___________________________________________________________________________

 

SZOMBAT NAPON KIMENTÜNK A VÁROSON KÍVÜL EGY FOLYÓ MELLÉ, AHOL TUDOMÁSUNK SZERINT IMÁDKOZNI SZOKTAK A ZSIDÓK ÉS HELYET FOGLALVA, BESZÉDBE ELEGYEDTÜNK AZ EGYBEGYŰLT ASSZONYOKKAL. ÉS EGY LIDIA NEVŰ, TIATIRA VÁROSÁBÓL VALÓ ISTENFÉLŐ BÍBORÁRUS ASSZONYNAK, AKI HALLGATOTT REÁNK, AZ ÚR MEGNYITOTTA A SZÍVÉT, HOGY BEFOGADJA MINDAZT, AMIT PÁL MONDOTT. MEG IS KERESZTELKEDETT EGÉSZ HÁZANÉPÉVEL EGYÜTT. EKKOR KÉRT MINKET: HA MÁR AZ ÚR HŰ TANÍTVÁNYÁNAK ÍTÉLTETEK ENGEM, GYERTEK AZ ÉN HÁZAMBA, ÉS MARADJATOK OTT. ÉS UNSZOLT MINKET. TÖRTÉNT PEDIG, HOGY AMIKOR AZ IMÁDKOZÁS HELYÉRE MENTÜNK, EGY RABSZOLGA LÁNY JÖTT VELÜNK SZEMBE, AKIBEN JÖVENDŐMONDÓ LÉLEK LAKOTT ÉS JÓSLATAIVAL NAGY HASZNOT HAJTOTT GAZDÁINAK. EZ KÖVETTE PÁLT ÉS MINKET ÉS MINDEGYRE ÍGY KIÁLTOZOTT: EZEK AZ EMBEREK A MAGASSÁGOS ISTENNEK SZOLGÁI, AKIK NEKTEK AZ ÜDVÖSSÉG ÚTJÁT HIRDETIK. EZT MŰVELTE TÖBB NAPON ÁT. PÁLT AZONBAN BOSSZANTOTTA EZ ÉS HÁTRAFORDULVA ÍGY SZÓLT A LÉLEKNEK: JÉZUS KRISZTUS NEVÉBEN PARANCSOLOM NEKED, HOGY MENJ KI BELŐLE. MIKOR PEDIG GAZDÁI LÁTTÁK, HOGY KERESETÜK REMÉNYE ELVESZETT, MEGRAGADTÁK PÁLT ÉS SZILÁST ÉS A PIACRA, A HATÓSÁG ELÉ HURCOLTÁK, AZUTÁN A BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTOTTÁK ÉS EZT MONDTÁK:EZEK A ZSIDÓK ZAVART OKOZNAK VÁROSUNKBAN, MERT OLYAN SZOKÁSOKAT HIRDETNEK, AMELYEKET NEKÜNK, RÓMAIAKNAK NEM SZABAD ELFOGADNUNK, SEM CSELEKEDNÜNK. ÉS VELÜK EGYÜTT A SOKASÁG IS ELLENÜK TÁMADT. A BÍRÁK PEDIG LETÉPTÉK RUHÁJUKAT ÉS MEGBOTOZTATTÁK ŐKET. SOK BOTÜTÉS UTÁN TÖMLŐCBE VETETTÉK ÉS MEGPARANCSOLTÁK AZ ŐRNEK, HOGY GONDOSAN ŐRIZZÉK ŐKET. ERRE A PARANCSRA AZ ŐR A BELSŐ TÖMLŐCBE VETETTE ŐKET ÉS LÁBUKAT KALODÁBA SZORÍTOTTA. ÉJFÉLTÁJBAN PÁL ÉS SZILÁS IMÁDKOZÁSSAL ÉS ÉNEKKEL DICSŐÍTETTE AZ ISTENT...

__________________________________________________________________________

 

Pál és társai elindulnak. Nem tudják pontosan kikért, de oda kell menni, bizonyságot tenni. Egyszerre szívszorító és gyönyörűséges rácsodálkozni az Isten kezében összeillő dolgokra.

Akik Isten szavát hallják, engedelmesen lépik, odatalálnak azokhoz, akik erre vágyakoznak.

 

Gárdonyi Bibi című regényének címadó hősnője egy árva kislány, akit egy nyitott szívű, jó szándékú, de egyházi kereteket régtől kerülő öregúr nevel. A kislány tizenévesen tudja meg, hogy nincs megkeresztelve, mikor nem veszik be a zárdába… Szégyenkezik, erősen búsul miatta, míg az elbeszélő, a végzős papnövendék meg nem ígéri, ő maga kereszteli meg…

A keresztelés előtti éjszakán, ez az igazi Istenhez tartozásra mindennél jobban vágyakozó kislány álmot lát, amit elmesél szeretteinek, melyre Lukács a fiatal pap, így emlékszik:

 

„ Bibi pillogott, mély lélegzettel gondolkodott egy-két percet: hol is kezdje. Felkapta a piros-bársony zongoraszéket, s az asztalhoz hozta, közénk … Igen-igen sírtam, hogy pogány vagyok. Senkise pogány a faluban, csak egymagam vagyok a pogány. És igen-igen sírtam, hogy mindenkinek van Istene, csak nekem egymagamnak nincsen…És végre is nagy elkeseredésemben felugrottam, és azt mondtam, elmegyek én magam a jó Istenhez, és elpanaszlom neki, hogy nem én vagyok a hibás: én nem tehetek róla, hogy kereszteletlen maradtam. Kapom a ruhámat, az ünnepit. Fejemre a sapkámat. Nem is szólok atyámnak, sem a kisasszonynak, sem Anna néninek, senkinek. Csak ki az utcára: egyenest a templomba. De mintha nem tél volna, hanem nyár: a fák levelesek a templom körül, és a fű is zöld alattok. Valóságosan mint a nyár. És az óra úgy délelőtt formán. A templom zárva van. Épp akkor zárta be a harangozó bácsi. Lógatta a kulcsot: ment volna hazafelé.

- Jaj, jaj, - sírom neki, - tessék visszajönni: nekem be kell mennem.

- Minek? - azt mondja, - már nem lehet.

- De nekem muszáj, harangozó bácsi: muszáj bejutnom Istenhez.

- Istenhez? Nem itt lakik a!

- Nem itt lakik?

- Nem. Itt csak a hívek gyülekeznek, imádkoznak. A templom arravaló.

- Hát hol lakik akkor?

A vállát vonogatja:

- Erdőn, mezőn, mindenütt.

Sietek ki a faluból. Nézek szét a mezőn. Nem látok házat sehol. Egy cigány jön az úton.

- Bácsi kérem, nem tudná, hol lakik a jó Isten?

Az is csak a vállát vonogatja:

- Talán odább: bent az erdőben.

Hát hol is lakna másutt. Csak fák között. Sietek be az erdőbe. Csak fa és fa és fa.

Találkozok az erdész bácsival.

- Bácsi, hol lakik itt a jó Isten?

- Itt, - azt mondja, - sehol, - hanem tán Rómában, ahol a pápa is.

Hát persze hogy ahol a pápa. Megyek Rómába. Nagy város, csupa templom, éppen olyan, mint azon a képeskártyán, amit Lukács bácsi küldött onnan. Megszólítok egy nénit.

- Kedves néni, hol lakik a szentséges pápa bácsi?

- Amott, abban a nagy házban.

Bemegyek a nagy házba.

- Szentséges pápa bácsi, hol lakik a jó Isten, mert én csak vele akarok beszélni.

A pápa csak rám néz és azt mondja:

- Itt csak a helytartója lakik. Ő maga Jeruzsálemben.

Hát persze, hogy Jeruzsálemben.

Futok tovább nagy örömmel. Érek Jeruzsálembe. Látok ott egy öreg embert, nagy fehér szakálút, olajfaág a vállán.

- Mit keresel, kislány?

- Istent, bácsi, a jó Istent, hol lakik?

Gondolkodik. A fejét rázza.

- Itt csak lakott, de fölfeszítették.

- Hát akkor már sehol sincs.

- Dehogy nincs: eredj a tengerre, ott megtalálod.

Hát persze, hogy a tengerre, hiszen édesatyám is mondta már, hogy a tengeren mindenki

találkozik a jó Istennel. Sietek a tengerre. Hát nagy víz, éppen olyan, amilyen Lukács bácsinak a képeskártyáján. Nem is ültem hajóra, csak futottam a víz színén. Megbírt. Futottam mindenfelé. De csak víz és víz. Istent nem találtam sehol. Akkor egy hajó jön nagy sebesen. Intek neki: álljon meg. Hát megáll…

- Mit keresel itt, kislány?

- Istent, - sírom, - Istent.

- Isten nem itt lakik, hanem a Végtelenségbe.

És felmutat, körülmutat. És eltűnik…

- A Végtelenségben? Hiszen akkor meg nem találhatom…

Minden virágzott, madarak énekeltek, csak én egymagam sírtam keservesen…

 

A nevemet hallom akkor, hogy valaki szólít engem nagy szeretettel.

- Bibikém, mit mívelsz itt?

Felnézek: hát Lukács bácsi áll előttem. Elmondom neki: mi bajom. Csak mosolyog.

- Óh, kis balgatag, te, bejárod a messze világot, a tengereket is, pedig hát csak két arasznyi az út, s megtalálod Istent: két arasznyira a homlokodtól lefelé balra...”

Vágyunk találkozni Istennel? Mindennél jobban? Ez az történetbeli álom érezteti velünk, mennyire éhezi-szomjúhozza a valóságos Istenhez kötődést ez a kislány. Hogyan, miben keressük? Mi a helye, módja? Mi ad rá lehetőséget? Éljük, lépjük, amit hinni vágyunk?

 

Valaki Istentől kért segítséget, találjon állást. Amikor kiderült, hogy lenne, de nem ott, ahol élni akart, nem ott, ahova készült, és nem is az a feladatkör, amit megálmodott…egyszerűen nem látta benne a lehetőséget. Nem tudta azonosítani a kérést és az arra adódó választ… Megvakíthatnak, megkötözhetnek saját elképzeléseink…

 

Pál és társai a küldő szóra útirányt váltanak, Hajóval kelnek át a tengeren, az akkori Római birodalom európai felébe, Törökországból, Görögországba hajóznak. Számukra ismeretlen városok, ismeretlen lakói felé indulnak, hogy ott hirdessék az evangéliumot. Annak, akinek…

  

SZOMBAT NAPON KIMENTÜNK A VÁROSON KÍVÜL EGY FOLYÓ MELLÉ, AHOL TUDOMÁSUNK SZERINT IMÁDKOZNI SZOKTAK A ZSIDÓK ÉS HELYET FOGLALVA, BESZÉDBE ELEGYEDTÜNK AZ EGYBEGYŰLT ASSZONYOKKAL. ÉS EGY LIDIA NEVŰ, TIATIRA VÁROSÁBÓL VALÓ ISTENFÉLŐ BÍBORÁRUS ASSZONYNAK, AKI HALLGATOTT REÁNK, AZ ÚR MEGNYITOTTA A SZÍVÉT, HOGY BEFOGADJA MINDAZT, AMIT PÁL MONDOTT.

MEG IS KERESZTELKEDETT EGÉSZ HÁZANÉPÉVEL EGYÜTT. EKKOR KÉRT MINKET: HA MÁR AZ ÚR HŰ TANÍTVÁNYÁNAK ÍTÉLTETEK ENGEM, GYERTEK AZ ÉN HÁZAMBA, ÉS MARADJATOK OTT. ÉS UNSZOLT MINKET.

 

Ahova érkeznek, ott nincs zsinagóga, csak a folyópart, ahol IMÁDKOZNI SZOKTAK A ZSIDÓK… Szombaton, az ünnepre kijelölt napon, ott kereshetik imádkozó honfitársaikat.

Aki Isten szavának engedelmeskedve indul, aki kész másokért lépni, mindig megtapasztalja, nem egyedül érkezik, súlya, ereje van bizonyságtévő szavának, több van benne, mint amit ő tud beletenni, s olyan választ eredményez, mely nem rá felel, hanem Istenre.

 

A folyóparton, az asszonyok között ott van Lídia, az ISTENFÉLŐ BÍBORÁRUS ASSZONY, ki régóta vágyik arra a többre, amit Pál hordoz szívében, szavában. mert azonmód nyílik a szíve, BEFOGADJA MINDAZT, AMIT PÁL MONDOTT… És nem csak befogadja, lépi, éli: rögtön megkeresztelkedik. És nem csak ő, hanem HÁZANÉPE is. Mert nem csupán a hívó szót fogadja be, hanem azokat is, akik messze földről érkeztek Isten hívó szavával…

 

Vajon min múlik, hogy a mi hívó szavunk nem érint, vagy ha érint is, nem úgy, nem olyan erővel, mint ahogy ezt az asszonyt, aki egész háza népét magához öleli, beleöleli hitébe?

 

BÓDÁS JÁNOS PRÉDIKÁCIÓ

 

… ha belülről látnád a szíveket,

elállna akkor a lélegzeted:

Van megszállott, ki rázza láncait,

van Saul, akit égi fény vakít,

van, aki most döbben rá, hogy elveszett,

s riadtan keres egy mentő kezet,

van gúnyos, konok, lázadó, pogány,

van, ki a végső ítélettől retteg,

de van, kinek csillag gyúl homlokán,

mert a szívében Krisztus született meg.

 

TÖRTÉNT PEDIG, HOGY AMIKOR AZ IMÁDKOZÁS HELYÉRE MENTÜNK, EGY RABSZOLGA LÁNY JÖTT VELÜNK SZEMBE, AKIBEN JÖVENDŐMONDÓ LÉLEK LAKOTT

ÉS JÓSLATAIVAL NAGY HASZNOT HAJTOTT GAZDÁINAK. EZ KÖVETTE PÁLT ÉS MINKET ÉS MINDEGYRE ÍGY KIÁLTOZOTT: EZEK AZ EMBEREK A MAGASSÁGOS ISTENNEK SZOLGÁI, AKIK NEKTEK AZ ÜDVÖSSÉG ÚTJÁT HIRDETIK. EZT MŰVELTE

TÖBB NAPON ÁT. PÁLT AZONBAN BOSSZANTOTTA EZ ÉS HÁTRAFORDULVA ÍGY SZÓLT A LÉLEKNEK: JÉZUS KRISZTUS NEVÉBEN PARANCSOLOM NEKED, HOGY MENJ KI BELŐLE.

 

Mit tud az a RABSZOLGALÁNY? Az igazságot tudja. Azt mondja, újra, meg újra: EZEK AZ EMBEREK A MAGASSÁGOS ISTENNEK SZOLGÁI, AKIK NEKTEK AZ ÜDVÖSSÉG ÚTJÁT HIRDETIK…Mi BOSSZANTJA Pál apostolt? Nyilván nem a nyilvánvaló igazság. Szabad észrevennünk, így van írva: SZEMBEJÖN velük… TÖBB NAPON ÁT…Nem csatlakozik… ahhoz, amit lehetőségként pontosan tud, hirdet. Nem tud, vagy nem akar?

 

Találkoztunk már olyan emberrel, aki egy életen át csak hangoztatja, mondja, tudja, de nem éli és lépi az igazságot? Zavaró? Mennyire? Mit tehetünk akkor, mikor kiderül valakiről, hogy amiről tud, amit mások előtt jónak hangoztat azt nem éli? Úgy gondolom, ilyenek a példázat szerinti szüzek is, akik kívül maradnak. Mert korsójuk ugyan van, de nincs benne olaj…

 

Pál nem csupán bosszankodik, felé fordul, parancsol a lány szívét rabságban tartó gonosz léleknek: PARANCSOLOM NEKED, HOGY MENJ KI BELŐLE… Különleges képességnek gondoljuk, pedig a JÖVENDŐMONDÓ LÉLEK, csak képessé tesz valamit tudni, előre látni, de ez a tudás nem éltet, rabul ejt… Vegyük észre, hogy a lány nem tud hozzájuk csatlakozni, nem változtat életének irányán az, amit jól tud, ért, lát, hangoztat... Pál szavában isteni súly van, erő, a lány szabad lesz, a GONOSZ LÉLEK terét veszti, menekül, elhagyja őt…

 

MIKOR PEDIG GAZDÁI LÁTTÁK, HOGY KERESETÜK REMÉNYE ELVESZETT, MEGRAGADTÁK PÁLT ÉS SZILÁST ÉS A PIACRA, A HATÓSÁG ELÉ HURCOLTÁK, AZUTÁN A BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTOTTÁK ÉS EZT MONDTÁK: EZEK A ZSIDÓK ZAVART OKOZNAK VÁROSUNKBAN, MERT OLYAN SZOKÁSOKAT HIRDETNEK, AMELYEKET NEKÜNK, RÓMAIAKNAK NEM SZABAD ELFOGADNUNK, SEM CSELEKEDNÜNK.

 

Amikor valaki Krisztus kegyelméből végre megszabadul attól, ami lelkét terhelte, sokszor megéli, hogy környezete nem örül ennek, pláne, ha hasznuk is volt abból, ami megkötözte.

A jövendőmondó lány gazdái (tán rokonai), akik e képessége által jövedelemhez jutottak, felháborítónak találják azt, ami történt. Volt jövedelem, nincs jövedelem, volt haszon, nincs haszon, hát az ellen fordulnak, aki - nem úgy, mint ők, kik utcára küldték -, könyörült rajta.

Veszteségük miatti gyilkos indulatuk ütni kényszeríti őket. Mivel vádolják Pált és társait? Jellemző, hogy nem azzal, ami miatt dühösek. EZEK A ZSIDÓK ZAVART OKOZNAK…

Hogyan és miféle váddal nyerik meg a helybeli törvényhozókat? OLYAN SZOKÁSOKAT HIRDETNEK, AMELYEKET NEKÜNK, RÓMAIAKNAK NEM SZABAD ELFOGADNUNK…

 

ÉS VELÜK EGYÜTT A SOKASÁG IS ELLENÜK TÁMADT. A BÍRÁK PEDIG LETÉPTÉK RUHÁJUKAT ÉS MEGBOTOZTATTÁK ŐKET. SOK BOTÜTÉS UTÁN TÖMLŐCBE VETETTÉK ÉS MEGPARANCSOLTÁK AZ ŐRNEK, HOGY GONDOSAN ŐRIZZÉK ŐKET. ERRE A PARANCSRA AZ ŐR A BELSŐ TÖMLŐCBE VETETTE ŐKET ÉS LÁBUKAT KALODÁBA SZORÍTOTTA. ÉJFÉLTÁJBAN PÁL ÉS SZILÁS IMÁDKOZÁSSAL ÉS ÉNEKKEL DICSŐÍTETTE AZ ISTENT…

 

Félelmetes láncreakció! Milyen könnyű belesodródni a tisztázatlan vádak, ellenérzések hálójába…Mire a BÍRÁK elé érnek, a nép egyetért az ütőkkel… Megvesszőzik, börtönbe zárják őket… Mintha minden ellenük fordulhatna, veszni indulna…De nem! Isten Lelke velük van! ÉJFÉLTÁJBAN, a két megvert, kalodába zárt rab, PÁL ÉS SZILÁS IMÁDKOZÁSSAL ÉS ÉNEKKEL DICSŐÍTETTE AZ ISTENT… Isten elé állnak, és kiderülhet, ott van velük…

 

Vajon eléggé tudjuk, hogy vannak, lesznek, akiket ZAVAR a Krisztusról szóló bizonyságtétel? Pálék mások által megvertek, méltatlanul megalázottak, fáj minden porcikájuk, nem tudnak aludni… de nem esnek kétségbe, mert nem csupán tudják, merik lépni a Vele való találkozás lehetőségét. Imádkozás közben Lelkével töltődhet a szívük, ott, abban, amiben.