A mai igeszakaszban újra meg újra felbukkan ez a kifejezés: MÉLTÓ. E szó tartalmához való viszonyunk valamiképpen jellemzi hívő életünket, Mind vágyunk arra, hogy elnyerhessük azt, ami az ember számára elérhetetlen. Áhítjuk Isten közelségét, jelenlétét, mindazt, ami örökké való és megmarad. Hisszük is, valljuk is, mindennél fontosabb, mégis, újra meg újra veszni látszik, érezzük a mérhetetlen távolságot, saját alkalmatlanságunkat, tehetetlenségünket…

 

Kezembe került egy könyv, a címe: Isten arcai. A szerkesztő Révai Gábor, a témához olyan embereket választott, akik ismertek, népszerűek, mások által becsült emberek. A fülszöveg: Huszonkét gondolkodó ember mesél saját Istenéről…” Mesél?! – hökkentem meg, és csak aztán néztem magát a kérdést: „Mit jelent neked ez a szó: Isten?” És ők válaszolnak erre, elmondják a maguk gondolatait, tapasztalásait, mindazt, ami bennük erre a szóra ébred… Vajon mi mit felelnénk? És amit mondanánk, az lenne, amit mondanunk kell és érdemes?

 

Először Révai Gábor szerkesztő bevezető soraiból idéznék: „…Isten, akár mi vagyunk az ő teremtményei, akár ő a miénk, így vagy úgy, de van. Megjelenik a szent iratokban, a teológusok okfejtésében, minden kor művészetének legjavában. Hisszük és tagadjuk, imádkozunk hozzá és káromoljuk. Sok kép él róla, tán annyi, ahányan vagyunk”. E huszonkét beszélgetésből hadd idézek (betűrendben), néhány őket meghatározó gondolatot:

 

Csányi Vilmos – etológus, tudós: „Alkalmatlanok vagyunk az ilyen kérdések megértésére és megmagyarázására. Persze ezeket a kérdéseket is föl lehet tenni, csak teljesen fölösleges arra várni, hogy valaha is igaz válaszokat kapjunk rájuk.”

 

Donáth László evangélikus lelkész, képviselő: „Nem érdekes ki milyen módon fogalmaz. Az Istennek nincs szüksége arra, hogy őt higgyék, vagy tagadják, vagy akár csak kiejtsék a nevét. Mi több, a zsidóknak meg is tiltja ezt…”

 

Halász Péter – rendező, színész, színházigazgató: „Az egyistenhit alapvetően itt, ennek a kultúrkörnek a találmánya...”

 

Heller Ágnes – filozófus, író: „Mindig néz bennünket a másik arca, felelősek vagyunk a másik arcáért. Ez a másik, hozzáteszem, Isten is lehet.”

 

Jelenits István – teológus, író, szerzetes: „ Valahol azt olvastam, hogy aki hisz Istenben, sokkal nehezebben beszél róla, mint az, aki nem hisz benne…”

 

Kornis Mihály – író, rendező, dramaturg: „Nem tartozom egyetlen vallási közösséghez sem. Sem formálisan, sem lélekben… Egy biztos: a kérdés – mondjuk így röviden: az istenkérdés -, életem legfontosabb kérdése.”

 

Müller Péter – író, dramaturg: „A szavak lejjebb vannak, mint az Isten-élmény, vagyis, mindaz, amit ezek után mondani fogok, nem az én valódi élményem, inkább csak töredékes jelzései annak, amit érzek, gondolok, vagy sejtek….”

 

Popper Péter – pszichológus, író, egyetemi tanár: „Számomra egyáltalán nem jelenti a jóságos, emberekre vigyázó nagypapát… Isten talán egy létező kozmikus intelligencia, és mint ilyen az ember számára intellektuálisan megközelíthetetlen. Ha ugyanis létezik ez a kozmikus intelligencia, akkora különbség van közte és az ember között, hogy ő megismerhet engem, ha akar, de én nem ismerhetem meg őt.”

 

Rugási Gyula – filozófus, egyetemi tanár: „A személyes Isten fogalma kinyilatkoztatásfüggő …ha maga a Biblia Istene, akiről beszélek, nem nyilvánítja, nem nyilatkoztatja ki magát, akkor semmilyen szempontból nincs lehetősége az embernek személyes lényként megszólítani, személyes lényként tisztelni…”

 

Spíró György – író, rendező: „A hit valószínűleg az életösztön egyik válfaja. Ez teszi lehetővé, hogy elviseljük mindazt a kínlódást, ami hátra van. A hit az individuális magányunkból következik. Abból a feloldhatatlan ellentmondásból, hogy vagyunk, és nem leszünk.”

 

Vekerdy Tamás - író, gyermekpszichológus: „Nem úgy van, hogy a létben van benne az ember, az Isten és minden. A lét benne van egy nagyobb valamiben. Kilépni a létből nem azt jelenti, hogy a semmibe léptem, hanem, hogy egy tágabb körbe léptem annál, amit egyáltalán el tudok képzelni…”

 

Vajon ők, a munkásságuk, tevékenységük alapján becsültek, ismertek, ettől már MÉLTÓK arra, hogy beszéljenek a megfejthetetlen, kikutathatatlan, megismerhetetlen Istenről? Mitől vagyunk, mitől lehetünk hiteles bizonyságtévők? Hisz a mi nagy kérdésünk, lehetünk méltók a krisztusi hívásra, küldésre, a tanítványságra? És ha igen, mitől lesz valaki méltóvá? És akit annak tartunk, az valóban MÉLTÓ? És vajon, ebből a bibliai részből nyilvánvalóvá, élhetővé, léphetővé lehet számunkra az, amit Jézus Krisztus erről tanítványainak mond?

 

INGYEN VETTÉTEK, INGYEN ADJÁTOK. NE SZEREZZETEK SE ARANYAT, SE EZÜSTÖT, SE RÉZPÉNZT AZ ERSZÉNYETEKBE; SE UTITÁSKÁT, SE KÉT ÖLTÖZET RUHÁT, SE SARUT, SE BOTOT, MERT MÉLTÓ A MUNKÁS A KENYERÉRE.

 

Kikről esik szó? Azokról, akiket az aratás ura aratni hívott, hívott, és lelkével megerősített, akik szavának engedve elindulnak… Akik az Ő munkásai, azokról ő gondoskodik. Fontos tehát, hogy nem a magam szakállára döntök így, mert az lehet MÉLTÓ, aki szavára elindul, , mert így lehet érvényes az, amit Ő mond: MÉLTÓ A MUNKÁS A KENYERÉRE… Nem a MUNKÁS szerez magának KENYERET, hanem az ad neki, aki küldte… A méltóságot is Ő adja, mégpedig jelenlétével. Nem kitüntetés, hanem kegyelem, nem produkció, hanem a teret neki átengedő engedelmesség által van. Aki Krisztust lelkében hordozva, szavának engedve kel útra, megtapasztalja. Nincs szüksége se aranyra, se ezüstre, se erszényre…

 

AMIKOR EGY VÁROSBA, VAGY FALUBA MENTEK, TUDAKOZZÁTOK MEG KI MÉLTÓ OTTAN, HOGY MEGSZÁLLJATOK NÁLA, ÉS MARADJATOK OTT, AMÍG TOVÁBBMENTEK. AMIKOR PEDIG BEMENTEK A HÁZBA, KÖSZÖNTSÉTEK A HÁZ NÉPÉT. ÉS HA MÉLTÓ A HÁZ, SZÁLLJON REÁ A TI BÉKESSÉGETEK, HA PEDIG NEM MÉLTÓ, A TI BÉKESSÉGETEK REÁTOK TÉRJEN VISSZA. ÉS HA VALAKI NEM FOGAD BE TITEKET, ÉS NEM HALLGATJA MEG A TI BESZÉDETEKET, JÖJJETEK KI ABBÓL A HÁZBÓL, MÉG A VÁROSBÓL IS ÉS RÁZZÁTOK LE A PORÁT IS LÁBATOKRÓL. BIZONY MONDOM NÉKTEK: SODOMA ÉS GOMORA FÖLDJÉNEK KÖNNYEBB LESZ AZ ÍTÉLET NAPJÁN, MINT ANNAK A VÁROSNAK.

 

Aki Krisztus nevében megy, az Krisztus képviselője. Övé a méltóság, mi csupán hordozói lehetünk. Minden más méltóság emberi mérték szerint való. Mely hely MÉLTÓ fogadására? Ahol szükség van a tőle nyerhető békességre. Ott tudnak valóságosan befogadni. Ha NEM MÉLTÓ a hely, bántás, elutasítás ér minket Krisztus küldöttjeiként, de ez a sérelem nem ellenünk van, ha Vele van tele a szívünk. Küldőnk ellen, és maguk ellen lépnek, és megítéltetnek később miatta. Ezért vegyük komolyan Jézus intését: RÁZZÁTOK LE A PORÁT IS LÁBATOKRÓL… Nem az embereket kell lerázni, hanem a hozzájuk vezető út porát, a hiába tett, s hiábavalóvá lett lépések nyomán ránk telepedő érzéseket. Hiszen ha befogadnának, vendégül látnának (akkori szokások szerint), magától értetődően lemoshatnánk az út porát…

ÍME ÉN ELKÜLDELEK TITEKET, MINT JUHOKAT A FARKASOK KÖZÉ; LEGYETEK AZÉRT OKOSOK, MINT A KÍGYÓK, ÉS ÁRTATLANOK, MINT A GALAMBOK. ÓVAKODJATOK AZONBAN AZ EMBEREKTŐL, MERT TÖRVÉNYSZÉKRE ADNAK, ÉS ZSINAGÓGÁIKBAN MEGKORBÁCSOLNAK TITEKET. SŐT, HELYTARTÓK ÉS KIRÁLYOK ELÉ HURCOLNAK TITEKET ÉNMIATTAM, HOGY BIZONYSÁGOT TEGYETEK ÉNRÓLAM ELŐTTÜK ÉS A POGÁNYOK ELŐTT. DE MIKOR TÖRVÉNYRE ADNAK TITEKET, NE AGGODALMASKODJATOK, HOGYAN, VAGY MIT SZÓLJATOK, MERT MEGADATIK NEKTEK ABBAN AZ ÓRÁBAN, MIT MONDJATOK, MERT NEM TI VAGYTOK AKIK SZÓLTOK, HANEM A TI ATYÁTOK LELKE AZ, AKI BESZÉL BELŐLETEK. HALÁLRA ADJA TESTVÉR A TESTVÉRÉT, ATYA A GYERMEKÉT, ÉS A GYERMEKEK SZÜLEIK ELLEN TÁMADNAK, ÉS MEGÖLIK ŐKET. ÉS GYŰLÖLNI FOG MINDENKI AZ ÉN NEVEM MIATT…

A Krisztus adta úton sokféle gyümölcs érik és terem… Van, ami megerősítheti reménységünket, megörvendezteti a szívünket, de van, amit keserves megélni. Minden elutasítás, ellene lehet hitünknek. Ám sem egyik, sem másik nem teszi érvényessé, avagy érvénytelenné a küldetésünket. FARKASOK közé érkező JUHOK vagyunk, akkor is, amikor Krisztus (Isten Báránya) küld minket. Legyünk éberek, körültekintők, könnyű beleveszni a sötétségbe. Figyeljünk, legyünk OKOSAK, MINT A KÍGYÓK, és mégis, legyünk olyanok mint a GALAMBOK (a szó eredeti jelentése keverék nélküli) egyszerűek, azok, akik vagyunk…Aki Krisztus munkatársa lesz, az vele egy lesz, s úgy mint Ő, arra rendeltetett, hogy általa sokan elessenek és felkeljenek… és jellé legyenek, amelynek sokan ellene mondanak…”( Luk. 2:34.)

Jézus Krisztus nem áltatja tanítványait. Az okossághoz tartozik, számolni azzal, hogy nehéz út lesz. Sosem könnyű vállalni az igazságot, vállalni a világosságot, vállalni Krisztust. Mert a nagy Szembefordító ellenünk van, és ellenünk is lesz mindvégig. Ott támad, oda szúr, ahol sebezhetők vagyunk. Célszerűbbnek látszik (békességre igyekezve) inkább elhallgatni, nem kimondani, nem ellentmondani, és veszni hagyni a lehetőségeket. Mert nehezebb harcban állni magunkkal, másokkal, és sértést, ütéseket elszenvedni Krisztusért.

 

REMÉNYIK SÁNDOR    

           Ó ISTENEM

 

 Ó Istenem, szabadíts meg engem magamtól.

Tövig, gyökérig hamisság vagyok.

Hamis, hazug, üres, idétlen élet,

Korcs mozdulatok és hiú beszédek.

Csak akarok, valamit akarok

És minden balra dőlt el.

Add nekem üres locsogás helyett

A hallgatás súlyos, zord aranyát,

Vagy szenvedésemre piros pecsétet,

Add vissza lelkem, szabadságom,

A belső méltóságot add nekem,

Adj nekem igaz, véres szavakat,

Add nekem ajándékba magamat, -

Vagy szabadíts meg örökre magamtól.

 

 

DE AKI MINDVÉGIG MEGÁLL, MEGTARTATIK. HA AZ EGYIK VÁROSBAN ÜLDÖZNEK TITEKET, FUSSATOK A MÁSIKBA. BIZONY MONDOM, BE SEM JÁRJÁTOK IZRÁEL MINDEN VÁROSÁT, MIRE ELJÖN AZ EMBERNEK FIA. NEM FELJEBBVALÓ A TANÍTVÁNY A MESTERÉNÉL, SEM A SZOLGA AZ Ő URÁNÁL. ELÉG A TANÍTVÁNYNAK HA ÚGY MEGY DOLGA, MINT A MESTERNEK ÉS A SZOLGÁNAK, HA AZ TÖRTÉNIK VELE, AMI AZ Ő URÁVAL. HA A HÁZ URÁT BELZEBUBNAK HÍVJÁK, MENNYIVEL INKÁBB AZ Ő HÁZANÉPÉT! AZÉRT NE FÉLJETEK TŐLÜK! MERT NINCS OLYAN REJTETT DOLOG, AMI NAPFÉNYRE NE JÖNNE, SEM OLYAN TITOK, AMELY KI NE TUDÓDNÉK. AMIT A SÖTÉTBEN MONDOK NÉKTEK, VILÁGOSSÁGBAN MONDJÁTOK EL, ÉS AMIT FÜLBE SÚGVA. HALLOTOK, A HÁZTETŐKRŐL HIRDESSÉTEK. ÉS NE FÉLJETEK AZOKTÓL, AKIK A TESTET MEGÖLIK, DE A LELKET NEM TUDJÁK MEGÖLNI, INKÁBB ATTÓL FÉLJETEK, AKI MIND A LELKET, MIND A TESTET ELVESZÍTHETI A GYEHENNÁBAN. UGYE KÉT KIS VERÉBNEK EGY FILLÉR AZ ÁRA, DE A TI ATYÁTOK AKARATA NÉLKÜL EGY SEM ESIK LE AZOK KÖZÜL A FÖLDRE. NEKTEK PEDIG MÉG A FEJETEK HAJSZÁLAI IS MIND SZÁMON VANNAK. NE FÉLJETEK TEHÁT, TI SOK VEREBECSKÉNÉL DRÁGÁBBAK VAGYTOK. AZÉRT AKI VALLÁST TESZ RÓLAM AZ EMBEREK ELŐTT, ÉN IS VALLÁST

TESZEK ARRÓL AZ ÉN MENNYEI ATYÁM ELŐTT. AKI PEDIG MEGTAGAD ENGEM AZ EMBEREK ELŐTT, ÉN IS MEGTAGADOM AZT AZ ÉN MENNYEI ATYÁM ELŐTT.

 

Legyőzheti a szívemet, önféltésemet? Lehet hogy néha futnunk kell, vagy más helyet kell keresni, a kérdés ez: Vele, vagy Nélküle? Ami méltóvá tesz a szólásra, az Tőle való, aki nem csupán engem ismer, hanem a velem szemben állókat is. Minden titkunkat. Ő mindig arra felel, ami a szívben van. Mi arra felelünk, amit érzünk, értünk és látunk. Jaj, ha nem érezzük eléggé, hogy nélküle minden ügy veszni indul, elbukik. Ha magunkban bízunk, ha bennünk bíznak, nem csupán mi veszítünk, vesztessé tehetünk másokat is…

 

NE GONDOLJÁTOK, HOGY BÉKESSÉGET SZEREZNI JÖTTEM A FÖLDRE. NEM BÉKESSÉGET SZEREZNI JÖTTEM, HANEM HARCOT. AZÉRT JÖTTEM, HOGY MEGHASONLÁST TÁMASSZAK AZ EMBER ÉS AZ Ő ATYJA, A LÁNY ÉS AZ Ő ANYJA, A MENY ÉS AZ Ő NAPA KÖZÖTT, ÉS HOGY AZ EMBERNEK ELLENSÉGE LEGYEN AZ Ő HÁZA NÉPE.

AKI JOBBAN SZERETI ATYJÁT, VAGY ANYJÁT, MINT ENGEM, AZ NEM MÉLTÓ HOZZÁM; ÉS AKI JOBBAN SZERETI FIÁT, VAGY LEÁENYÁT, MINT ENGEM, NEM MÉLTÓ ÉNHOZZÁM. ÉS AKI NEM VESZI FEL AZ Ő KERESZTJÉT ÉS ÚGY NEM KÖVET ENGEM, NEM MÉLTÓ ÉNHOZZÁM. AKI MEGTALÁLJA AZ Ő ÉLETÉT, ELVESZTI AZT, ÉS AKI ELVESZTI AZ Ő ÉLETÉT ÉNÉRETTEM, MEGTALÁLJA AZT. AKI BEFOGAD TITEKET, ENGEM FOGAD BE, ÉS AKI ENGEM FOGAD BE, AZT FOGADJA BE AKI ENGEM KÜLDÖTT. AKI PRÓFÉTÁT FOGAD BE AZÉRT, MERT AZ PRÓFÉTA: PRÓFÉTA JUTALMÁT KAPJA. ÉS AKI IGAZ EMBERT FOGAD BE, MIVEL AZ IGAZ EMBER: AZ IGAZ EMBER JUTALMÁT KAPJA. ÉS AKI E KICSINYEK KÖZÜL EGYNEK IS INNI AD CSAK EGY POHÁR FRISS VIZET AZÉRT, MERT Ő AZ ÉN TANÍTVÁNYOM: BIZONY MONDOM NÉKTEK, SEMMIKÉPPEN SEM FOGJA ELVESZTENI JUTALMÁT.

 

Elmondja Jézus, hogy mi vár az övéire, kik szavára bólintanak, s követeiként útnak indulnak.

Ő, ki mindent odaadott értünk, a magunkért való élettől szabadítana meg. Engedelmességet és veszíteni tudást tanít. Mit adunk oda azért, hogy Jézus Krisztus magát ajándékozhassa nekünk? Érezteti, amit kér, az emberileg lehetetlen, elfogadhatatlan, és vállalhatatlan annak:

 

AKI JOBBAN SZERETI ATYJÁT, VAGY ANYJÁT, MINT ENGEM…

AKI JOBBAN SZERETI FIÁT, VAGY LÁENYÁT, MINT ENGEM…

AKI NEM VESZI FEL AZ Ő KERESZTJÉT ÉS ÚGY NEM KÖVET ENGEM

 

De aki tud és mer veszteni, Vele együtt nyerhet! Van erre MÉLTÓ köztünk? Nincs. Mi csak a kegyelemre méltóságot kaphatjuk. Ezt belátni, s elvállalni a valakiséget, elismerést, sikert… áhító embernek, lehetetlen. Mi igyekszünk tetszeni és látszani. Lehetnénk MÉLTÓK? AKI ELVESZTI AZ Ő ÉLETÉT ÉNÉRETTEM, MEGTALÁLJA AZT… Aki érte veszít teret, annak szívét betöltheti, s az Ő méltóságát nyerjük jelenlétével… Akkor, amikor… Másképp nincs köztünk MÉLTÓ, csupán a megöletett bárány - ahogy Pilinszky János írja…

 

PILINSZKY JÁNOS

              INTROITUS

 

Ki nyitja meg a betett Könyvet?

Ki szegi meg a töretlen időt?

Lapozza fel hajnaltól-hajnalig

emelve és ledöntve lapjait?

 

Az ismeretlen tűzvészébe nyúlni

ki merészel közülünk? S ki merészel

a csukott könyv leveles sűrűjében,

ki mer kutatni? S hogy mer puszta kézzel?

 

És ki nem fél közülünk? Ki ne félne,

midőn szemét az Isten is lehunyja,

és leborulnak minden angyalok,

és elsötétül minden kreatúra?

 

A Bárány az, ki nem fél közülünk;

egyedül Ő, a Bárány, kit megöltek.

Végigkocog az üvegtengeren,

és trónra száll. És megnyitja a Könyvet.

 

Ott vagyok azok között, kik Krisztus kegyelme által megszabadultak, kik az ő szolgái lettek egész életükkel, kiknek neve fel van jegyezve a Könyvben, mely a Bárány által kinyittatik?