_________________________________________________________________________

 

ÍGY JUTOTT EL DERBÉBE ÉS LISZTRÁBA. ÉS ÍME VOLT OTT EGY TIMÓTEUS NEVŰ TANÍTVÁNY. HÍVŐ ZSIDÓ ASSZONYNAK ÉS GÖRÖG ATYÁNAK A FIA, AKIRŐL JÓ BIZONYSÁGOT TETTEK A LISZTRÁBAN ÉS IKONIUMBAN LEVŐ ATYAFIAK. EZT PÁL MAGÁVAL AKARTA VINNI. EZÉRT KÖRÜLMETÉLTE ŐT AZ OTT LAKÓ ZSIDÓK MIATT, MERT MINDENKI TUDTA, HOGY AZ ATYJA GÖRÖG VOLT. ÉS AMINT ÁTMENTEK A VÁROSOKON, MEGHAGYTÁK NEKIK, HOGY TARTSÁK MEG A RENDELÉSEKET, AMELYEKET A JERUZSÁLEMI APOSTOLOK ÉS VÉNEK HATÁROZTAK. A GYÜLEKEZETEK TEHÁT NAPRÓL-NAPRA ERŐSÖDTEK A HITEBEN ÉS GYARAPODTAK SZÁMBAN. ÁTHALADTAK AZTÁN FRIGIA ÉS GALÁCIA TARTOMÁNYÁN, ÉS MIVEL A SZENTLÉLEK MEGTILTOTTA NEKIK, HOGY AZ ÍGÉT ÁZSIÁBAN HIRDESSÉK, MIZIA FELÉ HALADVA IGYEKEZTEK BITINIÁBA JUTNI, DE NEM ERESZTETTE ŐKET JÉZUS LELKE. ÁTHALADTAK TEHÁT MIZIÁN, LEMENTEK TRÓÁSZBA. ÉJJEL LÁTOMÁS JELENT MEG PÁLNAK: EGY MACEDON FÉRFI ÁLLT MEG ELŐTTE, AKI KÉRTE ŐT MONDVÁN: JÖJJ ÁT MACEDÓNIÁBA, LÉGY SEGÍTSÉGÜL NEKÜNK! MIHELYT PEDIG A LÁTOMÁST LÁTTA, AZONNAL IGYEKEZTÜNK ÁTMENNI MACEDÓNIÁBA, MERT MEGÉRTETTÜK: AZ ÚR HÍVOTT ODA MINKET, HOGY AZOKNAK PRÉDIKÁLJUK AZ EVANGÉLIUMOT. ELHAJÓZTUNK TEHÁT TÓÁSZBÓL. EGYENESEN SZÁMOTRÁKÉBA MENTÜNK ÉS MÁSNAP NEÁPOLISZBA; ONNÉT PEDIG FILIPPIBE, AMELY MACEDÓNIA AMA RÉSZÉNEK ELSŐ VÁROSA ÉS RÓMAI TELEPÜLÉS.

__________________________________________________________________________

 

Nem tudom, ki ismeri, ki olvasta Gárdonyi Géza, Bibi - című, utolsó regényét, melyet a fia fejezett be az író jegyzetei alapján. Alig pár esztendeje adták csak ki újra. Első személyben írt vallomás, mindarról, amit átélt, amire fontos történésként emlékszik vissza.

 

„…Mindent felírok. Amire emlékezek, az az életem. Amit elfelejtek, az már halálom. Hát azt akarom, hogy meglegyen a teljes életem…De hát mire érdemes emlékeznem a múltamból?

…Csak az aranyos napokat érdemes megmentenünk a feledéstől: a sugarakat amelyek a lelkünket melegítették. A gyöngyöket, amelyek szívünkben keletkeztek, vagy valaki lelkéből elénk gurultak. A nagy fordulókat, amelyek a gondolkodásunk határkövei. A lélek-vedléseket, amelyek után mindannyiszor újraszületünk…”

 

„…Papíroson római katolikus vagyok… Jobban megmondhatnám, hogy mi vallású nem vagyok. Nem vagyok luteránus, se kálvinista, mert ez vallás is voltaképpen csak az, ami a római katolikus, csakhogy Luther és Kálvin kiszedte a tollát a pávának…Zsidó se vagyok. Mert azt, hogy Jézus egy magas világból közénk szállott lélek volt, lehetetlen megtagadnom… A vallásoknak az a hibájuk, hogy határoltak: a dogmák lélektelenek. Körül van kerítve minden telek. Az én vallásom azonban határtalan, és így senkit se háborgatok vele… A keresztény vallás papja csak egy templomi hivatalnok. Isten szentelt bojtárja. A keresztény vallás temploma csak épület, a benne lévő szentképek, szobrok, sőt még a hiszekegy sem a keresztény vallás…. HANEM A SZÍVEMBEN LAKÓ KRISZTUS! ... Legyen az egyház a fény, és a pap ennek a fénynek az irányzója…”

 

Wak Lukács, Gárdonyi Géza regényének főhőse, az árva fiúból lett pap, kinek tanulmányai végén fényes jövőt jósolnak… de karrierje hirtelen derékba törik, vidéki segédlelkész lesz. Ám ebben az eltemetődésben új távlatok nyílnak számára a hitben. Mindvégig alapkérdése marad élte során, hogy maga keresse-e boldogulása útját, vagy alázatosan bólintson a körötte mozduló, vagy nem mozduló történésekben megmutatkozó, felsőbb akaratra…

 

Mire bólintunk mi? Mire emlékezünk? Történt-e életünk során olyan dolog, olyan esemény, mely Isten akaratát tükrözhette? S ha feleltünk rá, mit feleltünk? Lázadtunk, vagy mindenek ellenére mertük remélni jelenlétét, abban, amiben? Vajon a keserves nehéz történések közt megéltünk-e valamiféle élet-vedlést, újjászületést? Miből élünk, mit hiszünk? Miféle akarat vezet minket? Mikor szembekerülünk a magunk vágyaival, álmaival… találkozunk Istennel?

 

ÍGY JUTOTT EL DERBÉBE ÉS LISZTRÁBA. ÉS ÍME VOLT OTT EGY TIMÓTEUS NEVŰ TANÍTVÁNY. HÍVŐ ZSIDÓ ASSZONYNAK ÉS GÖRÖG ATYÁNAK A FIA, AKIRŐL JÓ BIZONYSÁGOT TETTEK A LISZTRÁBAN ÉS IKONIUMBAN LEVŐ ATYAFIAK. EZT PÁL MAGÁVAL AKARTA VINNI. EZÉRT KÖRÜLMETÉLTE ŐT AZ OTT LAKÓ ZSIDÓK MIATT, MERT MINDENKI TUDTA, HOGY AZ ATYJA GÖRÖG VOLT. ÉS AMINT ÁTMENTEK A VÁROSOKON, MEGHAGYTÁK NEKIK, HOGY TARTSÁK MEG A RENDELÉSEKET, AMELYEKET A JERUZSÁLEMI APOSTOLOK ÉS VÉNEK HATÁROZTAK. A GYÜLEKEZETEK TEHÁT NAPRÓL-NAPRA ERŐSÖDTEK A HITEBEN ÉS GYARAPODTAK SZÁMBAN.

 

Pál apostol meglátogatja azokat, akik közt hirdette az igét, azokat, akik igehirdetése nyomán Isten felé mozdultak. Akik mint ő, Krisztust akarták követni, akiket ez a vágy és bizonyosság immár összekötött, s lassan gyülekezetté formálódtak . Fel van jegyezve a 14. részben, hogy a lisztrai megkövezés után Pált „körülvették” azok, akiknek szívét megérintette a Szentlélek. Már akkor megmutatkozott, miféle gyümölcse van az engedelmes, Krisztusért szenvedni is kész szív bizonyságtételnek… És oda visszatérve, Lisztrában különleges ajándék várta Pált, a szív szerinti elköteleződésben felnövekedett ifjú Timóteus, már nem csak Krisztus hívására mond igent, Pálnak is odaadó, hűséges, elkötelezett útitársa, szolgatársa lesz…

 

És mert Pál nem csupán az apostolok jeruzsálemi végzését tudja, hanem honfitársai ellenérzéseit is, ezért, hogy senki emberfia botránkozása el ne téríthesse szolgálatától, javasolja Timóteusnak, a körülmetélkedést. Édesanyja zsidó származású volt, de az édesapja görög, ki nyilván nem tartotta fontosnak ezt fia születésekor. A kérés teljesítése magától értetődő lehetett Timóteus számára, mert nincs feljegyezve, hogy tiltakozott volna. Szabad arra, amit Pál javasol. Megteszi azt, ami nem kötelező, azért, hogy ily módon nyerhesse meg azokat, akik ehhez ragaszkodnak. Így írja ezt Pál: „mindenkivel szemben szabad vagyok, de magamat mindenkinek szolgájává tettem, hogy minél többeket megnyerjek…” (I.Kor 9:19-20.)

 

Az elköteleződésre való szabadságot lépjük a másikért, vagy rákényszerítjük a másikra jónak tartott elvárásainkat? Engedjük a másiknak, hogy válassza a jót, a lehetőséget, az odaadást, hogy szabadon döntsön saját élete felől? Jó abban jelen lenni, amire a szívünk kötelez minket. NAPRÓL-NAPRA megélve, lépve az Isten előtti egybetartozást. Olyan erő lehet jelen, mely által növekedik, szaporodik a közösség…

 

ÁTHALADTAK AZTÁN FRIGIA ÉS GALÁCIA TARTOMÁNYÁN, ÉS MIVEL A SZENTLÉLEK MEGTILTOTTA NEKIK, HOGY AZ ÍGÉT ÁZSIÁBAN HIRDESSÉK, MIZIA FELÉ HALADVA IGYEKEZTEK BITINIÁBA JUTNI, DE NEM ERESZTETTE ŐKET JÉZUS LELKE. ÁTHALADTAK TEHÁT MIZIÁN, LEMENTEK TRÓÁSZBA. ÉJJEL LÁTOMÁS JELENT MEG PÁLNAK: EGY MACEDON FÉRFI ÁLLT MEG ELŐTTE, AKI KÉRTE ŐT MONDVÁN: JÖJJ ÁT MACEDÓNIÁBA, LÉGY SEGÍTSÉGÜL NEKÜNK!

 

Pál úton van, küldve van. Miképp érinthette, hogy A SZENTLÉLEK MEGTILTOTTA NEKIK, HOGY AZ ÍGÉT ÁZSIÁBAN HIRDESSÉK? Hogyan tapasztalták meg? Egyszer csak nem érintette őket a Lélek? Nem volt mit mondani, nem volt erő az általuk közvetített üzenetben? Hogyan élték meg, mikor NEM ERESZTETTE ŐKET JÉZUS LELKE? Kudarcként, hogy nem érkezhettek meg oda, ahova akartak? Akadályozókkal ütköztek? Hátráltathatta, megállíthatta őket a nem értés? Közben lettek hallani készek? JÖJJ! LÉGY SEGÍTSÉGÜL NEKÜNK! Lehet megállítani minket a küldetésben? Lehet nekünk megtiltani azt, ami egyszer ránk lett bízva? Képesek vagyunk ezt valami módon megérteni? Miféle isteni jel, vagy üzenet által?

 

„… A világmindenségben minden mozgásban van, a mozgásban levő térben, mozgásban levő időben csak egy biztos pont van: Isten. Igazodni őhozzá kell annak, aki jól akar tájékozódni. Isten sötétben szólal meg, mikor azt sem tudjuk, ébren vagyunk-e vagy álmodunk…

A macedón férfi nem küld, hanem hív! Azt mondja: Jöjj át Macedóniába és segíts!…”  

                                                                                                     Ablonczy Dániel - Tovább

 

MIHELYT PEDIG A LÁTOMÁST LÁTTA, AZONNAL IGYEKEZTÜNK ÁTMENNI MACEDÓNIÁBA, MERT MEGÉRTETTÜK: AZ ÚR HÍVOTT ODA MINKET, HOGY AZOKNAK PRÉDIKÁLJUK AZ EVANGÉLIUMOT. ELHAJÓZTUNK TEHÁT TÓÁSZBÓL. EGYENESEN SZÁMOTRÁKÉBA MENTÜNK ÉS MÁSNAP NEÁPOLISZBA; ONNÉT PEDIG FILIPPIBE, AMELY MACEDÓNIA AMA RÉSZÉNEK ELSŐ VÁROSA ÉS RÓMAI TELEPÜLÉS.

 

Elég Pálnak annyi, hogy látja és hallja, rögtön indul, és magával viszi azokat, akik épp vele vannak missziós útján. Nyilvánvalóan isteni ajándék, egybetartoznak, egyetértenek, együtt indulnak… Mind magukra veszik a szót, amit Pál megértett… AZ ÚR HÍVOTT ODA MINKET. Szabad észrevennünk, hogy az események elmondásában itt személyváltás van: AZONNAL IGYEKEZTÜNK…Lukács, ki e könyvet írja, Pállal együtt indul Macedóniába - SEGÍTSÉGÜL.

 

SIKLÓS JÓZSEF

              MACEDÓN FÉRFI

 

Kitárt karokkal,

sóvár szemekkel,

remegő lábbal a tengerparton áll –

Pál.

Jöjj Macedóniába,

Jöjj Európába, segíts!

Mert bajok vannak Európában,

Szárnyaló filozófiánk van,

de utcánkon koldusok.

Gitár zeng márványpalotákban,

rabszolgák hátán szíj suhog.

Bálványokkal tele a város,

A lelkekben űr, riadt magány.

Mi újság? – kérdik, s bomba robban

Athén vagy Belfast piacán,

Lázasan kutat a tudós,

szuperbombát kotyvaszt az üstje,

égbe mered a kölni dóm,

és ég felé száll Auschwitz füstje.

Futnak tőzsdébe, mulatóba,

itt könny, amott közömbös arcok,

trágár, pálinka-szülte nóta,

hazug béke, valódi harcok…

Metróval száguldunk a mélyben,

sebes huzat szemünkbe vág;

de a mélyből felszínre robban

az elfojtott ösztönvilág…

Összkomfortos tömbházainkban

ezrivel élünk – egyedül,

és gyűlöli a gyalogjárót,

ki sietve, autóban ül.

Többé egymásra rá se nézünk,

szemünk a képernyőt lesi.

„Hálás vagyok, elég, amim van”

- e szót vajon ki ismeri?

Mint éjjeli – nappali robot

gyümölcse – készen áll a ház,

de máris zörget az ajtón

az idegösszeroppanás… 

Autója és luxuslakása,

szép fia van az ifjú párnak,

de mire szól: apu – anyu,

már árva lett, - szülei válnak.

Kollégiumban a diák

fejében már tudás – özön,

- szalámis zsemlét eldobál

és szüleinek nem köszön.

Öregotthonban él a néni,

mi csak kell, megvan mindene,

évszám jön-e valaki hozzá,

hogy elbeszélgessen vele?

Kórházakban, szakrendelésen

Kiadnak sok száz leletet –

e tevékenység mozgatója

ügyintézés – vagy szeretet?

Milliós világvárosokban

minden agyafúrt kényelem

titkát sejtjük, mindent tudunk már,

csak egymást elviselni nem.

Rakéta-röptű életünket

sztreptomicin, gyomirtó vegyszerek

könnyíti – és hány emberünk

volt életében boldog egyszer?

Van-e értelme életünknek?

Semmibe hajló büszke ív…

Művészetünk és irodalmunk

absztrakt és nonfiguratív…

Amikor végre úgy tűnik:

Tökéletesen szép az élet –

mint váratlan befejezés:

Nyitott gázcsap, revolver, méreg…

Új szexbombát a sztriptíz bárba!

Beatzenét, jógát, heroint!

Horoszkópot, mágia titkát!

Új mámor kellene megint!

Mámorok láncreakciója:

lelkünkön rettentő bilincs…

Ennek a gyötrő szomjúságnak

már enyhülése, vége nincs?

Szomjasan várjuk, hogy segítsen

rajtunk az Ismeretlen Isten!

Akartak segíteni már

vad eszmékkel, féldeci rummal –

Pál!

Jöjj át, segíts

Jézussal, evangéliummal!

 

Értünk, látunk, hallunk, és elindulunk, azok közé, kikhez Isten küldene SEGÍTSÉGÜL?