AZUTÁN ÁTMENTEK AMFIPOLISZON ÉS APOLLÓNIÁN ÉS THESSZALONIKÁBA ÉRTEK, AHOL A ZSIDÓKNAK ZSINAGÓGÁJUK VOLT. PÁL SZOKÁSA SZERINT BEMENT HOZZÁJUK ÉS HÁROM SZOMATON ÁT VITATKOZOTT VELÜK AZ ÍRÁSOKBÓL MEGMAGYARÁZVA, KIMUTATVA, HOGY KRISZTUSNAK SZENVEDNIE KELLETT ÉS A HALOTTAK KÖZÜL FELTÁMADNIA, ÉS HOGY EZ A JÉZUS A KRISZTUS, AKIT ÉN HIRDETEK NEKTEK. NÉMELYEK HITTEK KÖZÜLÜK , ÉS CSATLAKOZTAK PÁLHOZ ÉS SZILÁSHOZ ; ÚGYSZINTÉN AZ ISTENFÉLŐ GÖRÖGÖK KÖZÜL IS NAGY SOKASÁG ÉS AZ ELŐKELŐ ASSZONYOK KÖZÜL NEM KEVESEN.DE A ZSIDÓK IRIGYSÉGTŐL INDÍTTATVA MAGUK MELLÉ VETTEK A PIACI CSŐCSELÉKBŐL NÉHÁNY ZÜLLÖTT EMBERT, CSŐDÜLETET TÁMASZTOTTAK ÉS FELINDÍTOTTÁK A VÁROST; AZUTÁN FELVONULVA JÁZON HÁZA ELÉ, IGYEKEZTEK ŐKET KIHOZNI A NÉP KÖZÉ. DE MIKOR NEM TALÁLTÁK ŐKET, JÁZONT NÉHÁNY ATYAFIVAL EGYÜTT A VÁROS ELÖLJÁRÓI ELÉ VONSZOLTÁK, ÉS EZT KIÁLTOZTÁK: EZEK A VILÁGFELFORGATÓK ITT IS MEGJELENTEK, ÉS JÁZON A HÁZÁBA FOGADTA ŐKET, PEDIG MINDNYÁJAN A CSÁSZÁR PARANCSAI ELLEN CSELEKSZENEK, MIVEL MÁST MONDANAK KIRÁLYNAK: JÉZUST. FEL IS INDÍTOTTÁK A SOKASÁGOT ÉS A VÁROS ELÖLJÁRÓIT, AKIK HALLOTTÁK EZEKET. DE MIKOR KEZESSÉGET KAPTAK JÁZONTÓL ÉS A TÖBBIEKTŐL, ELBOCSÁTOTTÁK ŐKET. AZ ATYAFIAK AZONBAN MÉG AZON AZ ÉJSZAKÁN ELKÜLDTÉK PÁLT SZILÁSSAL BÉREÁBA…

_________________________________________________________________________

 

Nemrég jelent meg jelent meg egy Lénárd Ödönre emlékező kötet, melyet szerzetestársa, Tímár Ágnes küldött el nekem. Azoknak az írásai ezek, akik ismerték, akiknek lelkigondozója volt, akik az ő Krisztusért mindent odaáldozó, tántoríthatatlan hitét, rabságot és börtönt is vállalni tudó hűségét, szolgálatát nagyra becsülték. Pár napja érkezett ez a kötet, még nem jutottam végére. Nem sorban haladtam, megnéztem, kik írtak bele, s azokét olvastam először, akiknek neve valamiért ismerős volt. Többek között egy olyan emberét, akit csak hallomásból ismerek, aki szépen megfogalmazott hálaadó imádság keretébe szövi, amit lelki atyjára, Lénárd Ödönre emlékezve mondani akar:

 

„Mindenható örök Isten, aki építője vagy az egyháznak, köszönöm neked… hűséged összekapcsolta hűségünket…egymásra talált bennünk a Te hűséged… életre szólóan megtapasztalhattuk a szeretet akadályokat nem ismerő valóságát…Köszönöm, hogy hűséged - áthidalva a fizikai korlátok nehézkességét – továbbra is összeköti hűségünket, ami nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása…”

 

Megvallom, e sorokat olvasva, szorongató tiltakozás ébredt bennem. Mert hallottam, hogy számára később terhes lett az elődjéhez fűződő testvéri kapcsolat. Azé, aki segítette, támo gatta, utódjául javasolta őt… A közösség élén, a ráruházott szerep gyakorlása közben zavarni kezdte elődjének jelenléte. Miért? Elődje alkalmasabb volt nála, több áldással, több megbecsüléssel bírt, mint ő. A fojtogató irigység, hiúsága győzte le a testvéri szeretetet és hűséget. Sok apró jele volt, a másiknak rá kellett ébredni, hogy útban van. És ő szó nélkül hagyta távozni őt, ki annyit szenvedett, és megálmodója, tervezője, felépítője volt annak a helynek… Az utód miért nem akarja látni, hogy immár csak hamut őriz, s nem lángot? Épp alkalmasságát bizonyító vágya teszi vakká…Pedig bizonyára jól ismeri, tán idézni is tudná azokat a sorokat, melyeket lelkiatyjuk, a Szentlélek lángjától lángra lobbant szívű Lénárd Ödön: Útravaló c. versében nekik írt:

 

…a Lélek láng, de nem másokat éget,

maga bíborul, s nyúlik az égnek;

nem pörkölni, de állni a más tüzét,

a gyűlölőket, kik vissza ne gyűlöljék,

ezt várom, s hogy – mi úgyse kell senkinek -

hordjátok konokul az én keresztemet!

 

AZUTÁN ÁTMENTEK AMFIPOLISZON ÉS APOLLÓNIÁN ÉS THESSZALONIKÁBA ÉRTEK, AHOL A ZSIDÓKNAK ZSINAGÓGÁJUK VOLT. PÁL SZOKÁSA SZERINT BEMENT HOZZÁJUK ÉS HÁROM SZOMATON ÁT VITATKOZOTT VELÜK AZ ÍRÁSOKBÓL MAGYARÁZVA , KIMUTATVA, HOGY KRISZTUSNAK SZENVEDNIE KELLETT ÉS A HALOTTAK KÜZÜL FELTÁMADNIA ÉS HOGY EZ A JÉZUS A KRISZTUS, AKIT ÉN HIRDETEK NEKTEK.

 

Pál továbbindul Filippiből. Több mint 150 km az út onnan Thessalonikába. Hogy hány napon át, vagy mivel mentek, gyalogosan-e, vagy másképp, avagy hol szálltak meg, hol álltak meg közben, az nem derül ki. Bizonyára betöltötte őket mindaz, ami Filippiben történt velük. A hihetetlen csodák sorozata, és a történések mögötti, megverettetéssel, szenvedéssel próbára tévő, ám vesztett helyzetben is őket őrző isteni szeretet és hűség…

 

Édesapámnak, az Apostolok cselekedeteiről írt magyarázatos könyvének a címe: Tovább.

Épp ennél a fejezetnél indokolja, miért választotta: „Megverve és gyógyulatlan sebekkel is

t o v á b b ! A szolgálatot nem lehet abbahagyni. Krisztus követei mindenben, mint Isten szolgái ajánlják magukat: tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban, verésekben, bebörtönzésekben…”

 

Abban a városban sok zsidó származású ember élt, volt zsinagógájuk is. Pál és társai oda mennek, és HÁROM SZOMATON ÁT VITATKOZOTT VELÜK… A régi Károli fordítás szerint: Vetekedett velük az írásokból… Miféle szópárbaj lehetett köztük, három egymás utáni szombaton? Mit próbált az apostol megmagyarázni, kimutatni? Talán fogalmazhatok úgy, hogy az isteni kijelentéseket, egykori próféciákat idézve a szent írásokból, Krisztust próbálta azonosítani a megígért Messiással. Vajon mit kérdőjeleztek meg azok, akikkel vitatkozott, ha azzal érvel Pál, hogy SZENVEDNIE KELLETT a Messiásnak?

 

Bizonyára idézték, felmutatták a megvert, keresztre feszített Jézus ellenében, talán épp Ézsaiás könyvéből (9:6.) a közismert próféciát, az általuk őrzött és várt Messiás képet:

 

„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének! Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége…”

 

Mit idézhetett feleletképpen Pál, talán ő is Ézsaiástól? Úgy hiszem, az 53. rész verseit, melyek a másokért szenvedő, bűnt átvállaló, kereszthordozó Messiás képét:

 

„Utált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia, és betegség ismerője… megsebe

síttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért... az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté… Kínonoztatott… kivágattatott az élők földjéről… pedig nem cselekedett hamisságot…”

 

Mennyire nehéz lehetett egynek látni, egyeztetni a két prófécia által láttatott Messiás képét. Persze Pál apostol, aki volt a túloldalon is, tudja, miféle értetlenséggel, és hitetlenséggel áll szemközt. Amíg Krisztus meg nem állította damaszkuszi útján, ő is képtelen volt látni azt, ami számára azóta nyilvánvalóvá lett. Tudja, hogy aki elhitte Ézsaiás 9:6-ban írt jövendölés gyönyörű, ígéretes verseit, az képtelen elfogadni, hogy az 53. rész ugyanarról a Messiásról szólhat. Más kérdés, hogy az elfogadható és elfogadhatatlan, vagy a hihető és hihetetlen fogalom közötti különbségtételnek van-e értelme, ha Istennél nincs lehetetlen…Nyilván úgy érvelt, úgy vitatkozott, mint aki tudja, hogy ha nem szegődik mellé a Szentlélek minden megvilágítani tudó tüze, ereje, minden bizonyítani akarása hiábavaló…

 

                   LÉNÁRD ÖDÖN

                           ÉN IS ÁTMENTEM RAJTA

 

Nem eltörni akarlak benneteket,

miként a meghasadt nádat,

karónak állnék csupán oda,

mikor titeket plántáznak.

 

Csak szoktatnám a szemetek hozzá,

s az agyatok, a vérnyomásotok,

hogy sokféle rács feszül a világban:

dúvad rácsok és ostobaság rácsok.

 

S nem falun és fából, mint ez is itt,

mi egy napsugaras tájra néz, -

vasból vannak a poklok fenekén,

s gondolni is rájuk őrjítő nehéz.

 

Ha nem néztek farkasszemet velük,

összetörnek, mint szőlőt a sajtók,

de nekifeszülve átjárjátok őket,

mint a Krisztus azt a bezárt ajtót!

 

NÉMELYEK HITTEK KÖZÜLÜK ÉS CSATLAKOZTAK PÁLHOZ ÉS SZILÁSHOZ; ÚGYSZINTÉN AZ ISTENFÉLŐ GÖRÖGÖK KÖZÜL IS NAGY SOKASÁG ÉS AZ ELŐKELŐ ASSZONYOK KÖZÜL NEM KEVESEN. DE A ZSIDÓK IRIGYSÉGTŐL INDÍTTATVA MAGUK MELLÉ VETTEK A PIACI CSŐCSELÉKBŐL NÉHÁNY ZÜLLÖTT EMBERT, CSŐDÜLETET TÁMASZTOTTAK ÉS FELINDÍTOTTÁK A VÁROST;

 

Alig néhány hét, néhány szombatnapi egyeztető vita az írásokról, akik köröttük jelen vannak, akik őket hallgatják, azokat megragadhatja a Pál szavát és szívét betöltő Szentlélek ereje…

CSATLAKOZTAK… Kik feleltek a Krisztushoz hívó, lelket mozdító szóra? Akiknek a szíve megnyílt, hogy halljon. NÉMELYEK…NAGY SOKASÁG… NEM KEVESEN – Egyszóval, többen, mint ami tetszik, vagy eltűrhető azok számára, akik megbízott gazdái az istenesség, vallásosság megélhető szokásainak, tereinek. Nekik nem az a fontos mit mond Pál, s hogy igaza van-e? Nekik mindennél fontosabb, hogy hangadók, nagyrabecsültek maradjanak, abban, amiben eddig azok lehettek. IRIGYSÉGTŐL INDÍTTATVA … Amikor vállalhatatlan, tisztázhatatlan az indítóok, abból mindig nem értés, vádaskodás, rossz lépés következik…

 

Akik akkor Pálhoz csatlakoztak, addig hova tartoztak? Kiknek a szavára mozdultak addig? És ezután? Mi változik meg attól, hogy Krisztushoz csatlakozunk? Vajon ők, miután Pál szavára bólintottak, elszakadtak azoktól, akikhez addig tartoztak? Hiszen épp ez okoz problémát. Felháborítónak találják azok, akiket eddig tiszteltek, akik eddig irányíthatták őket, hogy ezután nem hozzájuk fordulnak, nem őket igazolják, hanem Pálhoz akarnak tartozni…

 

Félelmetes mit művel az emberrel, a másik ellen ébredő féltékenység és irigység. Elégedetlenné tesz, vádakat kohol, gyűjt a másik ellen, nem enged örülni, megmérgezi a kapcsolatot, és azokat is, akik velük egy körbe tartoznak… Kényszert éreznek a másik bántására, megrontására… Hinni akarják a maguk igazát, és el akarják taposni a másikat, kinek többje van.

 

Észre kéne venni, amikor velünk van baj. Mert ha nem, a Lélek lángja oltódik ki bennünk, és hiába szeretnénk szolgálni, világítani, érinthetetlenné, betölthetetlenekké leszünk, mint Pál önigazoló, írásokat hiába ismerő honfitársai. Mindenki érzi, hogy nincs tűz, nincs láng, csak azok nem érzik, akik a hamut tűznek igazolják…Veszedelmes mások szerepére, ill. vezető szerepre, másoknál többre vágyni, mert nem embert keresnek, az Isten jelenlétére éhesek, és szomjazók, a szabadításra, üdvösségre vágyók. Csak bűneinket vállaló alázattal fejünket porba hajtva, alább szállva leszünk betölthetők (embernél többek) a Szentlélek által…

 

             LÉNÁRD ÖDÖN

                           AHOGY A HÍDON

                                            (részlet)

 

Csak átmentem közöttetek,

ahogy egy hídon átmegy az ember,

ha dolga akad arrafelé,

de azért sátrat a járdán nem ver,

s az utat sem teszi lakóhellyé…

 

Ahogy egy hídon megy át az ember,

én csak úgy mentem át köztetek,

nem nézve pénzt, rangot, hatalmat,

nem keresve mást, csak lelkeket,

kik nyakig szemét közt – éhen halnak!

 

AZUTÁN FELVONULVA JÁZON HÁZA ELÉ, IGYEKEZTEK ŐKET KIHOZNI A NÉP KÖZÉ. DE MIKOR NEM TALÁLTÁK ŐKET, JÁZONT NÉHÁNY ATYAFIVAL EGYÜTT A VÁROS ELÖLJÁRÓI ELÉ VONSZOLTÁK, ÉS EZT KIÁLTOZTÁK: EZEK A VILÁGFELFORGATÓK ITT IS MEGJELENTEK, ÉS JÁZON A HÁZÁBA FOGADTA ŐKET, PEDIG MINDNYÁJAN

A CSÁSZÁR PARANCSAI ELLEN CSELEKSZENEK, MIVEL MÁST MONDANAK KIRÁLYNAK: JÉZUST.

 

Mi a vádjuk? A Pál ellen fordított, váddá tett igazság. A zsidó főpapok Jézus Krisztust is az igazsággal vádolták, és Pilátus oda is szegezte a keresztre: a zsidók királya… Ők, a zsidók, akik ismerik az írásokat, akik kívülről tudják a próféciákat, csak épp magukra vonatkoztatni nem akarják, avagy nem képesek rá, hát azt fojtanák vízbe, aki Isten által kiválasztott, aki lát, aki ért, aki kapta Isten Szentlelkét. Mert csak annak van, aki kapta…s az mindig gyűlöletes lesz azok számára, akik mindent odaadnának érte, épp csak önmagukat nem…

 

Hogy van írva Zakariás (9.) könyvében? „Ímé jön néked a te Királyod, igaz és szabadító Ő…”

Tudják ők is, Pál is, hogy a Messiás Király lesz, csak abban nem értenek egyet, hogy milyen! Ők sem istenítik a császárt! Világért se! Ám kiszolgáltatják Pált, ahogy Jézus Krisztust is… Vádként hangzik szájukból az igazság, az örömhírből ítéletet koholnak annak hirdetői ellen.

 

EL IS INDÍTOTTÁK A SOKASÁGOT ÉS A VÁROS ELÖLJÁRÓIT, AKIK HALLOTTÁK EZEKET. DE MIKOR KEZESSÉGET KAPTAK JÁZONTÓL ÉS A TÖBBIEKTŐL, ELBOCSÁTOTTÁK ŐKET. AZ ATYAFIAK AZONBAN MÉG AZON AZ ÉJSZAKÁN ELKÜLDTÉK PÁLT SZILÁSSAL BÉREÁBA.

 

Nem sokat tudunk Jázonról, de itt kiderül alig lett Krisztus követője, rögtön felelős lett az ügyért, lépte, amit megértett, házába fogadta, elrejtette a tanítványokat, és így adta magát célpontul. Hiszen amazok Pálékat nem találva, rajta akartak bosszút állni… Mivé tesz a hit? Testvérré, vagy ellenséggé. Ha nem, bizony könnyen lehet, hogy valami nem történt meg velünk. Jázon és a hozzá tartozók megélik a csodát, hogy Isten kezében vannak, nem az emberekében. A bírák elfogadják a felajánlott váltságdíjat (miért is ne), és ők kiszabadulnak.

 

Pál apostolt pedig továbbküldik Béreába… Féltik is, meg tudják, sokfelé kell még menni, ahol nem hallották még az örömhírt a Messiásról, arról a Királyról, ki önmagát adta, hogy mások szabaddá lehessenek. Hozzájuk Pállal már megérkezett, és a Lélek által immár jelen van…

 

… Jöjj Te Megváltó, Te közeli Isten,

kinek mosolya, csillaga innen kisegítsen,

áradó fénye, aranya, tüzének zománca

koszos odvainkat sikálja, formálja,

Te egyetlen igazi kincsünk és Királyunk…

                                                         (Lénárd Ödön)