ÉS HAJÓRA SZÁLLVA ÁTKELT ÉS HAZAMENT A MAGA VÁROSÁBA. ÉS ÍME HOZTAK HOZZÁ EGY ÁGYBAN FEKVŐ SZÉLÜTÖTTET. JÉZUS LÁTTA A HITÜKET ÉS ÍGY SZÓLT A SZÉLÜTÖTTNEK: BÍZZÁL FIAM, MEGBOCSÁTTATNAK A TE BŰNEID. NÉMELY ÍRÁSTUDÓ ÍGY SZÓLT MAGÁBAN: EZ AZ EMBER ISTENT KÁROMOLJA. JÉZUS PEDIG LÁTTA GONDOLATAIKAT ÉS EZT MONDTA: MIÉRT GONDOLTOK ROSSZRA A TI SZÍVETEKBEN? MERT MI KÖNNYEBB, EZT MONDANI: MEGBOCSÁTTATTAK A TE BŰNEID! VAGY EZT MONDANI: KELJ FEL ÉS JÁRJ? HOGY PEDIG MEGTUDJÁTOK: AZ EMBER FIÁNAK VAN HATALMA A FÖLDÖN A BŰNÖKET MEGBOCSÁTANI, ÍGY SZÓLT A SZÉLÜTÖTTNEK: KELJ FEL, VEDD AZ ÁGYADAT ÉS EREDJ HAZA. ERRE AZ FELKELT ÉS HAZAMENT. AMIKOR A SOKASÁG EZT LÁTTA, MEGDÖBBENT ÉS DICSŐÍTETTE ISTENT, HOGY EMBERNEK ILYEN HATALMAT ADOTT.

_________________________________________________________________________

 

Bizonyára mindnyájunk által jól ismert John Steinbeck Édentől keletre - című regénye, melyből idézni szeretném, a mai történetben emlegetett betegség első jeleinek leírását:

 

„ Adam jobbjával bal keze fejét dörzsölgette. Szeme furcsa volt - nagyon tiszta, de mozdulatlan. Ajka száraz és duzzadt, szavai pedig lassan követték egymást, és mintha távolból jöttek volna, akárha álmában beszélne. Most már hevesen dörzsölte kezeit.

- Furcsa dolog - mondta. - Úgy látszik... elvesztettem eszméletemet... a postahivatalban... pedig nem szoktam elájulni. Mr. Pioda segített talpra. Persze csak egy pillanatig tartott az egész... legalábbis úgy hiszem. Sohasem szoktam...elájulni.

- Kaptunk valami postát? - kérdezte Lee.

- Igen, igen... azt hiszem, volt egy levél. - Bal kezét zsebébe dugta, és egy perc múlva kihúzta. - A kezem mintha elzsibbadt volna - mondta mentegetőzve, és jobb kezével nyúlt át a zsebébe. Sárga tábori levelezőlapot szedett ki belőle.

- Azt hiszem, olvastam már… Igen, alighanem elolvastam. - A lapot a szeme elé tartotta, aztán az ölébe ejtette. - Úgy látszik, szemüveget kell csináltatnom... Soha életemben nem volt szemüvegre szükségem. Nem tudok olvasni. A betűk összevissza ugrálnak.

- Olvassam én?

- Furcsa... igen, sürgősen el kell mennem... szemüveget csináltatni. Hja igen, mi van a levélben?

És Lee felolvasta: „Kedves apám, katona vagyok. Azt mondtam, már tizennyolc éves vagyok, és így bevettek. Minden elrendeződik, ne aggódjatok miattam. Aron.”

- Furcsa - mondta Adam. - Mintha már olvastam volna. De... talán mégsem.

És megint a kezét dörzsölgette.”

 

Mi okozta, mi előzte meg azt, ami történt? Az apát, ikerfiai születésekor elhagyta a felesége, mert nem kért a férje által kínált unalmasan tisztességes életből. Adam Trask addig szépnek álmodott élete összeomlott, alapjaiban megrendült. El akarta feledni azt ami történt. Egyedül nevelte fel két nagyon különböző fiát, Áront és Calebet. Áronban mindig örömét leli, olyan, amilyennek látni vágyott, ám Caleb nem „illik” az általa az évek során épített, tisztes családi körbe, kilóg belőle. Az apa képtelen elfogadni, megütközést kelt benne fia egyénisége. Pedig Caleb mindig jót akar, megnyerni apját, szeretetét, de mintha átok ülne rajta…17 évesen rábukkan egykor kurtizán, később nyilvánosházat vezető anyjára. Mert ő tudni akarja, azt is, amiről apja nem beszél. S mert apja újra elutasítja, elégtételt kívánó érzéseinek nem tud ellenállni, elviszi hozzá a mit sem sejtő „rendes” testvért, s anyja karjaiba löki. Áron megsemmisül attól, amit megtud, kétségbeesésében elmenekül. Senki se tudja hova. Katonának jelentkezik. Anyja ezek után önmaga ellen fordul… Az apa mit sem tud erről, úgy hiszi, törölve fiai előtt a múlt, a keserves szégyen ami érte, a botrány, amit feledni akart, magába temetett.

 

A szélütést már az ókori görögök is ismerték: váratlanul fellépő, ellenőrizhetetlen eseménynek tekintették. Ezért illette a betegséget Hippokratész „plesso” névvel, amely azt jelenti: villámcsapás által sújtva… És vajon van-e lelki előzménye? Ami miatt könnyen ütődünk?

Mit okoz az, ami bennünket akaratlan ér, és mindaz, ami arra felelve, történik bennünk, ami megterheli a lelkünket, amitől nem tudunk megszabadulni, ami megrontja egész életünket?

 

A seriff elővette zsebéből az összehajtogatott végrendeletet, és Adam elé tartotta… Adam elolvasta a két sort, de továbbra is a papirosra bámult, vagy a levegőbe, a papiroson túl.

- Csakhogy... Aron nem tudja, hogy... az anyja.

- Sohasem mondtad meg neki?

- Nem.

- Jézusom! - kiáltott fel a seriff.

- Bizonyos vagyok benne - mondta Adam komoran -, hogy nem fogadja el, nem akar majd semmit abból, ami az övé volt. Egyszerűen tépjük össze, és felejtsük el. Ha Aron megtudja, ki volt, nem hiszem, hogy bármit is elfogadna tőle.

- Sajnos, nem tehetem - mondta Quinn. - Nem tagadom, nem tartjuk be mindig a törvényt, de ez... Széffiókja volt a bankban. Nem szükséges elmondanom, hogy jutottam a végrendelethez meg a széfkulcsokhoz. De elmentem a bankba. Nem vártam meg a bírósági rendelkezést. Gondoltam, talán találok valamit, ami fontos…. Több mint százezer dollár van a fiókban, csupa aranyra szóló bankó. Nagy kötegekben hever ott a pénz, de egyéb semmi... egyetlen istenverte dolog sincs, csak pénz.

- Semmi egyéb?

- De mégis... még egy dolog... egy házasságlevél.

Adam hátradőlt székében. Hirtelen olyan távolinak látszott megint, mintha nem volna itt... ráborult az a függöny, melynek ráncai megvédtek és elválasztották a világtól. Észrevette, hogy ott a kávéja, és szürcsölt egyet belőle.

- Mit gondolsz, mit kellene tennem? - kérdezte csendesen és nyugodtan.

- Én csak azt tudom megmondani, mit tennék a te helyedben…Nem vagy köteles elfogadni a tanácsomat. Én elővenném a fiút, most mindjárt. Megmondanék neki mindent, az utolsó szóig. Még azt is megmondanám, miért titkoltam eddig. Végtére is fiú... hány éves?

- Tizenhét.

- Felnőtt férfi. Előbb-utóbb úgyis megtudja. Hát nem jobb, ha mindjárt megtudja az egészet egyszerre?”  

 

Meddig lehet úgy élni az általunk választott életet, istenes keretet, mintha mi se történt volna? Minek kell történni, hogy nyilvánvalóvá lehessen, hogy vállalni kelljen a számunkra vállalhatatlant? Épp azok előtt, akik közel élnek hozzánk? Meddig lehet azt gondolni, magunkkal elhitetni, hogy azzal van baj, aki megérzi, látja, kimondja, amit hamisnak gondol? Miféle keresztyénség a miénk? Mit veszít el Adam Trask, és mit veszít a fia Caleb?

 

„…Adam Trask… órákon át üldögélt, bal keze fejét dörzsölgetve. Durva kefével dörgölte…

- A vérkeringéssel van baj - mondta. - Mihelyt a rendes vérkeringésem helyreáll, máris rendbejöttem. Inkább a szemem aggaszt. Soha életemben nem volt semmi bajom a szememmel. Azt hiszem, vizsgálatra kell mennem, hogy szemüveget írassak fel. Elképzelni engem pápa-szemmel! Bajos lesz megszokni. Már ma is elmennék, csak szédülök egy kicsit… Sokkal jobban szédült, mint ahogy bevallotta. A házban sem tudott ide-oda járkálni anélkül, hogy kezével meg ne támaszkodjék a falakban…”

„ …Valamennyi lámpa égett a Trask-házban. Az ajtó félig nyitva maradt, az egész házat átjárta a hideg. A nappaliban Lee úgy összezsugorodott, mint egy őszi falevél, amint a lámpa mellett ült egy székben. Adam ajtaja nyitva volt - szobájából hangok szűrődtek ki.

- Mi történt? - kérdezte Cal, amikor hazajött.

Lee ránézett, és fejével az asztal felé intett, ahol a felbontott távirat hevert.

- Fivéred meghalt - mondta. - Apád pedig szélütést kapott…”

 

Mik az első tünetek? Beszédzavar, látászavar, kettős látás, gátoltság, mozgászavar… Vajon ezek a szemmel látható jelek a test működészavaráról, nem fedezhetők fel lelki működésünk zavarával kapcsolatban? Lehet, hogy korábban jelen van, és hamarabb észrevehető, mint a szemmel látható jelek? Meddig lehet úgy élni, hogy nem akarok tudni lelkem működésének gátoltságáról? Szabad vagyok arra, hogy lássam azt, ami megakasztott, akadályoz, bénít?

 

ÉS HAJÓRA SZÁLLVA ÁTKELT ÉS HAZAMENT A MAGA VÁROSÁBA. ÉS ÍME HOZTAK HOZZÁ EGY ÁGYBAN FEKVŐ SZÉLÜTÖTTET. JÉZUS LÁTTA A HITÜKET, ÉS ÍGY SZÓLT A SZÉLÜTÖTTNEK: BÍZZÁL FIAM, MEGBOCSÁTTATNAK A TE BŰNEID.

 

Jézust továbbindul onnan, ahol nem látják szívesen. Vissza, a túlsó part felé, oda, ahol várják őt. Kik várják? Akiknek szüksége van rá, akik benne, gyógyító isteni erejében bízva elébe viszik beteg hozzátartozójukat. Aki „villámsújtott” akin más már nem tud már segíteni. JÉZUS, nem csak a súlyos betegség külső jeleit látta, és nem is csupán az okot, ami miatt élőhalott, működésképtelen. LÁTTA HITÜKET, azokét, akik elébe hozták. A beteg felé fordítja őt az, amit szívükben lát! Azok hite indítja, akik mernek gyógyulást remélni – és meg is szabadítja a beteget. Mitől? Előbb attól, ami nem látszik, ami korábban tönkretette őt, mint az az agyi ütés, ami mozgásképtelenné tette: MEGBOCSÁTTATNAK A TE BŰNEID…

 

„- Adam - mondta Lee -, nem tudom, mennyit hallasz, és mennyit tudsz megérteni. Amikor a kezed merev volt, és szemed nem tudott olvasni, mindig kitaláltam, ami kellett. De vannak dolgok, amiket nem tudhat más, csak te. Lehet, hogy tekinteted mögött egy élesen és éberen figyelő lény van, de az is lehet, hogy szürke, zavaros álomban élsz... Agyadat megtámadta a kór, és lehet, hogy valami új lény vagy, aki eddig még nem is volt a világon. Lehet, hogy a jóságod most már komiszság, és zord becsületességed csak bűnös mogorvaság. Ezeket a dolgokat nem tudhatja más, csak te. Hallod, mit mondok, Adam?

A kék szem megrebbent, lassan becsukódott, aztán újra kinyílt.

- Köszönöm, Adam - mondta Lee. - Tudom, milyen nehéz ez. De még sokkal nehezebbet fogok tőled kérni. Itt van a fiad: Caleb, az egyetlen fiad. Nézz rá, Adam!... Nem tudom, meddig élsz még, Adam. Lehet, hogy sokáig. Lehet, hogy csak egy óráig… A fiad bűnt követett el, Adam. Haragjában tette, mert azt hitte, te eltaszítottad magadtól. Haragjának következménye az volt, hogy a fivére, a te másik fiad meghalt…Ne törd össze végleg azzal, hogy elutasítod. Ne törd össze a fiadat, Adam…. Adam, add rá apai áldásodat. Ne hagyd magára bűnével. Adam, hallasz engem? Add rá áldásodat!

Szörnyű világosság lángolt fel Adam tekintetében. Becsukta szemét, és csukva tartotta. Erős ránc képződött két szemöldöke közt.

- Segíts rajta, Adam - mondta Lee -, segíts rajta. Add meg neki a lehetőséget. Tőled függ - hadd legyen szabad…Add rá áldásod!

Mintha az egész ágy remegett volna a koncentrált erőfeszítéstől. Adam lélegzete meggyorsult erőlködésében, azután jobb keze lassan, egészen lassan felemelkedett - talán egyhüvelyknyire emelkedett fel, de rögtön vissza is hullott a takaróra. Lee… lenézett Adam behunyt szemére, és suttogva mondta:

- Köszönöm, Adam, köszönöm, szeretett barátom. Meg tudod mozdítani ajkadat? Kényszerítsd ajkadat, hogy kimondja fiad nevét.

Adam fáradtan, kimerültén felpillantott. Ajka kinyílt, de tehetetlen volt. Megpróbálta újra. Ekkor tüdeje levegőhöz jutott. Amikor kiengedte a levegőt, sóhaj kelt az ajkán. És most suttogva egy szót ejtett ki, mely mintha tovább lebegett volna a levegőben:

-       Timsel! - Szeme becsukódott, és elszenderült.”

Tudjuk mit jelent megbocsátani? Elengedni azt, ami fájt, bántott, lesújtott, tönkretett? Lehet elengedni, úgy, hogy ne fájjon, ne bántson többé? Lehetetlen. Kevés a puszta szó, a pillanat szülte érzés. A megbocsátás, szabadítás és szabadulás a minket s másokat kötöző érzések béklyóitól. Steinbeck regényében az apa lelke attól lett beteg ami egykor vele történt, az tette beteggé viszonyulásait. Törlődhet lelkéből az, ami miatt nem tudja fiát elfogadni? Meg tud bocsátani, ő ki pontosan tudja idézni a Miatyánk sorait: bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek… Miért beteg? A fia tette azzá? Mit értett meg miközben szolgája a fiáért könyörgött? (ha így tudnánk másokért Isten előtt állni!) Míg az őt ért ütésre, veszteségre néz, nem bír megbocsátani. Ám Adam rabul ejtett lelke egyszer csak szabadul, s a már működésképtelen test közvetíteni tudja bocsánatát…

 

NÉMELY ÍRÁSTUDÓ ÍGY SZÓLT MAGÁBAN: EZ AZ EMBER ISTENT KÁROMOLJA. JÉZUS PEDIG LÁTTA GONDOLATAIKAT ÉS EZT MONDTA: MIÉRT GONDOLTOK ROSSZRA A TI SZÍVETEKBEN? MERT MI KÖNNYEBB, EZT MONDANI: MEGBOCSÁTTATTAK A TE BŰNEID! VAGY EZT MONDANI: KELJ FEL ÉS JÁRJ?

 

Mit látott Jézus? A GONDOLATAIKAT. Azt, hogy magukat rendben valónak tartják, és azt, hogy rossz szemmel nézik őt, azt feltételezve, hogy istentelen dolgot mond és cselekszik. Mi tűnhet szemükben istenkáromlásnak? Hogy Isten dolgába avatkozik, állítja, hogy bűnt töröl, annak terhétől szabadít. Igaz, ami igaz, így áll előttük, és ez az ő szemükben azért istenkáromlás, mert nem látják, nem hiszik, hogy ő a Messiás! Szívüktől rossz a szemük… Azt kérdezi tőlük MI KÖNNYEBB, de igazából arról van szó, mi az, amit láttok, s mi az, amit nem? Ami belül történik, az ideig-óráig rejtve van. Az érzi csupán ízét, erejét, szorítását vagy örömét, akivel történik. A többiek csak a szabaddá tévő szót hallották. Vagy érezték erejét, vagy sem. Akik megfelelő vádat kereső szemmel lesték Jézus tetteit, azok látván nem láttak…

 

HOGY PEDIG MEGTUDJÁTOK: AZ EMBER FIÁNAK VAN HATALMA A FÖLDÖN A BŰNÖKET MEGBOCSÁTANI, ÍGY SZÓLT A SZÉLÜTÖTTNEK: KELJ FEL, VEDD AZ ÁGYADAT ÉS EREDJ HAZA. ERRE AZ FELKELT ÉS HAZAMENT. AMIKOR A SOKASÁG EZT LÁTTA, MEGDÖBBENT ÉS DICSŐÍTETTE ISTENT, HOGY EMBERNEK ILYEN HATALMAT ADOTT.

 

Jézus vállalja azt, amit gondol, amit mond, amit tesz. És mert pontosan látja, miféle sötétség uralja a szívüket, megteszi azt is, ami itt a földön az emberek számára többnek látszik, mint a bűnbocsánat. Az a beteg ember nem csupán bűneinek terhétől lesz szabad, hanem teste is megújul, éveket nyer itt a földön, kívül-belül megújulva.

 

TÚRMEZEI ERZSÉBET

                A FORRÁSHOZ

 

Tiszta- bővizű csodálatos Forrás,
keresd tovább a szomjasakat!
Látod, mennyien vannak!
Posvány vizével oltják szomjúságuk.

Szomjaznak, életre, szeretetre,
irgalomra és bocsánatra, jóságra, 
igazságra, örömre, igazi szabadságra.
Szomjazók számlálhatatlan serege!
Mi lesz velük, ha rád nem találnak?!
Milyen felfoghatatlan, 
ahogy elindulsz megkeresni őket, 
ahogy szüntelen útban vagy feléjük,
meg se várva, hogy ők keressenek!
Milyen csodálatos titok!
Boldog akit már megtaláltál,
s nem posványok mérgező vizét issza!
Ahogy ígérted,
nem szomjazik soha többé, 
és belsejéből szeretet, öröm, 
irgalom, jóság: élő víz fakad.
Krisztus-forrás, te áldott, drága, tiszta,
keresd tovább a szomjasakat!

 

Mit lát a sokaság? Azt, ami látható. Akkor dicséri Istent, mikor nyilvánvalóvá lesz előttük a gyógyulás… És mi? Mit lát felőlünk Isten, és mit látunk? Miféle gondolatok, érzések, indulatok kormányoznak minket? Látjuk mit tesznek velünk? Érezzük a fojtogató szorítást? Meg lehet minket múltbéli sérelmeinktől, sérüléseinktől szabadítani? Érezzük már, mi nehezebb?