát fotóztam, nem vettem észre, így örökítettem meg. Már sosem lehet megszabadítani ettől a lepkétől a virágot. Azóta sajdult a szívem, ahányszor a számítógép képernyőjére néztem. Más nem veszi észre, mert gyönyörű az ég kékje, s a napba kóstoló, hófehér virágok. De ott az a megrontani kész, szív alakú lepke…És levettem, mert nem bírtam tovább nézni, hogy amit észrevehettem volna, megtehettem és léphettem volna a fáért, a gyümölcseiért, annak ideje és lehetősége elmúlt.

 

 

JÓZSEF ATTILA  

             ESZMÉLET   (részlet)

 

…Akár egy halom hasított fa,
hever egymáson a világ,
szorítja, nyomja, összefogja
egyik dolog a másikát
s így mindenik determinált.
Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág,
ami van, széthull darabokra…

Én fölnéztem az est alól
az egek fogaskerekére -
csilló véletlen szálaiból
törvényt szőtt a múlt szövőszéke
és megint fölnéztem az égre
álmaim gőzei alól
s láttam, a törvény szövedéke
mindig fölfeslik valahol…

 

 

Min tűnődik, mire eszmél József Attila? Vajon mire van szemünk, szívünk és figyelmünk?

Észrevesszük, amit észrevehetünk? Megállít minket mindaz, ami köröttünk történik? És ha valaki, vagy valami megállít, mit látni, mit érteni állít meg? Lépem akkor, amit érte léphetek?

 

AMINT PÉTER MAGÁBAN TŰNŐDÖTT, HOGY MI LEHET EZ A LÁTOMÁS, ÍME A FÉRFIAK, AKIKET KORNÉLIUS KÜLDÖTT, OTT ÁLLTAK A KAPU ELŐTT ÉS MEGTUDAKOLTÁK A SIMON HÁZÁT. ÉS BEKIÁLTVA MEGKÉRDEZTÉK, HOGY VAJON SIMON, AKIT PÉTERNEK HÍNAK, OTT VAN - E SZÁLLÁSON? ÉS MÍG PÉTER A LÁTOMÁS FELŐL GONDOLKOZOTT, ÍGY SZÓLT HOZZÁ A LÉLEK: ÍME HÁROM FÉRFI KERES TÉGED. KELJ FEL AZÉRT, MENJ LE ÉS MINDEN TÉTOVÁZÁS NÉLKÜL MENJ EL VELÜK, MERT ÉN KÜLDTEM ŐKET.

 

Péter különös látomást látott, és ezt követően meghökkentő felszólítást hall. Háromszor egymás után. Amikor valami háromszor egymás után történik, érezzük-e, hogy értünk mozdul a világ, hogy valamit megértsünk? Péter tudja, tisztában van azzal, hogy többről van szó, mint hogy utálatát ébresztő látomás került elébe. MI LEHET EZ A LÁTOMÁS? Teszi fel a kérdést. De nincs ideje tovább tűnődni. Megválaszolatlan marad a kérdés, mert már ott állnak a háza előtt, akik őt keresik. Kik és miért keresik? Még nem tudja, de kitekintve látja, hogy idegenek, olyanok, akiket eddig sosem látott, ráadásul népe által megvetett, gyűlölt rómaiak…

 

Fejében a különös látomás, szívében a szorongató kérdés. Ám mielőtt ajtót nyitna annak a háromnak, Isten Lelke újra szól hozzá: ÍME HÁROM FÉRFI KERES TÉGED… Meghökkentő lehetett egyszerre látni, hallani, megérteni azt, ami a történés közben nyilvánvalóvá válik...

Az utálatát kiváltó látomásra, az elfogyasztani valóra még mondhatta, felelhette azt Urának, hogy semmiképpen nem, de a háromszori látomás, háromszori figyelmeztetés és intés után?

Kit keresnek ezek az emberek? SIMONT, AKIT PÉTERNEK HÍVNAK… Simont kell megtalálniuk, azt a Simont, aki Krisztus szava által Péter. Simonból lehet sok, Péterből is, de nekik azt a Simont kell megtalálni, akit Péternek (is) hívnak. Amíg nem találkozott Jézussal, ő Simon volt, Jóna fia. A Simon név azt jelenti: meghallgattatás, a Péter pedig: kőszikla…

 

Mit kell tudnom ahhoz, hogy mások által megszólítható legyek? Azt, hogy ki voltam, és ki lehetek azáltal, aki könyörült rajtam. Miért kell emlékezni Péternek arra, hogyan, lett ő - az önmagát, odaadását, elkötelezettségét bizonyító, szorongattatásban mégis meghátráló Simon -, Krisztus szeretete, irgalma, váltsága által szabad arra, hogy Péter legyen?

 

PÉTER TEHÁT LEMENT A FÉRFIAKHOZ ÉS ÍGY SZÓLT HOZZÁJUK: ÍMÉ ÉN VAGYOK AZ, AKIT KERESTEK. MI JÁRATBAN VAGYTOK? AZOK ELMONDTÁK: KORNÉLIUS SZÁZADOS, IGAZ, ÉS ISTENFÉLŐ FÉRFIÚ, AKI MELLETT AZ EGÉSZ ZSIDÓ NÉP JÓ BIZONYSÁGOT TESZ, EGY SZENT ANGYALTÓL AZT AZ  UTASÍTÁST KAPTA, HOGY HIVASSON TÉGED A HÁZÁHOZ ÉS HALLGASSA MEG, AMIT MONDASZ NEKI. PÉTER PEDIG BEHÍVTA ÉS SZÁLLÁSRA FOGADTA ŐKET. MÁSNAP AZTÁN FELKELT PÉTER ÉS ELMENT VEÜK, SŐT, A JOPPÉI ATYAFIAK KÖZÜL IS VELÜK MENTEK NÉHÁNYAN.

 

Mit mond nekik, mikor lemegy hozzájuk? Mivel áll elébük? ÉN VAGYOK AKIT KERESTEK…

Mi alapján merünk azonosítani? Embert, helyet, lehetőséget, tennivalót és önmagunkat?

Amit saját imádságos szobájában odafent hallott Péter, azt lenn másoktól hallja, azoktól akiket Kornélius küldött, kit ugyanazért szólított meg Isten. Ha volt még mit legyőzni szívében, akkor az, ami itt az Isten Lelke által összeérni látott, érzett, az végképp legyőzhette.

 

Minket hogyan, mivel lehet keresni és megtalálni? Mit bocsátott meg nekünk Krisztus? Elvállaltuk? Szabadultunk? Tudhatják felőlünk mások, miből emelt ki minket? Mertünk már magunkra ismerni? Mint ahogy Dávidnak Nátán próféta példabeszéde után kellett? Mit mondott akkor a próféta? „Te vagy az, az ember!”  Ki? Az, aki halálra méltó…

 

Életünk kezdete óta bennünk van, amire valók vagyunk, amire rendelve vagyunk, de amit beteljesíteni  képtelenek vagyunk. Merjük ezt látni és elfogadni? Felfedezhetnek, nevén nevezhetnek minket? Úgy, mint akiknek csak Krisztus által teljesült haszontalanul használt életük?

 

Reményik Sándor

           A Te akaratod 

 

Teljesüljön a Te akaratod:
A Miatyánkból ezt tudom már csak.
Bimbóban nem marad meg a virág,
És visszafele nem folyik patak.

Teljesüljön a Te akaratod:
Be fölösleges minden más beszéd...
Az én kezem, e vézna, gyönge kéz
Hogy tartaná fel az Isten kezét?

Minden léleknek csak egy útja van
És csak ezen az egy úton mehet.
És nem lépheti által önmagát
És öntörvénye ellen nem tehet.

Bizonnyal minden úgy van jól, ahogy van.
És ez az eszme megnyugvást is ád:
Ki sorsával vív, alája kerül
És győz, ki néki megadja magát.

 

Szeretnék példát mondani, hogy érezzük meg a történés súlyát. Mert azért történhet meg mindez, mert Pétert szabaddá tette Isten Lelke. Mi kiket fogadunk be, kikkel indulunk együtt valahova? Péter befogadja a törvénye szerint be nem fogadhatókat, s elindul velük másnap ahhoz az emberhez, kinek otthonába ő, saját népének törvényei szerint, soha nem lépne be! Magára veszi azok ítéletét, akik ezt látva, nem értve, botránkozni, ítélkezni fognak! Hogy lett szabad? Az idegenek behívása még a remény lépése volt. Közben derül ki, hogy szabad…

 

A KÖVETKEZŐ NAPON ÉRTEK CÉZÁREÁBA. KORNÉLIUS ÖSSZEGYŰJTÖTTE ROKONAIT ÉS JÓBARÁTAIT ÉS MÁR VÁRTA ŐKET. ÉS AMINT PÉTER BELÉPETT, KORNÉLIUS ELÉJE MENT ÉS VALLÁSOS HÓDOLATTAL A LÁBA ELÉ BORULT. PÉTER AZONBAN FELEMELTE ÉS EZT MONDTA: KELJ FEL, ÉN MAGAM IS EMBER VAGYOK.

Jó olyan helyre készülni, ahova küldenek és ahol várva várnak minket? És ha nagyobb tiszteletet kapunk, mint amit érdemlünk, akkor azt bezsebeljük? Miért nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Simonból lettünk Péterré, s csak irgalomból van többünk, mint a másiknak?

 

ÉS BESZÉLGETVE BEMENT VELE. SOK EMBERT TALÁLT OTT EGYÜTT, AKIKHEZ ÍGY SZÓLT: TI TUDJÁTOK MENNYIRE TILALMAS ZSIDÓNAK MÁS NEMZETBELIVEL BARÁTKOZNI, VAGY  KÜSZÖBÉT ÁTLÉPNI. DE NEKEM AZ ISTEN MEGMUTATTA, HOGY SENKIT SE MONDJAK PROFÁN, VAGY TISZTÁTALAN EMBERNEK ; EZÉRT HÍVÁSODRA ELLENMONDÁS NÉLKÜL ELJÖTTEM. KÉRDEM TEHÁT, MIÉRT HIVATTATOK ENGEM?

 

Mennyire várja Kornélius Pétert? Mennyire biztos Isten ígéretében? Meri remélni jöttét? Igen, annyira, hogy nem egyedül várja, rokonait, szeretteit is odahívja. Hogy amit kért, amit remél, abban részesek legyenek. És Péter? Mit tud? Hogy Isten legyőzte mindennemű tiltakozását. El is mondja nekik, miért lehetséges, hogy itt van. Ha nem látja a látomást, ha nem szólítják meg háromszor, ha nem adják parancsba, hogy induljon, akkor nem lenne itt. Miért kell ezt tudni? Mert egyáltalán nem mindegy, hogy ő akarta, vagy Isten akarta, hogy itt legyen!

 

Volt egy különös esetem. Nem akartam tagja lenni annak a szervezetnek, melybe küldve voltam. De olyan félreérthetetlen módon hozta Isten tudomásomra, hogy nem mertem nem menni közéjük. És pont ezért, mert Istennek ezt le kellett győznie bennem, tudom, hogy ott akar látni. Ezt középre állva, elmondtam azoknak, akik közé mentem. Volt, aki meghökkent, volt akit zavart e közlés, volt aki csak úgy, tudomásul vette, de aki felfogta, hogy mit kellett legyőzni bennem azért, hogy ott legyek, az érezhette, miféle súlya volt ennek a lépésnek. 

 

Mit kérdez tőlük Péter? MIÉRT HIVATTATOK ENGEM? Lehetséges, hogy nem tudja? Akár tudja már, akár nem, el kell hogy hangozzon Kornélius felől, kihez, miért fordult segítségért, ki szólította, miért küldött Péterért. Neki van szüksége Istenre, többre, mint ami eddig volt…

 

ÉS KORNÉLIUS ÍGY SZÓLT: NEGYEDNAPJA KÖRÜLBELÜL EBBEN AZ ÓRÁBAN, DÉLUTÁN HÁROM ÓRAKOR IMÁDKOZTAM A HÁZAMBAN; ÉS ÍME EGY FÉRFIÚ ÁLLOTT MEG ELŐTTEM, FÉNYES RUHÁBAN, AKI EZT MONDTA: KORNÉLIUS A TE IMÁDSÁGOD MEGHALLGATTATÁSRA TALÁLT, ÉS ALAMIZSNÁID ISTEN SZÍNE ELŐTT EMLÉKEZETBEN VANNAK. KÜLDJ EL AZÉRT JOPPÉBA ÉS HIVASD MAGADHOZ SIMONT, AKIT PÉTERNEK HÍVNAK. Ő SIMON TÍMÁR HÁZÁBAN VAN MEGSZÁLLVA A TENGERPARTON. EZÉRT AZONNAL ELKÜLDTEM HOZZÁD ÉS TE SZÍVES VOLTÁL ÉS ELJÖTTÉL. MOST TEHÁT MI MINDNYÁJAN AZ ISTEN SZÍNE ELŐTT ÁLLUNK, HOGY MEGHALLGASSUK MINDAZT, AMIT AZ ÚR PARANCSOLT NEKÜNK. 

 

Vajon mit jelent számunkra Isten elé állni? Mi a különbség középre állni, megállni valakiért, avagy ISTEN SZÍNE ELŐTT ÁLLNI? Ahol kiderülhet mit kértem tőle, mit felelt nekem, ahol elvállalom mások előtt azt, amit előtte elvállaltam, ahol azt mondhat nekem amit akar! Mert így áll ott Kornélius százados. Megrendülve attól, ami kérésére, imádságára érte mozdult.

 

És Péter? Nyilván ő is megrendült szívvel érzi, hogy maga a menny nyílik ki azért, amiért itt van. Olyan fontos, amit Isten tudtukra akar adni, hogy eláll tőle a lélegzetük! Hisz úgy teljesíti ennek az embernek könyörgését, hogy beleszól az ő imádságába, megérteti vele amit nem ért, elindítja oda, ahova soha nem indulna, összeköti az összeköthetetlent, összeilleszti az összeilleszthetetlent… 

 

Nem ketten vannak egy akaraton, nem is hárman vannak abban, amit Isten értük elkezdett, amiért idehozta Pétert, aki által itt jelen akar lenni! Mivel fejezi be saját vallomását Kornélius?

MI MINDNYÁJAN AZ ISTEN SZÍNE ELŐTT ÁLLUNK HOGY MEGHALLGASSUK MINDAZT, AMIT AZ ÚR PARANCSOLT NEKÜNK.  Bár így állnánk Isten előtt mi is, egy akarattal, hogy adhassa nekünk, amit adni akar!